Mai orvosok véleménye Zrínyi Miklós rejtélyes haláláról

A Csáktornya melletti erdőben, 1664. november 18-án történt elhíresült vadászbalesetet, s a magyar hadvezér halálának körülményeit leginkább Bethlen Miklós, későbbi erdélyi kancellár leírásaiból ismerhetjük. Az eddigi történészi kutatások során azonban a titokzatos halálesetről tudományos alapossággal elkészített orvosszakértői vélemény még nem látott napvilágot. Ezt a meglepően nagy hiányosságot több mint egy éve pótolta két szombathelyi orvos, dr. Nemes István és dr. Tolvaj Balázs. Tanulmányukat a szerzők 2014 decemberében, az Orvosi Hetilapban publikálták, aminek szakmai jelentőségét az újság szerkesztősége 2015-ben Markusovszky Lajos díjjal ismerte el. Az életének utolsó éveit Ausztriában bebörtönözve töltő protestáns vallású erdélyi politikus, Bethlen Miklós (1642-1716) halálának 300. évfordulója apropóján Nemes doktort kerestük fel.

Dr. Nemes István, a szombathelyi Markusovszky Kórház arc-, állcsont-  és szájsebészeti osztályának vezetője

Dr. Nemes István 1988-ban szerzett sebész szakorvosi képesítést. 1995-ben szájsebész, 1998-ban fog- és szájbetegségek szakorvosa lett Szombathelyen, 2007-től vezeti a szombathelyi Markusovszky Kórház arc-állcsont- és szájsebészeti osztályát. Jogosan merülhet fel a kérdés, hogy honnan jött az elfoglalt főorvos történelem iránti szenvedélye, s a publikálási szándék? Erre a következő választ kaptuk: "Mindig szerettem a történelmet, igyekeztem elolvasni a  jelentős történelmi személyek életéről szóló könyveket, például II. Lajossal, Mátyás királlyal, vagy Széchenyi Istvánnal kapcsolatban, de mindig hiányérzetem támadt, mert halálukról, betegségeikről soha sem találkoztam alapos korabeli, vagy jelenkori orvosi magyarázattal".

A Zrínyi haláláról írt tanulmányt, mint azt megtudtuk, fél éves szakirodalmi, orvosi és sportvadászokkal közösen folytatott kutatómunka előzte meg. A legfontosabb felhasznált primer forrás, a már említett Bethlen Miklós Önéletírása volt, melyben olvasható a holttesten lévő sebek leírása; mivel a szerző a holttest szállításában tevőlegesen vett részt, így a Zrínyi testén lévő sérüléseket jól meg tudta figyelni és dokumentálta is azokat. Ugyanakkor a kortársak boncolást nem végeztek, mert a katolikus egyház ekkor még nem engedélyezte a kórboncolást. Ám ha nem volt boncolás, mennyire lehet helytálló kutatást alapozni erre a leírásra? Nemes doktor ennek is utánajárt: „Az emberi test anatómiáját az orvosok már a középkorban is ismerték, bizonyíték erre Rembrandt 1632-ben készített Tulp doktor anatómiája című festménye. Az ifjú arisztokrata Bethlen Miklós pedig mint peregrinus diák, nagy műveltségre tett szert. Négy nyelven beszélt, s járt nyugat-európai egyetemeken, többek között a protestáns hollandiai Leydenben is, ahol akkor már évtizedek óta végeztek boncolást az orvosi karon. Mindezek mellett egész életében józan, rendezett családi életet élő politikus volt, felszólalt a mértéktelen borfogyasztás ellen, képezte magát az egyház-és vallásügyi területen, az építészetben és orvostudományok irányában is. Példaértékű élettörténetében nem található olyan momentum, ami indokolná, hogy Zrínyi sebeiről készült leírásának hitelességében kételkedjünk, melyek a következők: bal oldalon a „feje csontján a homloka felé" a fül felett, a másik a fül alatt „az orcáján a szeme felé haladó rút szakasztás", a harmadik pedig jobb oldalon a nyak csigolyájától a torok felé haladó seb, mely „a nyakra járó minden inakat kettészakasztotta. Bethlen Zrínyi pulzusát is ellenőrizte, „ a pulzusa gyengén vert, de szeme sem volt nyitva."

