Bulvár

2011.03.03. 14:42

Fonogram: Az elmúlt esztendő legjobbnak ítélt produkcióit jutalmazták

Papírforma eredményeket és meglepetés győzelmeket egyaránt hozott a Fonogram - Magyar Zenei Díj idei gálája. A szerdán este a fővárosi Millenáris Teátrumban megrendezett eseményen az év hazai klasszikus pop-rock albuma kategóriában Ákos nyert, a tavalyi esztendő dala a közönség szavazatai alapján a Tabáni István által énekelt Gyönyörű szép lett, míg életműdíjat Szörényi Levente és Bródy János vehetett át.

Gyuricza Ferenc

 

A Fonogram - Magyar Zenei Díj átadása a már jól ismert körülmények között, a hazai zenészszakma több száz képviselőjének jelenlétében, televíziós közvetítés mellett zajlott. A gálán tizenhét hazai, valamint öt külföldi kategóriában hirdetett győztest a szakmai zsűri. Ebből három kivétellel az elmúlt évben nyújtott produkciók minősége és az eladási eredmények alapján, a fennmaradó kategóriákban pedig olyan személyeket jutalmaztak, akik hosszú évek óta meghatározó képviselői a hazai zenei életnek. A Magyar Hanglemezkiadók Szövetsége és az Előadóművészi Jogvédő Iroda által közösen jegyzett rendezvényen a közreműködő énekesnek járó aranyozott mikrofont ábrázoló szobrocskát Veres Mónikának, a közreműködő zenész díját Tátrai Tibor gitárosnak ítélték oda, míg a zenészszakma tiszteletét kifejező életműdíjat Szörényi Levente és Bródy János vehette az említett két szervezet vezetőitől.

 

- Egy életműdíj azt jelenti, hogy több évtizedes, eredményes munkáért tolmácsolják a szakma elismerését, és ez bizony nagyon jól esik. Bizonyára azért gondoltak éppen most ránk a szervezők, mert Leventének a közelmúltban volt egy koncertje, mondhatni a hattyúdala, amellyel elbúcsúzott a közönségtől. Én viszont nem vagyok hattyú, közel tíz év után, valamikor az ősz folyamán egy új nagylemezem jelenik meg - mondta Bródy János, aki azt is hozzátette, nem ez volt az első életműdíj, amit a Magyar Hanglemezkiadók Szövetségétől kapott, már akkor is kiérdemelte ezt az elismerést, amikor még Arany Zsiráf-díjjal jutalmazták a zenei élet képviselőit.

Az idei gála egyik legnagyobb esélyesének a miskolci Holdviola együttes számított, mely három kategóriában is a jelöltek között szerepelt, ebből végül egyet sikerült díjra váltaniuk, az év hazai felfedezettjei cím birtokosai lettek. A trió énekesnője, Barta Zsófia szerint napokra lesz szükségük ahhoz, hogy egyáltalán felfogják ennek a jelentőségét.

- A szíve mélyén minden zenész valahol egy ilyen visszajelzésre vágyik - mondta a 23 esztendős énekesnő. - Természetesen nem azért zenélünk, hogy díjat kapjunk, de amikor felhívnak a színpadra, és a kezemben tarthatom a legrangosabb hazai szakmai elismeréssel járó tárgyat, az elmondhatatlan érzés. A díj odaítélése ugyanakkor kötelez is bennünket arra, hogy továbbra is minőségi produkciókkal jelentkezzünk. Azt elhatároztuk, hogy az eddiginél nagyobb közönségsiker érdekében biztosan nem fogunk változtatni a zenénken, továbbra is magunkat adjuk, olyan dalokkal lepjük meg a közönséget, amely belőlünk fakad.

Zsófi azt is hozzátette: a Holdviola dalai elsősorban a billentyűs hangszereken is játszó dobos Farkas Péter ötletei nyomán születnek. Ő választja ki azokat a népdalokat, amelyeket aztán Gál Lajos gitárossal közösen a saját képükre formálnak. A zenei alapokat az énekesnő adottságainak figyelembe vételével alakítják ki, majd ezt követően kerül sor a dallam feléneklésére.

