lenti

10 éve
Lenti (gyf) - Szabó László zalaegerszegi kertészmérnök lesz a vendég a Kerka-parti kisváros Kertbarát Körének következő nyilvános foglalkozásán.
10 éve
Lenti (gyf) - A vártnál jóval nagyobb érdeklődés mellett, mintegy kétszáz néző jelenlétében rendezte meg házi versenyét a közelmúltban a Lenti Gyógyfürdő Úszó Klub.
10 éve
Lenti - A ciklusprogram négy évre szól, ezért természetes, hogy az abban foglaltak száz százalékig még nem valósultak meg, de az időarányos teljesülést tekintve nincs okunk szégyenre - mondja Nógrádi László.
10 éve
Lenti - Őz okozott balesetet kedden éjszaka Lenti és Lovászi között. Az autó fejtetőre borulva állt meg a vízelvezető árokban, sofőr és utasa beszorult a járműbe, őket a lenti tűzoltók mentették ki.
11 éve
Lenti - Rövid időn belül másodszor is rendőrkézre került egy 39 éves férfi, aki január 7-én a lenti művelődési házból, majd néhány nappal később az egyik iskola tornaterméből lopott. Kihallgatása során pedig további bűncselekményeket is beismert.
szponzorált tartalom
Új műsorral jelentkezik Várkonyi Andrea
bundesliga
Gulácsiék a végsőkig harcolni fognak a bajnoki címért
kiemelkedő eredmények / 25 perce
Cannes-ban mutatkoznak be Magyarország ingatlanfejlesztései
A szervezők bíznak abban, hogy az elmúlt évek ingatlanpiaci teljesítménye meggyőzi a befektetőket, hogy Magyarország és Budapest jó úton jár.
Gyász
"Emléked szívemben örökké él." Szeretettel emlékezem DÉVÉNYI ZOLTÁN öcsémre halálának 15. évfordulóján. Miklós
"Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Elpihent a kéz, mely értünk dolgozott. Lelkünkben élni fogsz, míg szívünk dobog, De te számunkra nem leszel halott, Élni fogsz, mint a csillagok." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BEDŐ ISTVÁN életének 77. évében elhunyt. Temetése 2020. február 19-én, szerdán 15.30-kor lesz a gelsei temetőben. Gyászmise előtte 15 órakor a gelsei Sarlós Boldogasszony-templomban. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyásznkban osztoznak. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BOGNÁR LÁSZLÓNÉ szül. Kálmán Ilona életének 84. évében örökre megpihent. Temetése 2020. február 19-én (szerdán) a 12.30 órakor kezdődő gyászmise után lesz az esztergályhorváti régi temetőben. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
"Olyan csend van így nélküled, hogy szinte hallani, amit utoljára akartál mondani." Mély fájdalommal tudatjuk, hogy FARKAS FERENCNÉ szül. Tóth Katalin életének 85. évében elhunyt. Temetése 2020. február 20-án, a 13 órakor kezdődő gyászmise után lesz a miklósfai temetőben. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk, hogy KEREKI VILMOS 67 éves korában elhunyt. Temetése 2020. február 19-én, 14 órakor lesz a zalaszentlőrinci temetőben. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Unokatestvérei
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOZÁRI MÁRTA életének 80. évében elhunyt. Temetése 2020. február 19-én, szerdán 15.00 órakor lesz a zalaegerszegi olai temetőben. Ezúton fejezzük ki köszönetünket mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
"Örök marad az arcod, nevetésed, szavad, Mert ez mind a szívünkban marad. Szívünk fájdalmát nem enyhíti senki és semmi, Mert hiányodat soha-soha nem pótolhatja senki és semmi." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy ÓVÁRI JÓZSEF hosszan tartó, türelemmel viselt betegségben életének 69. évében elhunyt. Hamvasztás utáni temetése 2020. február 20-án, csütörtökön 10.30-kor lesz a zalaegerszegi Göcseji úti temetőben. Kérjük, kegyeletüket egy-egy szál virággal szíveskedjenek kifejezni. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Külön köszönet a Zala Megyei Kórház Pulmonológia Osztály orvosainak és ápolóinak áldozatos munkájukért. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BÁNFI TIBOR a Zala Volán volt buszvezetője életének 64. évében elhunyt. Temetése 2020. február 20-án (csütörtökön) 14 órakor lesz a várvölgyi (alsózsidi) temetőben. Előtte gyászmise 13.30-kor a várvölgyi templomban. Gyászoló szerettei