Dr. Nemes István CT-felvételen mutatja a feltételezett vágóeszköz elakadásának helyzetét

Tanulmányukban az orvosok kiemelik a legfontosabb három pontot, melyekben összefoglalható a vaddisznó-baleset cáfolata: 1. A kézen, csuklón lévő körömnyomok azt igazolják, hogy Zrínyit lefogták, ezeket a sérüléseket vaddisznó nem okozhatja. 2. Nincsenek ugyanakkor a bán kezén védekezési sérülések, melyek a vadkannal folytatott közelharcot bizonyítanák. 3. Zrínyi Miklós testén található sebek nem speciális vaddisznó okozta sebek, mivel nem található meg a kan kisagyarának nyoma (a vaddisznó két szakított sebet okoz, egy kisebb a kisagyar, a nagyobb pedig a nagyagyar nyoma) és a leírt sebeket vágóeszközzel is lehet okozni. Anatómiai vizsgálatok, sportvadászokkal való egyeztetések, a vaddisznó agyaráról készült képek, az állat viselkedéséről felvett videók elemzése előzte meg ezeket az állításokat. Az orvosok nem kételkednek abban, hogy a sebzett vaddisznó nagy erővel megtámadhatja a vadászt is és az átlagosan 6-9 cm hosszú, végének belső egyharmadán borotvaéles felszínű agyarával súlyos szakított sebeket, akár életveszélyes sérüléseket képes okozni neki, de ezek a sérülések általában a lábakon (combokon) és védekezési sebekként a kezeken fordulnak elő. Nemes dr. további érveket is sorolt a disznó „ártatlanságára". „A vaddisznó nem ragadozó állat, azaz nem támad nyakra. A leírt hosszúságú, egyenes vonalú, nyaki izmokat kettévágó, csontig hatoló sebet egy rövid vágóeszközzel is lehet okozni, mint amilyen a machete, vagy a bozótvágó kés. Ráadásul Zrínyinél puska és tőr is volt, azokkal védhette volna magát."

Feltettük a kérdést: ha tényleg gyilkosság volt, miért nem maradt fent egyetlen leírás sem, amely idegenkezűségre utal? Ezek szerint a fennmaradt leírásoknál valaki hazudik? „Nézze, az a két személy, akivel az akkor már vérző(!) vad után indultak,  Póka, a horvát vadász és a savoyai Magliani sem állították, hogy látták a balesetet, csak egy vaddisznót Zrínyi közelében, ami megkérdőjelezi vallomásuk valóságtartalmát. Már az is önmagában felettébb gyanús, hogy Zrínyit a saját vadásza nem védi meg a bajban, hanem helyette felmászik egy fára... Valamint a sebzett és Zrínyi által – a sem a vadászaton, sem Csáktornyán nem tartózkodó Esterházy Pál későbbi leírása szerint – feltételezetten leszúrt disznó tetemét sem találták meg a helyszínen."

A két lehetséges cinkos vallomása (megjegyzendő, hogy a vaddisznó történet az ő elmondásuk alapján lett elfogadva) a leghitelesebbnek tekintett Bethlen beszámolójában, a többi szemtanú vallomása pedig Forstall Márk csáktornyai tudós-pap leírásaiban szerepel, miszerint Zrínyi az ilyen súlyos sebekkel is felállt, valamint pár szót szólni is tudott, melyek közül az egyik a „disznó" volt. Nemes dr. válasza erre a következő: „Egészen bizonyos, hogy felállt, mert ezt több szemtanú is igazolta, nemcsak Magliani. A feltételezett támadók valószínűleg a gégét szerették volna hátulról átvágni, ezzel a bán gyors fulladásos halálát elérni, s ebben az esetben Zrínyi többet már nem tudott volna beszélni. Ez szerencsére nem sikerült, de a nyakon húzódó vágás a plexus brachialis, vagyis a felső végtag érző- és mozgatóidegeinek sérülését okozhatta, melynek hatására a jobb karja legalábbis részlegesen lebénult és zsibbadtá is válhatott. Így Zrínyi kezéből könnyedén csavarhatták ki a fegyvert. A disznó már abban a korban is több jelentéssel bíró szó volt, s egy ilyen szituációban könnyen lehet, hogy nem is az állatra gondolt Zrínyi, ha egyáltalán tett ilyen kijelentést, s nem csupán Magliani hazudott."

Dr. Nemes István szerzőtársával, dr. Tolvaj Balázs patológus, igazságügyi orvos szakértővel együtt azt szerette volna elérni, hogy rávilágítsanak a magyar történelem bizonytalanságaira, lehetséges tévedéseire, ami minden bizonnyal sikerült is. „Sors bona nihil aliud", azaz „Jó szerencse, semmi más!" Ez volt Zrínyi Miklós jelmondata, s a szombathelyi kutatópáros véleménye szerint a hadvezért 1664. november 18-a délutánján sem csupán a szerencséje hagyta el!