A díjak többségével a különböző zenei stílusokban alkotó zenészek munkáját ismerték el. Legnagyobb számban a könnyűzene képviselőit, de a klasszikus zene, a jazz, az autentikus népzene, illetve a gyermekdalok műfajában alkotókat is. Néhány kategóriában papírforma eredmény született, így a gálát megelőzően többen is azon véleményen voltak, hogy az év hazai klasszikus pop-rock albumáért járó szobrot biztosan Ákos viheti majd haza. A zsűri döntése igazolta az elvárásokat.

- Volt már olyan, hogy több kategóriában is jelöltek, és egyikben sem nyertem, csak erre rajtam kívül senki nem emlékszik - jegyezte meg Ákos arra a felvetésre, hogy a jelölést a legtöbb esetben képes díjra váltani. - Én egyébként annak is tudok örülni, ha másnak sikere van, most például Tabáni István győzött le az év dala kategóriában, s csak gratulálni tudok neki érte. Tiszta szívvel mondhatom, hogy sok rossz tulajdonságom van, de az irigység nem tartozik közéjük. Nagyon szorítottam a hard-rock és heavy metal kategóriában a Road zenekarnak, akikkel a tavalyi MTV Icon koncert kapcsán találkoztam először, hiszen ők is feldolgozták két dalomat. Meghallgattam a lemezeiket, megnéztem klipjeiket, s ezek alapján kifejezetten szimpatikusnak tartom őket. Amikor a gála zárásaként éppen a színpadon álltam, tőlük érkezett a legintenzívebb visszajelzés a dalaimra. Azt viszont sajnálom, hogy nem ők nyertek.

A Fonogram-díj történetében első alkalommal fordult elő, hogy az egyik kategóriában - abban, amelyikben a Road is érintett volt - megosztott győztest hirdettek, a díjat a részben az egykori P.Mobil-zenészek alkotta Mobilmánia, illetve a Wendigo vehette át. Utóbbi tagjai a szoros időbeosztás miatt meg sem tudták köszönni az elismerést.

- Az a vicces, hogy a Wendigo tulajdonképpen egy inaktív zenekar. Ez adódik abból, hogy nagyon nehezek a működési körülmények. Lemezipar gyakorlatilag nincs, koncertre is csak módjával járnak már az emberek, a mi helyzetünket pedig tovább nehezíti a 280 kilométeres távolság, amely az együttes tagjait elválasztja - utalt Bátky Zoltán énekes arra, hogy az öttagú formációból ketten, a gitáros Kozó Tamás és a basszusgitáros Csörnyi Róbert Szentgotthárdon élnek, míg a többiek Budapesten. - Ebben a környezetben számomra egy ilyen elismerés azt fejezi ki, hogy van még, aki figyel ránk, ráadásul éppen a szakma az, amely egy kétkörös döntési metódus során nekünk ítélt egy díjat. Ezek alapján azt gondolom, bármilyen nehezek is a körülmények, van értelme dolgozni, s máris visszajött az életkedvem.

Zalai zenész is szerepelt a díjazottak között, Csanádi Krisztián, a Kowalsky Meg A Vega gitárosa, aki a gálát követően arról is beszámolt, hogy az elismerés nagyon jó indulást jelenthet az új zenekarához. Az együttes ugyanis kettészakad, az énekes Kowalsky más zenészekkel folytatja, míg a Vega tagjai - rajta kívül Szórád Csaba basszusgitáros és Vajda Pérer dobos - új énekessel Los Vegas néven egy kicsit modernebb, Kid Rock stílusára emlékeztető dalokkal folytatják.

 

Felemelő pillanata volt a két órás műsornak, amikor Mága Zoltán hegedűművész bejelentette, hogy a díjjal együtt járó pénzjutalmat jótékony célra ajánlja fel, részben a Madarász utcai kórház gyermekrészlege, részben pedig egy leukémiás beteg kislány gyógykezelésére ajánlotta fel. A zenész a rendezvényt követően lapunknak elmondta: számára belső késztétes, hogy segítsen a rászorulókon, ezért döntött az adományozás mellett. Mága Zoltán azt is hozzátette, annak ellenére, hogy uralkodók, államfők rezidenciái nyílnak meg előtte, hogy a legelőkelőbb társasági körökben fordul meg, nagyon fontosnak tartja a szakmai elismerést is.

- Felemelő érzés volt átvenni a Fonogram-díjat - mondta a világhírű hegedűművész. - Ez egy szakmai elismerést, amelyet kiváló zenészektől kaptam, ezért különösen örülök neki. Nagyon sok kitüntetést, díjat vehettem már át Magyarországon és szerte a világon, de amikor zenészektől kapok elismerést, mint ma is, mindig meghatódóm.

