Bulvár

2016.07.04. 15:34

Hatalmi tengelyek és nőuralom születése - Westeroson Trónok Harca évadértékelő

Tíz hónap. Ennyi időt kell ismét várni minden Trónok Harca rajongónak a következő, 7. évadig. Hosszú lesz, de a mögöttünk hagyott 6. évad után szinte biztosan kijelenthetjük, hogy megéri!

Mikó-Baráth György

Hosszas tárgyalások után pont került a folytatás kérdésére, 13  részt kapunk még, 2 évadba sűrítve, az újabb nézettségi rekordok döntése után (a „hivatalos" nézők száma a szezonzárónál 8.9 millió volt!) végérvényesen a világ legnézettebb sorozatává váló GoT-ból. Előző cikkünkben már kiveséztük az első 5 részt, most folytassuk ezt az utat. SPOILERES írás következik, így, aki még nem nézte végig az évadot, annak köszönjünk, hogy cikkünkre kattintott, de a további görgetést inkább napolja el, egy, az évad megtekintése utáni időpontra.

Nem könnyű Trónok Harca kritikát írni, hogy stílszerű legyek, és George R. R. Martin szavaival fogalmazzak, „szívós egy szajha" a könyv is és a sorozat is egyaránt. Kezdésként lássuk azokat a szálakat, amiket a „szakma" crowd pleaser-nek hív. Ezt azokra a történésekre mondják, amik a fő cselekményt nem igazán viszik előre, ha nem szerepeltek volna, akkor se lenne kevesebb a sorozat, ám egyes szereplők fejlődését, avagy visszafejlődését jól szemléltethetik. Volt jó pár ilyen ebben az évadban, gondolhatunk kedvenc Sanyink visszatértére. A Véreb feltámasztása s beíratása egy „ne gyilkolj többet, mert az bizony rossz" nevezetű elvonóra még talán sikeres is lehetett volna, ha újdonsült közösségét nem gyilkolják le, jött is Sandor bosszúja és találkozás a Lobogók Nélküli Testvériség tagjaival. A történet egy fanyar humorú párbeszéddel és a gyilkosok kivégzésével le is zárult, hacsak..., de erről a „hacsakról" majd később. Szintén nagyobb volt a füstje, mint a lángja Brienne és hű apródja, a nők kedvence, Podrick útjának a Fekete halhoz. Maradva a füst, tűz hasonlatoknál, azt megtudtuk, hogy még mindig van szikra Jaime és a tarthi szűz között. Emellett ennek a szálnak köszönhetjük az évad egyik legjobb párbeszédét, ahol nem kicsit oltotta le a Fekete hal a Királyölőt. Sam és Kinvara (utóbbit talán sokan már el is felejtették, a Fény Urának papnője, aki szövetkezett Tyrionnal) is feltűnt pár epizódban, Sam elindult a mesterek útján, a papnő hozzájárult Meeren belső békéjéhez, de mindkettőjükre igazán nagy szerep az Éjkirály elleni csatában várhat.

Az egész évadot, így az utolsó öt részt is három fő csapásirány jellemezte.: Észak, ahol köztudott, hogy nem felejtenek és egy Starknak mindig kell lennie Deresben, Királyvár, ahol ismét bebizonyosodott, hogy egy Lannister mindig megfizeti az adósságát, és Cerseinek hála a jelmondatuk is újra igazolást nyert, hiszen elég sok ember üvöltését hallhatták Királyvár életben maradt lakói, végül pedig a Keskeny-tengeren túl történt események, ahol létrejött egy, a jelen állás szerint legyőzhetetlennek tűnő hatalmi kvartett. Haladjunk lentről felfelé.

Dany szokás szerint a legjobb pillanatban érkezett vissza városába. A rabszolgatartók ostromát újdonsült dothraki harcosaival és a már irányíthatóvá váló sárkányaival könnyedén visszaverte (érdekes ellentmondás, hogy az elégetett hajókon rabszolgakatonák képezték az ellenség sorait), sőt, a három ellenséges vezető elfogásával és kettő kivégzésével, tulajdonképpen az egész öböl irányítása újra az ő kezébe került. El kell ismerni, hogy Varys és Tyrion szerepe is eltörpült a vártakhoz képest. Az Ördögfióka jó szokásához híven elsütött pár örök érvényű mondatot, melyet a rajongók nagyon sokáig fognak emlegetni, de az ismét segítővé kinevezett törpére és kopasz barátjára is igazán nagy szerep „hazai pályán", Westeroson vár. Igen, a Greyjoy hajóknak köszönhetően a Sárkányok Anyja végre elindult, hogy beteljesítse végzetét.

