öngyilkos

3 éve
Lenti – Szakmaközi egyeztetést tartott a Napsugár Családsegítő és Gyermekjóléti Központ és Szolgálat az észlelő- és jelzőrendszeri tagoknak, vagyis a gyermekekkel foglalkozó társszervezeteknek a művelődési központban.
4 éve
Megsérült egy idős nő Manhattanben, amikor felülről rázuhant egy öngyilkos. Az 56 éves nő még pénteken ugrott ki harmadik emeletről a 901 First Ave egyik kereszteződésének közelében.
5 éve
Peking - Feleségével és két gyermekével, továbbá anyósával és apósával, valamint távolabbi rokonaival is végzett erős felindultságában egy kínai férfi az észak-kínai Hopej tartományban - adta hírül a rendőrség közlése nyomán a helyi média kedden.
6 éve
Zalaegerszeg - Kedden este fiatal nő akart véget vetni az életének. A történettel a megmentésében aktív szerepet vállalt pizzafutár kereste meg szerkesztőségünket.
6 éve
Csongrád - A házuk előtt, egy kézi súlyzó rúdjával bántalmazta feleségét az a férfi, aki a bűncselekmény elkövetését követően egy kamion elé hajtott csütörtök este Csongrádon – közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője pénteken az MTI-vel.
6 éve
Pilisborosjenő - Többször is megszúrta volt élettársát egy nő Pilisborosjenőn, majd végezni akart önmagával, de a rendőrök megakadályozták. Mindkét embert kórházba szállították, a nő ellen eljárás indul - egészítette ki az MTI-nek a település polgármesterétől származó korábbi információját a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) szóvivője hétfő este.
OlVASÓI VIDEÓ zaol.hu
Vadak vonulása Galamboknál – Videó
elképesztő / 9 perce
Tuti, hogy ilyen trélert még nem látott! (videó)
Meghökkentő rakománnyal közlekedett egy autós a Róbert Károly körúton.
Gyász
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal akik ismerték és szerették, hogy DOMJÁN LÁSZLÓ zalalövői lakos életének 74. évében, hosszú betegség után elhunyt. Temetése 2020. április. 14.-én kedden 14 órakor lesz a zalapatakai temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
Soha el nem múló szeretettel és fájdalommal gondolunk rád. Emlékezünk HORVÁTH ZOLTÁN LAJOSNÉ szül. Sipos Ilona Mária halálának első évfordulójára. Nyugodjék békében. Szerető férjed, lányod és családja és öcséd
"Fáradt öreg teste megpihenni tért, hosszú szép idő volt amit Ő megért. Türelmesen várt az Úr hívó szavára, s most belépett Ő is az örök hazába..." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Édesanyánk NÉMETH ISTVÁNNÉ Szül.: Egyed Terézia /Lencsés/ zalaszentgróti lakos életének 93. évében csendesen megpihent. Temetéséről késöbbi időpontban intézkedünk. Ezúton mondunk köszönetet a Gyülevészi Idősek Otthona dolgozóinak áldozatos munkájáért. A gyászoló család
"Küzdöttél, de már nem lehet, Csend ölel át és szeretet. Csak az hal meg, kit felednek, Örökké él, kit igazán szeretnek..." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal akik ismerték és szerették, hogy AMBRUS ZOLTÁNNÉ MARIKA gősfai lakos életének 54. évében váratlanul itt hagyott bennünket. Temetése 2020. április 9-én, csütörtökön 11 órakor lesz a gősfai temetőben. Ezúton köszönjük meg mindazoknak akik gyászunkban együttérzéssel osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOVÁCS LAJOSNÉ szül. Vizi Irén életének 97. évében elhunyt. Temetése- szűk családi körben- 2020. április 09-én, csütörtökön 11.30 órakor lesz a zalabaksai temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik gyászunkban osztoznak. Gyászoló család.
"Váratlanul ért a halál, búcsú nélkül mentél el, Aludd békében örök álmod, soha nemfelejtünk el..." Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy LŐDRI ISTVÁN a DKG nyugdíjasa életének 66. évében váratlanul elhunyt. Temetése 2020. április 9-én, csütörtökön 14 órakor lesz a nyagykanizsai temetőben. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy CZIGÓT MIHÁLY életének 75. évében elhunyt. Temetése szűk családi körben megtörtént. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
„Édesanyám! Köszönöm hogy éltél, szerettél. Az Úr áldjon jóságodért, köszönet mindenért. A jónál is jobbat érdemelnél. Itt hagytál mindent, amiért küzdöttél. Nem haltál meg csak álmodni mentél. Szívemben él szerető lelked mindörökké. Égi otthonodba szeretetem kísér. Nem leszel egyedül odafönn már várnak, találd meg a boldogságot. Isten országa legyen a hazád, várj reám. Ott találkozunk, és soha többé el nem búcsúzunk.” Mély fájdalommal, megtört szívvel tudatom, hogy drága jó, szeretett Édesanyám SZABÓ LAJOSNÉ szül. Hajdu Julianna földi életének 85. évében szerető szíve csendesen megpihent. Nyugalomba helyezése 2020. április 9-én, csütörtökön 15 órakor lesz a dobri temetőben. Ezúton mondok köszönetet, azoknak, akik elkísérik, imádkoznak Érte. „Az örök világosság fényeskedjék Neki.” Szerető, gyászoló leánya
Megtört szívvel tudatjuk, hogy KOVÁCS TIBOR életének 76. évében elhunyt. A söjtöri nagy temetőben 2020. április 07-én szűk családi körben végső nyugalomra helyeztük. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy édesanyánk, anyósom, nagymamánk, testvérem DÖKLEN ANNA MÁRIA életének 67. évében elhunyt. Szerettünk hamvait szűk családi körben örök nyugalomra helyeztük a zalaegerszegi Göcseji úti temetőben. Emléked legyen áldott, szívünkben örökké élsz. A gyászoló család.