"Csak az hal meg, akit elfelednek, Örökké él, akit nagyon szeretnek." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BICZÓ LÁSZLÓNÉ szül. Mezei Magdolna 71 éves korában örökre megpihent. Temetése 2020. február 21-én, pénteken 13 órakor lesz a nagykanizsai köztemetőben. Gyászmise előtte 11.30-kor az alsó templomban. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Ezúton fejezzük ki köszönetünket mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
"Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek, Hiába szállnak árnyak, álmok, évek." Soha el nem múló szeretettel emlékezünk NÉMETH JÓZSEF (Lakat) halálának 4. évfordulóján. Szerető felesége és családja
"Sohasem halványul szívünkben emléked, Sohasem szűnik meg lelkünk gyásza Érted." Fájó szívvel emllékezünk NÉMETH ISTVÁN Pistike halálának 5. évfordulóján. Szerető család
"Könnyes az út, mely sírodhoz vezet, Örökké őrizzük emlékedet." Fájdalommal emlékezünk TAKÁCS GYULA halálának 4. évfordulóján. A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy PATAKI MIKLÓS víz-, gázszerelő életének 69. évében elhunyt. Temetése 2020. február 19-én, szerdán 12 órakor lesz a zalaegerszegi új köztemetőben. Ezúton köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
"Nem az a fájdalom, Melytől könnyes a szem, Hanem amit szívünkben Hordozunk csendesen." Soha el nem múló fájdalommal és szeretettel emlékezünk szüleink KOVÁCS JÁNOSNÉ szül. Kovács Anna és KOVÁCS JÁNOS halálának 5. évfordulóján. Szerető családjuk
"Lelked, mint fehér galamb, csendesen messzire szállt, Hiába keresünk, könnyes szemünk már többé nem talál. De tudjuk, hogy a csillagok között a legfényesebb Te vagy, Utat mutatsz, mert szívünkben örökké itt maradsz." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy DUKAI LÁSZLÓ életének 76. évében elhunyt. Temetése 2020. február 18-án, kedden 12 órakor lesz a zalaegerszegi Göcseji úti temetőben. Ezúton köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
"Élete nem volt más, csak munka és fájdalom. Örök álmát őrizze béke és nyugalom..." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SINGULA ZOLTÁN gépkocisvezető életének 62. évében hosszan tartó, súlyos betegségben elhunyt. Temetése 2020. február 18-án, kedden 14 órakor lesz a nagykanizsai köztemetőben. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Szerető családja
"Te, aki annyi szeretetet adtál, Te, aki mindig mellettünk álltál, Te, aki sosem kértél, csak adtál, Örökre elmentél, szereteted szívünkben örökké él." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága édesanyánk ÖZV. BENKŐ LÁSZLÓNÉ szül. Binder Katalin 71 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése 2020. február 19-én, szerdán 10 órakor lesz a zalaszentiváni temetőben. Előtte 9 óra 15 perckor gyászmise a zalaszentiváni templomban. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban együttérzéssel osztoznak. A gyászoló család
"Ilyen az ember. Egyedüli példány. Nem élt belőle több és most sem él, S mint fán se nő egyforma két levél, a nagy időn se lesz hozzá hasonló." (Kosztolányi Dezső) Mély fájdalommal tudatjuk, hogy DR. AMBRUS GÉZA életének 72. évében csendesen elhunyt. Temetésére szűk családi körben kerül sor. Megköszönjük, ha emlékére, tiszteletére gyújtanak egy mécsest! A gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SZÖLLŐSI JÓZSEFNÉ Magdi 60 éves korában, gyógyíthatatlan betegségben elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása február 18-án, kedden 12 órakor lesz a lenti temetőben. Szerető férje és unokái
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy BALÁZS ANDRÁS 2020.02.12-én életének 60. évében hosszantartó betegség után elhunyt. Végső búcsúztatására február 21-én, pénteken 14 órakor kerül sor a nagykanizsai Köztemetőben. Lelki üdvösségéért tartandó gyászmise aznap reggel 8 órakor lesz a kiskanizsai Sarlós Boldogasszony Plébánián. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
takarékos / 50 perce
Ezek a hibrid Honda Jazz legfontosabb tulajdonságai
Ilyen még nem volt / 1 órája
Akusztikus elődöntőkkel folytatódik A Dal 2020
kráterek borítják / 1 órája
Már-már tökéletes golflabda hasonmás a Pallas nevű aszteroida
Fogadj örökbe! / 1 órája
Gazdikereső: Dalma, Martin és Dödi lehet hogy pont rád vár!
zaol.hu
Jazzpéntek / 1 órája
Kávéházi hangulat, jazz sztanderekkel Hévízen
Péter B. Árpád
Vádirat / 1 órája
Sikertelen sündörgés egy hamis szakértői véleménnyel
ZALA MEGYEI FŐÜGYÉSZSÉG