Királyvárban a 6. részben még elmaradt a várva várt leszámolás a Főveréb harcosaival, akkor csodálkoztam ezen, majd az utolsó részt látva mindent megértettem. Margaery megtérése is csak látszat volt, s azért sakkozott, hogy testvérét Ser Lorast is kiszabadítsa a vallási fanatikusok karmaiból. Ez akár sikerülhetett is volna, és akkor már nem lett volna ami gátat szabjon a Tyrell sereg bosszújának. Az egész sorozatot lehetne egy nagy póker játszmához hasonlítani. Margaerynek jó lapok voltak a kezében, az utolsó leosztás mégis Cerseinek jött, s azzal mindent (jelen esetben szinte mindenkit) vitt.

Az Északon történteknek hála a Stark család abszolút nyertese az évadnak. Rickont bár elvesztettük, de valljuk be, aligha morzsoltunk érte sok könnycseppet. Havas Jon, avagy a Fehér Farkas lett Észak új királya. Megkaptuk a deresi ütközettel az évad, de megkockáztatom, hogy az egész sorozat legjobb csatajelenetét. Iwan Rheon által kimagaslóan alakított Ramsay pedig tipikus példája lett a „visszanyalt a fagyi" esetének. A már-már túlságosan is fő gonosszá kihegyezett Bolton fattyú saját kedvenc kivégzésével halt, azaz kutyái falták fel. Ennél már csak az lett volna talán epikusabb, ha híven a családi címerhez, s szokásokhoz, megnyúzzák. Apró kis kekeckedés, de miután a sorozat rendezői mindig mindenre figyelnek, le merem írni, hogy ehhez a sokaknál pezsgőbontással végződő jelenethez nem hiszem, hogy fajtatiszta cane corsokat kellett volna alkalmazni, hiszen minden részlet hibátlanul elvarázsol minket egy nem létező középkori univerzumba, akkor pár nagytestű keverék kutya beszerzése se lett volna túl nagy feladat. Új kedvencet is adott Észak a rajongóknak. Lyanna Mormont fiatalsága, nyílt, kemény és őszinte stílusa pár rész alatt közönségkedvenccé avanzsálta.

A tárgyalt öt rész közül a 9. és a 10. egyértelműen kiemelkedik a sorból. Így az itt történt legfontosabb eseményeket külön is taglalnám.

A zárás előtti részben jött a Fattyak csatája, deres ostroma. A Havas Jon vezette sereg az általa és Sansa közbenjárásával összetrombitált északi urakból, és a vadakból (kiegészülve az utolsó óriással, Wun-Wunnal) állt. Az előjelek Ramsaynek kedveztek, hiszen dupla akkora sereggel rendelkezett, valamint azok felszereltsége is jobb volt. A Bolton fattyú seregében lovasság, és lándzsás gyalogság is helyet kapott az íjászok mellett. Nagyon nagy respect a rendezőknek, hogy egy ilyen látványos, és kis képzavarral élve, történelmileg hű csatát hoztak létre. Nyilatkozataikból kiderül, hogy a forgatás előtt a cannaei csata és az amerikai polgárháború egyes eseményeit tanulmányozták, s használták is fel a deresi ütközet kidolgozásánál. Ez az eddigi legnagyobb ütközet volt a sorozat történetében, amihez egy 600 fős stábot, 500 statisztát és 70 lovat is felhasználtak. Az epizód forgatása egyébként 25 napig tartott. A hatodik évad közben végig (leszámítva az utolsó rész egyes momentumait és a Hold the Door-t) az volt az érzésem, hogy minden cselekmény várható volt, mégis meglepett. Sokkal kevesebb volt az egyértelműen váratlan fordulat, mégis az első perctől az utolsóig lekötött. Ilyen ellentmondásra is csak a legjobb filmek, sorozatok lehetnek képesek. A fattyak csatájánál is borítékolni lehetett, hogy Rickon meghal, pláne miután ezt már Sansa ki is mondta, s azt is, hogy ezt a csatát Jonnak kell megnyerni, hiszen teljesen logikátlan lépés lett volna, ha Melisandre azért éleszti fel Észak legújabb királyát, hogy pár résszel később ismét meghaljon. S ennyi tragédia után, már ideje volt, hogy a Starkok végre visszatérjenek az őket megillető posztra, Deres tróntermébe. A győzelemben Baelish vezette lovasságnak kulcsszerepe volt, így a királyválasztáskor elcsípett Sansára vetett vészjósló tekintet is nagy jelentőséggel bírhat. Vajon sikerül Sansát Jon ellen hangolnia? Vagy éppen ezzel fejezte ki, hogy az ő elképzeléseiben nem az szerepelt, hogy katonáival „egy anyátlant" ültet Észak trónjára? Véleményem szerint az utóbbira van nagyobb esély, s arra, hogy Kisujj fog még kellemetlen percet okozni Észak új urának! A csata képeiről, a vágásról, hangulatáról csak szuperlatívuszokban lehet beszélni, s Wun-Wun hősi eleste is a legnagyobb jelenetek egyike a sorozat történetében.

