Bulvár

2015.12.06. 13:40

Kémek, fantomok és gengszterek

Zalaegerszeg - Megőrizte első helyét a hazai mozikban vetített filmek népszerűségi listáján Az éhezők viadala befejező epizódja.

Szente Ottó

A november 26-a és december 2-a közötti héten az amerikai sci-fi széria harmadik darabjára mintegy 55 ezren ültek be a mozikba, a bemutató óta eltelt két hét alatt pedig csaknem 190 ezren nézték meg.

A második helyre új bemutató futott be, Steven Spielberg megtörtént eseményeket feldolgozó, Tom Hanks főszereplésével forgatott filmje, A kémek hídja. A kritika részéről szinte egyöntetű elismeréssel fogadott alkotás 40 ezer nézőt vonzott az első héten. Ami érdekes, hogy az új bemutatók közül csupán ez a film jutott be a top 10-be.

Az új bemutatók közül a Tom Hanks főszereplésével készült A kémek hídja jutott a toplistára, a 2. helyre

A Bond-film - a 007 Spectre - A fantom visszatér - így a harmadik helyre csúszott. Igaz, a tárgyalt héten már csak 16 ezeren voltak rá kíváncsiak, ám a november 5-ei premier óta több mint 240 ezren váltottak rá jegyet, közel 340 millió forintot hagyva a pénztárakban.

Az egy héttel korábbi harmadik Fekete mise a hatodik helyre esett vissza, ehhez az eredményhez alig négyezer néző kellett. Scott Cooper gengszterfilmje egyébként nem teljesít igazán jól a kasszáknál, a november 12-i bemutató óta kevesebb mint 32 ezren voltak rá kíváncsiak, akik 44 millió forintot csengettek ki a jegyekért.

A legtöbb nézőt a tízes listán szereplő filmek közül a Mentőexpedíció tudhatja magáénak, kevés híján 300 ezren nézték meg, 410 millió forintos bevételt produkálva. A tárgyalt héten egyébként a 10. helyen állt.

A tízes listán legrégebb óta szereplő film pedig A kezdő című amerikai vígjáték, amely most a 8. helyen áll. Szeptember 24-én volt a magyarországi bemutatója, azóta 161 ezren váltottak rá jegyet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!