"Ott pihensz, ahol már nem fáj semmi, s nyugalmadat nem zavarja senki. Életed elszállt, mint a virágillat, de emléked ragyog, mint a fényes csillag." Emlékezünk BÉNYI ZOLTÁN tanár 1960-2018 halálának 2. évfordulójára Szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy SZIGETI KÁROLY nagykanizsai lakos 74. életévében 2020. március 25-én elhunyt. Temetése a vírusra való tekintettel szűk családi körben április 3-án lezajlott. A gyászoló család
"Mikor a testemet már roskadozva vittem, váratlanul csendesen átölelt az isten." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága édesanyám, nagymamánk, és anyósunk Özv. RÓZSÁS GÉZÁNÉ szül. Kovács Mónika életének 84. évében elhunyt.Temetése 2020.04.09.-én, csütörtökön 10 órakor lesz az alibánfai temetőben. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
"Elhagytad a házat, amit úgy szerettél, Itt hagytál mindent, amiért küzdöttél. Aggódó szemed nem tekint reánk többé, Köszönünk mindent, amit értünk tettél.” Mély fájdalommal, de Isten akaratában megnyugodva tudatjuk mindazokkal, akik szerették és ismerték, hogy drága férjem, édesapánk, nagyapánk, dédapánk, apósunk és nászom id. VINCZE LÁSZLÓ (fafűrészelő) életének 82. évében elhunyt. Temetése 2020. április 8-án szerdán 15 órakor szűk családi körben lesz a nagykutasi temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik gyászunkban együttérzéssel osztoznak. Gyászoló családja.
"Kit szívünkben látunk attól nem búcsúzunk..." Fájdalommal tudatjuk, hogy FUISZ JÁNOSNÉ Szül.: Horváth Ilona életének 74. évében megpihent. Tekintettel a rendkívüli körülményekre, temetése szűk családi körben 2020. április. 8-án 13 órakor lesz a palini temetőben. Kérjük azoktól, akik szertették, hogy otthonukban egy csendes imával és gyertya gyújtással emlékezzenek meg róla. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak akik gyászunkban velünk éreznek. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük! Szerető családja
„Árvaként lelkünkbe hatol az emlék magára ölti a gyász köntösét…” Megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PETŐ FERENC a volt kőolajipari vállalat munkaügyi előadója életének 88. évében elhunyt. Temetése szűk családi körben 2020. április 9-én 11 órakor lesz Lenti temetőjében. A gyászoló család
"Küzdőttem értetek szívvel és erővel, de mint a büszke fák, végül ledőltem. Most szívemből kérem tőletek, Szeressétek egymást, mert én már nem leszek..." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy TÁNCZOS SÁNDORNÉ Szül.: Pete Valéria életének 95. évében elhunyt. Temetése szűk családi körben 2020. április 07-én, kedden 14 órakor lesz a bocföldei temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik gyászunkban osztoznak. Gyászoló család.
Fájó szívvel tudatjuk azokkal,akik ismerték, szerették, hogy SERES JULIANNA testnevelő tanár, kosárlabda edző méltósággal viselt hosszantartó betegség után csendesen megpihent. Hamvasztás utáni búcsúztatása későbbi időpontban történik. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik otthonukban gyertyát gyújtva búcsúznak tőle. Emléke örökké szívünkben él. Gyászoló családja, és szerettei
"Némán elkísérnéd felhőkön át, De az ég kapuját nem lépheted át. Engedd el, mennie kell, Hiszen ő a földnél jobbat érdemel." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy KUZMA JÓZSEF életének 51. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése 2020. április 8-án, szerdán 13 órakor szűk családi körben a Nagykanizsai Köztemetőben történik. Köszönet mindazoknak, akik ismerték és szerették, gondolatban elkísérik és fájdalmunkban osztoznak. Gyászoló család
"Elvitted a derűt, a fényt, a meleget, Csak egy sugarat hagytál itt, az emlékeket. Az élet csendesen megy tovább, De fájó emléked elkísér egy életen át..." Soha el nem múló szeretettel emlékezünk VIRTH JENŐ halálának 5. évfordulóján. Szerető családja
miniszterelnök interjú / 13 perce
Orbán Viktor: haladunk a tömeges fertőzés irányába
ÖSSZEFOGLALÓ / 20 perce
Már van zalai halálos áldozata is a koronavírusnak- Mutatjuk mi történt csütörtökön
zaol.hu
METEOROLÓGIA / 32 perce
Napsütéses idő várható Zalában
koponyeg.hu
külföld / 49 perce
Koronavírus: Helyzetjelentés Pekingből
Korosa Titanilla
Csont nem törhet, vér nem folyhat / 49 perce
Sipos Edit pszichológus szerint nem csak a testi, a lelki egészségünk megőrzése is fontos
Péter B. Árpád
Békák, gőték és denevérek / 49 perce
Sikeres mentőakció az elposványosodott vizű egerszegi úszómedencéből
Fincza Zsuzsa