Bulvár

2010.12.20. 02:22

X-Faktor 2010: Vastag Csaba nyert, Nikolas a második

Vastag Csaba nyerte az RTL Klub 2010-es zenei tehetségkutatóját, az X-Faktort. A veszprémi fiatalember a döntőben Takács Nikolasszal mérkőzött, s végül a nézőktől több szavazatot kapott, mint versenyzőtársa.

Káposztás Vivien

Vastag Csaba Budapesten született, de családjával Veszprémben él. Két öccse van: Balázs és Tamás. Tizenegy éves korában akrobatikus rock and roll-t táncolt. Fiatalon rock zenekarok énekese volt. Több európai országban megfordult már különböző turnék alkalmával.

2010-ben öccsével, Vastag Tamással jelentkezett az X-Faktor tehetségkutató versenyre. Csabi a selejtezőn Robbie Williams Let me entertain you című számát adta elő, amivel Keresztes Ildikót teljesen levette a lábáról. A zsűri kicsit modorosnak találta Csabi előadását, de egyhangúan tovább juttatták. A következő fordulókon is remekül teljesített és bejutott a legjobb 2 előadó közé.

Néhány héttel ezelőtt tesvérével ők ketten kapták a nézőktől a legkevesebb szavaztot, így egymással kellett párbajozniuk. A zsűri végül úgy döntött, Csaba megy tovább. Tamásnak búcsúznia kellett a versenytől. Mindkettejüket nagyon megviselte az egymás elleni megmértettés.


Csaba mindig az énektanulás ellen volt, mert szerinte a legőszintébb éneklés az egyénből fakad, de végül ő is elment egy énektanárhoz, Kővári Judithoz, aki hangképzést tanított neki.

2001 júniusában bemutatták a Hair című musicalt, amelyben szerepet kapott. Kékre volt festve a teste, Aquarius megtestesítõjeként, és a darab elején tizenöt percig ült mozdulatlanul egy zacskó vízzel a kezében, amiben egy hal úszkált, majd beleengedte egy nagyobb tároló edénybe, a kis vízbõl a nagy vízbe, ami a szabadságot jelképezte, így kezdõdött a színdarab. Ezután következett egy másfél órás fürdés számára, mivel a darab végén katonaként megjelent a színpadon és elvitte a srácokat meghalni. A fõszereplõ Mészáros Árpád Zsolt (MÁZS) volt, akivel Csaba szoros barátságot kötött, mely máig töretlen.

MÁZS-zsal való megismerkedésének köszönhetõ, hogy belecsöppent a musical világába. Számos vidéki és fõvárosi rendezvényen léptek együtt színpadra, valamint először a MÁZS-világ, majd a MÁZSképp énekelek néven futó koncertsorozat állandó fellépő vendége lett. Számos rendezvényen léptek együtt fel. Állandó fellépője lett a MÁZS-világ majd a MÁZSképp énekelek koncertsorozatokban.

Közel 2 évig oszlopos tagja volt a RapSzínHáz társulatának, akikkel 2006 júniusában bemutatták a RapCity címû drog-prevenciós darabot, melynek egyik fõszereplője Csabi volt.

A 2008-as év magyar zenész TOP100-ban a 4. helyezést érte el. Ő volt 2008 legnépszerűbb musicalénekese.

Rockzenekarok énekese volt. Több európai országban megfordult különbözõ turnék alkalmával.

A hölgyrajongók számára egy sajnálatos hír, hogy Csaba boldog párkapcsolatban él immáron 6 éve.




Vastag Csaba

Született: Budapest, 1982.02.11.

Nyolc éve tanul a veszprémi Pannon Egyetemen

Egy hétig trombita-órákra járt 7–8 évesen

A szomszéd fiú padlásán zenekart hoztak létre

Szerepelt a Barátok köztben is, Ökrös Jenőt alakította

A TV2-n futó Popdaráló című műsor egyik vokalistája volt

Jelenleg Berkes Gáborral készít lemezt

Mindenféle színben megtalálhatók a szekrényében a bőrnadrágok, mert állítása szerint ez fejezi ki leginkább a személyiségét, és ez a legkényelmesebb ruhadarab

Kedvenc előadója Jared Leto (30 Seconds To Mars) és Robbie Williams

Minden fellépés előtt benne van a vizsgadrukk

 

Nézd meg Vastag Csaba adatlapját a Facebookon is!
http://www.facebook.com/VastagCsabaOfficial?v=wall#!/VastagCsabaOfficial" target="_blank"

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!