Bulvár

2017.01.17. 14:35

A közösségi média alvászavarokat okoz a fiataloknál

Egy új kutatás szerint ötből egy fiatalnak okoz alvási problémákat a közösségi média - írja a 24.hu.

Az új, a Journal of Youth Studiesban bemutatott kutatás alapján rengeteg fiatalnak okoz alvási problémát a közösségi média. Sok tinédzser ugyanis ha felkel éjszaka, egyből ellenőrzi a fiókjait. Emiatt a fiatalok háromszor nagyobb valószínűséggel éreznek fáradtságot az iskolában, mint azon társaik, akik kipihenik magukat - írja a 24.hu.

A vizsgálatban több mint 900, 12-15 éves fiatal vett részt. Az alanyoknak egy kérdőívet kellett kitöltenie, melyben többek közt arra is rákérdeztek, hogy az illető milyen gyakran ébred fel éjszakánként, illetve, hogy szokta-e a közösségi médiát elalvás előtt, vagy éppen ébredés után használni. A szakértők emellett arra is kíváncsiak voltak, hogy a fiatalok mennyire elégedettek az életükkel, mennyire érzik jól magukat a saját bőrükben és az iskolában, és vannak-e barátaik.

Az elemzések alapján ötből egy fiatal szinte minden éjszaka felébred, hogy megnézze a fiókjait – a jelenség elsősorban a lányokat érinti. A vizsgálat azt is kimutatta, hogy ezek a tinédzserek háromszor nagyobb valószínűséggel éreztek az iskolában fáradtságot, mint rendesen alvó társaik. A kialvatlanság ráadásul a közérzetre is nagy hatással volt.

Sally Power, a tanulmány szerzője szerint jelentős számú gyermek és fiatal jár fáradtan iskolába, és ezek a tinédzserek általában rosszkedvvel is küzdenek. Ennél is aggasztóbb, hogy milyen sok fiatal foglalkozik éjszaka is a közösségi médiával.

Úgy tűnik, a közösségi média használata elárasztja a hálószoba “szentélyét”– állapította meg a szakértő.

A vizsgálat alátámasztja a fiatalok éjszakai szokásairól alkotott korábbi elképzeléseket. Az iskolai fáradtság okára azonban számtalan magyarázat lehet, ezért újabb elemzésekre lesz szükség a közösségi média és a kialvatlanság kapcsolatának bizonyítására.

(Via: Alpha Galileo)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!