A tízedik rész. Nem könnyű bármit is írni, mert nehéz a tökéletesben hibát keresni. Cersei húzását a legaktívabb terrorszervezetek is megirigyelhetnék. Bár az évadra jogosan aggatható a kiszámítható jelző, a záró rész első 20 perce, avagy a szentély felrobbantása igazi „állszaggató" hatással bírt. Nem beszélve Ramin Djawadi zenéjéről. Jelenethez, filmhez ennyire passzoló, a hangulatot ennyire hibátlanul megragadó költeményt én utoljára a Keresztapában hallottam, Nino Rota szerzeményénél. Tudtunk a robbanóanyagokról, azt is tudtuk, hogy az adósságot meg kell fizetni, de ezt nem sejtette senki! Apró szépséghiba a már az ötödik részben is bírált CGI, itt is kicsit sántított, de azokban a percekben akkora sokkhatás ért, hogy ettől mindenki eltekinthet. Elhitették velünk a rendezők, legalábbis velem mindenképpen, hogy Cersei karaktere fejlődik, és most is egy dühös nőszemély, de mindig mindent csak a gyerekiért tesz, s ők a legfontosabbak neki. Most ezzel a húzással Tomment tulajdonképpen feláldozta, mert nem kellett volna ahhoz túl sok logika, hogy megsejtse, mi fog következni, ha feleségét felégeti. Ahogy leült a Vastrónra, minden bizonnyal Jaime hite is megrendült benne, s ezzel új értelmet nyerhet az a jóslat, hogy Cersei halálát egyik testvére fogja okozni. Pedig az ő neve is szerepel a hivatalosan is arc nélküli bosszúállóvá váló Arya listáján.

Északon Ser Davos és Melisandre vitája rögtön döntés elé is állította Havas uraságot, ami a papnő száműzetésével végződött, pedig a tél immár hivatalosan is beköszöntött, s az igazi háború még előttük áll, amihez minden segítségre, mágiára szükség lesz. Bran elért a falhoz, Benjen Stark közreműködésével. Az ő félig élő, félig holt karakterének megjelenítése elég kurtára sikeredett. Viszont a korábbi részekben is nagyon tetszettek a flashback jelenetek, s ebből is a 10. rész ért a csúcsra. Hiszen visszaugrottunk Jon születéséhez, Lyanna Stark halálához. Utolsó óráiban megkérte bátyját, Ned Starkot, hogy vigyázzon a megszületett kisfiúra, mert Robert megöleti. Ezzel a rajongók körében az egyik, hanem a legnagyobb teóriagyártó kérdéskörről is lekerült a lepel, Jon félig Targaryen és félig Stark. Ha Bran egyszer találkozik Jonnal, jobb lesz, ha ezt az információt magában tartja, hiszen nem biztos, hogy ilyen hurrá hangulat övezné az új királyt, ha ez a nem mellékes információ kitudódna.

Végül, hogy mit várok az előttünk álló két évadtól? Tengelyek születését! Ez az évad sokban eltért az eddigiektől, mégsem maradt el tőlük, sőt az előző szériánál lényegesen jobb volt. Nem kaptunk annyi váratlan fordulatot, de ez volt annak az ára, hogy a szálak végre összeérjenek, és elkezdődhessen az igazi finálé. Az utolsó résszel tisztán kirajzolódott két-három hatalmi erő, illetve tengely. Dany szövetkezett a Greyjoyokkal, valamint a Varys röpke dornei kitérőjének hála őt támogatja már a két bosszúszomjas ház, a Martell, és a jövő nélkül maradt Tyrell. Aligha lehet erő, ami ennek ellenállna. Pláne, hogy Westeros új királynője az a Cersei, akit a Lannister seregeken kívül csak Királyvár megfélemlített népe, és az Arya által legyilkolt Freyek támogatnak. Valamint Euron Greyjoy könnyen lehet, hogy nem a Sárkányok anyjának ajánlja majd fel hajóit és „méretes férfiasságát", erre az ajánlatra Cersei sokkal jobban rá is van szorulva, mint a Targaryen lány. Így vér harcolna saját vérével, hisz Cersei Jaime Tyrionnal nézne farkasszemet, míg Euron a trónról letaszított Greyjoy fiatalokkal. Észak új ura tudja, hogy az igazi háború nem a Vastrónért fog dúlni, ha a két királynőnek valószínűleg ez is a célja, hiszen az éj sötét és tele iszonyattal...

A Véreb történetének értelmét keresve, könnyen lehet, hogy az ő visszahozatala, s találkozása a Lobogó Nélküli Testvériség tagjaival előfutára volt egy még fontosabb, és sokkal nagyobb hatást kiváltó szereplő feltámadásához. Lady Stark, vagyis a feltámasztott alakja, azaz Lady Stoneheart visszatértét már évek óta várják a könyvolvasók, s ebben az évadban sem kapták meg. Talán a hetedikben visszatér?

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!