Hallgassa élőben!

halastó

5 éve
Egyszerűbb lesz halastavat létesíteni, a rekultiváció utáni földminősítés ingyenes lesz, a telepítési engedély hatálya pedig két évről három évre emelkedik - egyebek mellett ezeket az új szabályokat tartalmazza a földtörvény módosítása, amelyet Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter hétfőn terjesztett a parlament elé.
8 éve
Megnehezíti idén a halászatok dolgát a nagy vízhiány. A hazai halgazdaságok tavaiból sok millió köbméter víz hiányzik a téli, tavaszi szárazság miatt, ami év közben a halárakra is befolyással lehet.
9 éve
Befejeződött a tavaly októberi katasztrófa következtében vörösiszappal elöntött kolontári halastó medrének kotrása, a közel három hektáros tóból több mint húszezer köbméternyi szennyező anyagot távolítottak el - mondta a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) külterületek mentesítésével megbízott szakembere csütörtökön Kolontáron.
9 éve
Elsüllyedt a vörösiszapban az a kotróhajó, amit a két település között található régi halastóra tettek rá, hogy kikotorja az iszapot mederből. A hajót szerdán a partra vontatták, hamarosan megkezdi a munkát.
9 éve
Pünkösdkor Csíksomlyón ér majd célhoz az a négy kereszt, ami e hetekben „járja” végig a történelmi Magyarországot. A feltámadási menet múlt csütörtökön érkezett Pusztacsatárba.
9 éve
Teljesen sikerült leereszteni az iszapömlés során erősen lúgos vízzel telítődött kolontári halastavat, a következő hetekben a meder kotrásával folytatódik a mentesítés; Kolontár határában erdőtelepítés kezdődött - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium miniszteri megbízottja szerdán.
növényápolás
Ébredezik a kert: mikor lehet kivinni a muskátlit?
Járványhelyzet / 40 perce
Kásler Miklós: 6,4 milliárd a hétvégén is oltó háziorvosoknak
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának minisztere közösségi oldalán hozta nyilvánosságra az összeget.
Gyász
"Bennünk él a múlt, a végtelen szeretet, Szívünkben őrizzük drága emlékedet." Emlékezünk FARKAS JÁNOS halálának 20. évfordulóján. Szerető feleséged és családod
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BALÁSSY OSZKÁRNÉ szül. Karlovits Erzsébet elhunyt. Szűk családi körben végső búcsút vettünk tőle. A gyászoló család
"Hiányod fájdalom, elviselni nehéz. Örökké fáj szívünkben a rád emlékezés." Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk FÖLDI JENŐ halálának első évfordulóján. Szerető családja
"Annyira akartam élni, a betegséget legyőzni, Búcsúztam volna tőletek, De erőm nem engedett, Így búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek." Fájó szívvel tudatjuk, hogy VARGA LÁSZLÓNÉ szül. Simon Éva hosszantartó betegség után, életének 64. évében elhunyt. Hamvasztás utáni temetése 2021. március 2-án, kedden 12.30-kor lesz a zalabesenyői temetőben. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Szerető családja
"Fáradt, beteg teste megpihenni tért, Küzdelmes volt az út, mely most véget ért. Ő már ott van, ahol nincs fájdalom, Örök álmát őrizze béke és nyugalom." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy NÉMETH ISTVÁN esztergályhorváti lakos 91 éves korában elhunyt. Temetése 2021. március 3-án (szerdán) 10.30 órakor lesz az esztergályhorváti új temetőben. Előtte szentmise 10 órakor. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
"Elmentél tőlünk, de szívünkben itt maradsz! El soha nem feledünk, örökké velünk maradsz!" Bánatos szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FARKAS JÁNOSNÉ szül. Németh Klára életének 96. évében elhunyt. Temetése március 2-án, kedden a 14 órakor kezdődő gyászmisét követően 14 óra 45 perckor lesz a zalacsébi temetőben. Ezúton köszönjük meg mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban együttérzéssel osztoznak. A gyászoló család
Szomorúan tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GODENA ZSUZSANNA életének 55. évében elhunyt. Temetése 2021. március 2-án, kedden 14 órakor lesz a gutorföldei temetőben. Gyászmise előtte 13.30-kor a helyi templomban. Ezúton fejezzük ki köszönetünket mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
"Tiéd a csend, a nyugalom, MIénk a könny, a fájdalom. Akartunk mi annyi jót és szépet, De a sors életünkben mindent összetépett." Megtört szívvel emlékezünk szeretett gyermekem, családunk ROHONCZI LÁSZLÓ volt rendőr főtörzsőrmester villanyszerelő technikus halálának 3. évfordulójára. Lelki üdvéért szentmisével emlékezünk az olai templomban, 2021. február 28-án, vasárnap 7.30-kor. Szerető édesanyád, családod
"Életed elszállt, mint a virágillat, De emléked ragyog, mint a fényes csillag." Soha el nem múló szeretettel emlékezünk DR. PARRAG JÁNOS halálának 18. évfordulóján. Szerető családja