A gála mindemellett arra is lehetőséget adott, hogy közel tucatnyi előadó élőben mutatkozzon be. A különböző stílusú, a zenei élet számos irányzatát képviselő fellépők között voltak már jól ismert, szinte ikonszerű művészek, de feltörekvő fiatal tehetségek is, akik számára kiugrási lehetőséget is jelenthet a szereplés.

- Csupa jó dolog történik velünk, felfogni sincs időnk mindezt - mondta a gálán élőben zenélő, s egyben az év felfedezettje díjra is jelölt Ocho Macho frontembere, Kirchknopf Gergő. - Még meg sem tudtuk ünnepelni, hogy az El Mundo Fantastico című albumunk aranylemez lett, s már itt egy újabb nagyszerű esemény. Az, hogy játszhattunk a Fonogram-gálán, talán még a jelöltségnél is fontosabb. Amikor kihirdették a győztest, körülbelül öt másodpercig csalódást éreztem, hogy nem minket szólítottak, de aztán eszembe jutott, hogy kevéssel előtte mennyire tetszett a produkciónk a közönségnek. Még Ákos is elismerősen szólt, amikor leültünk a helyünkre, hátulról megböködött, s annyit mondott: Gyerekek, le a kalappal, átadom a stafétabotot. Ez a mondat számunkra minden díjnál többet ér, úgyhogy mindenképpen nyertesnek érezzük magunkat. 

 

- Az a legnagyobb elismerés, amit a közönségtől kaphat egy előadó. Minden énekes karrierje szempontjából meghatározó, hogy mellette állnak-e a rajongói, s nekem e tekintetben, úgy tűnik, nincs okom panaszra - mondta közvetlenül a gálaműsor után Tabáni István, akinek Gyönyörű szép című számát választottak az év dalának a leghallgatottabb hazai kereskedelmi rádió weboldalán szavazók. A Csillag születik című televíziós tehetségkutató műsor második szériájában feltűnt énekes azt is elárulta, szeretné 2011-ben legalább néhány új dallal meglepni a közönségét, de akár azt is elképzelhetőnek tartja, hogy ez évben a teljes következő nagylemeze elkészül.

 

 

Fonogram-díjak:

Az év hazai klasszikus pop-rock albuma: Ákos - A katona imája

Az év hazai modern pop-rock albuma: Kowalsky Meg A Vega - Ötcsillagos

Az év hazai alternatív albuma: Bin-Jim: Enter

Az év hazai elektronikus zenei produkciója: Compact Disco

Az év hazai hard-rock vagy heavy metal albuma: Mobilmánia - Az út legyen veled, illetve Wendigo - Audio Leash

Az év hazai szórakoztató zenei albuma: Mága Zoltán - A királyok hegedűse

Az év hazai gyermek albuma: Boribon - Boribon muzsikál

Az év hazai felfedezettje: Holdviola

Az év hazai jazz albuma: Fekete-Kovács Quintett & Pannon Philharmonic Orchestra - Integro/Grandeur

Az év hazai világzenei albuma: Nikola Parov - Álomidő

Az év hazai autentikus népzenei albuma: Rendhagyó Prímástalálkozó - Prímás parádé

Az év hazai klasszikus komolyzenei albuma: Kelemen Barnabás, Kocsis Zoltán és a Magyar Nemzeti Filharmonikus Zenekar - Bartók Hegedűverseny

Az év hazai kortárs komolyzenei albuma: Ensemble Linea - Plays Eötvös

Az év dala: Tabáni István - Gyönyörű szép

Az év külföldi klasszikus pop-rock albuma: Sade - Soldier Of Love

Az év külföldi modern pop-rock albuma: Adam Lambert - For Your Entertainment
Az év külföldi alternatív albuma: Hurts - Happiness

Az év külföldi elektronikus zenei produkciója: Pendulum

Az év külföldi hard rock vagy heavy metal albuma: Ozzy Osbourne: Scream

Az év közreműködő zenésze: Veres Mónika

Fonogram-díj a kiemelkedő közreműködő zenészi pályafutásáért: Tátrai Tibor

Életműdíj: Szörényi Levente és Bródy János

 

NÉZZE MEG KÉPGALÉRIÁINKAT!

FONOGRAM I

FONOGRAM II.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!