Saul fia - Ahogyan még nem láttuk

Szomorúan vettem tudomásul, hogy a magyarok mentalitásával még mindig nagy baj van. Nemes Jeles László debütáló filmje a világ legnevesebb filmes fesztiválján, Cannes-ban megnyerte a második legnagyobb elismerést, a zsűri nagydíját. Ez elképesztő teljesítmény, és a magyar filmtörténet egyik legnagyobb sikere. Az öröm helyett azonban számos internetes fórumon csak a legyintés megy, mondván a Saul fia senkit nem érdekelne, ha nem a holokauszt lenne a témája, satöbbi, satöbbi. Úgy látszik, képtelenek vagyunk megtalálni az arany középutat a vak elfogultság és az értelmetlen gyűlölködés közt. A Saul fia viszont ebben is segíthet, ugyanis ez nem egy szimpla holokausztfilm.

Saul (Röhrig Géza első szerepében remekel) az un. Sonderkommando tagja, akiknek olyan feladatokat kell ellátniuk a haláltáborokban, mint a kivégzésre ítéltek beterelése a gázkamrákba, vagy éppen a halottak elszállítása égetésre. Egy nap a testek közt hősünk a saját fiát véli felfedezni, innentől kezdve új célt talál életének. Kicsempészi a testet a táborból, hogy tisztességes körülmények közt temethesse el a gyermeket.

Hogy miben más a Saul fia, mint a többi holokausztfilm? Lényegében mindenben. Kezdjük a perspektívával. Roppant kreatív ötlet, hogy a kamera végig a főszereplőt követi. A játékidő 90 százalékában vagy Saul arcát, vagy a hátát látjuk élesen, minden más homályos. Ez a stílus eleve autentikussá varázsolja az összképet, ráadásul egyfajta minimalista jelleget is kölcsönöz neki. Ebben a témában elkerülhetetlen a giccs használata, ezen kár vitatkozni. Nemes mégis húzott egy merészet, és nem bűnbakokat keres, nem szánalmat akar kiváltani a nézőből. Nem a felszínt kapargatja, nem azt várja, hogy gyűlöljük a nácikat és sajnáljuk a zsidókat, ennél sokkal mélyebbre ás. A céltalan pusztítás értelmetlenségét mutatja be, ahol az érzelmek már rég kihaltak, és az embernek nincs miért élnie. Ez a fajta sallangmentesség jól áll a filmnek. Bár a hivatalos szinopszis szerint Auschwitz-ban járunk, de ez nem derül ki konkrétan. Nincs évszám, se helyszín, se múlt, se jövő. Csak a halálgyár. Saul új életcélja pedig pont a már említett minimalizmus miatt különleges és egyszerre metaforikus. Rendre megjegyzik a filmben, hogy Saulnak nincs fia, ő mégis szentül hiszi, hogy van, és el akarja temetni. Saul fia nem egy személy, sokkal inkább maga az élet. A fiatal, ártatlan, emberi lét. Erről pedig az utolsó jelenet ad legjobban bizonyságot.

Nemes Jeles László tehát első filmjével olyat alkotott, amire büszkék lehetünk! Egy agyonhasznált témát ragadott meg nagyon okosan, és mutatta be olyan perspektívából, ahogy még nem láttuk. Ebben rejlik a Saul fia ereje és ettől lesz sokkolóbb, mint a vizuális erőszakot preferáló, hatásvadász társai. Lassú cselekményvezetésű, mégis thrillereket megszégyenítő feszültséggel dolgozó művet kapunk, ami hipnotikus erővel vonja be a bűvkörébe a nézőt. Íme a film, aminek hosszú idő után, akár az Oscar-díjra is reális esélye van (nem csak a téma miatt!). Mi pedig még mindig nem látunk tovább az orrunknál Ébresztő emberek, van magyar film!