"Annyira akartam élni, a betegséget legyőzni, Búcsúztam volna tőletek, De erőm nem engedett, Így búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SIMON KÁROLYNÉ szül. Pompor Erzsébet életének 63. évében örökre megpihent. Temetése 2021. március 2-án (kedden) 10.30 órakor lesz a cserszegtomaji tomaji temetőben. Előtte gyászmise 10 órakor. Gyászoló szerettei
"Örök álmodat őrizze béke és nyugalom, Szívünkben örökké élni fogsz, Mert szeretünk és hiányzol nagyon." Fájó szívvel és szeretettel emlékezünk NÉMETH JÓZSEFNÉ szül. Lukács Olga halálának 22. évfordulóján. Lelki üdvéért engesztelő szentmise február 28-án, vasárnap 8 óra 30 perckor lesz a bánokszentgyörgyi templomban. Gyászoló férje, fia és családjuk
Fájdalommal tudatjuk, hogy TAKÁCS JÓZSEFNÉ szül. Németh Irma a Ruhagyár egykori dolgozója életének 91. évében csendben elhunyt. Utolsó útjára 2021. március 2-án, kedden 8.30-kor kísérjük a zalaegerszegi Göcseji úti temetőben. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Búcsúzik tőle családja
"Ami neked csend és nyugalom Az nekünk örökös fájdalom." A gyászoló család tudatja mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy CSÉRI GÉZA volt ZÖLDÉRT raktáros életének 86. évében örökre megpihent. Temetése 2021. március 1-jén (hétfőn) 11.30 órakor lesz a keszthelyi Új temetőben. Előtte gyászmise 10.30 órakor a keszthelyi karmelita templomban. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
"Megállt a szív, megállt a kéz, Nincsen szó az ajkadon. Szívünkben örökké élsz, Mert szerettünk nagyon..." Soha el nem múló szeretettel emlékezünk KOMA KÁROLY halálának 47. évfordulóján. Emlékező szentmise 2021. február 28-án, vasárnap 10 órakor lesz a zalakarosi Isteni Irgalmasság-templomban. Szerető családja
"Fáradt, beteg teste megpihenni tért, Küzdelmes volt az út, mely most véget ért. Ő már ott van, ahol nincs fájdalom, Örök álmát őrizze béke és nyugalom." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BENCZE JÓZSEF életének 88. évében elhunyt. Temetése 2021. március 3-án, szerdán a 15 órakor kezdődő gyászmise után lesz a magyarszerdahelyi temetőben. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
Soha el nem múló szeretettel emlékezünk  IDŐS HORVÁTH JÁNOS halálának 33. évfordulóján. Fiai, HORVÁTH LÁSZLÓ halálának 28. évfordulóján és HORVÁTH JÁNOS halálának 4. évfordulóján. Szerető felesége, édesanyátok és családjuk
"Távol vagy tőlünk, de néha oly közel, egy villanás, egy fénysugár, mely gyorsan tűnik el. Ott rejtőzöl mindenben, mosolyban és könnyekben, Már csak emlék vagy, egy csillag, egy égi jel. Mégis itt vagy velünk örökre, s szüntelen." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BAGÓ JÓZSEFNÉ szül. Szakony Margit életének 93. évében elhunyt. Temetése 2021. február 27-én, szombaton 11 órakor lesz a bánokszentgyörgyi temetőben. Előtte 10.15-kor gyászmise. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Külön köszönetünket fejezzük ki a letenyei Petőfi úti Kolping Otthon dolgozóinak. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család
"Olyan csend van így nélküled, Hogy szinte hallani, Amit még utoljára Akartál mondani." (Váci Mihály) Fájó szívvel tudatjuk, hogy IMREI FERENCNÉ szül. Törő Judit 2021. február 13-án, 66 éves korában elhunyt. Drága halottunk hamvait március 2-án, kedden 14 órakor római katolikus szertartás szerint kísérjük utolsó útjára Nagykanizsa város temetőjében. Hamvait akaratának megfelelően családi sírhelybe temetjük. Itt egy-egy szál virág elhelyezésére van lehetőség. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Egyben a részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Emlékét szívünkben őrizzük. Gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy férjem, édesapánk, apósunk, nagypapám TOMASICS JÓZSEF 72 éves korában elhunyt. Hamvait 2021. március 2-án, kedden 13 órakor helyezzük örök nyugalomba a nagykanizsai köztemetőben. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család
"Tiszta forrás voltál, csillagként ragyogtál. Gondban-bajban velünk voltál, sziklaként helyt álltál. Dolgos aranykezedből te mindig csak adtál. A világon a legdrágább édesapa voltál." Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk ZSÁLEK ELEMÉR halálának évfordulóján. Szerető családja
nhl összefoglaló / 57 perce
Négy mérkőzés is a hosszabbításban dőlt el
Új technológia / 57 perce
Hőkamerás felvételekkel segítik a vadon élő ormányosok védelmét
külgazdaság / 1 órája
Az elvándorlás megfékezését is segítik az afrikai befektetések
Könyvajánló / 1 órája
Egy igaz múzsa tragédiája – hiánypótló kötet jelent meg Petőfi hitveséről
Mediaworks-összeállítás
szerencsétlenség / 1 órája
Borzalmas halált halt a sírásó, aki véletlenül élve temette el magát
online úton az olvasókhoz / 1 órája
Rendhagyó kötet-és folyóiratbemutató Zalaegerszegen
Arany-Horváth Zsuzsa