Bulvár

2017.04.14. 17:05

A '90-es évek szellemében... - Milyen lett az új Power Rangers?

Mire lehetett számítani egy olyan '90-es évekbeli sorozat újrafeldolgozásánál, ami már a maga korában sem számított úttörőnek?

Péter Zsombor

Talán egy poénos tisztelgésre, de semmiképp nem egy véresen komoly alkotásra. Az első kedvcsinálók után úgy tűnt, a Power Rangers a komorabb irányba fordul el. Ez végül részben beigazolódott, de a régi rajongók is örülhetnek.

Történetre ne nagyon számítsunk, a keret a szokásos sablont követi. Adott öt fiatal, aki egy véletlen folytán ugyanazon a helyen köt ki. Találnak öt furcsa ásványt, ami különleges erővel ruházza fel őket. Meg kell ismerniük egymást és csapattá kovácsolódniuk, mert városkájukat pusztulás fenyegeti.

A hibái ellenére is meglepően szerethető és nosztalgikus az összkép

Elsőre ez nem hangzik túl biztatóan, minden szuperhős-sztori ennyiből áll. A Power Rangers azonban meglepően sok figyelmet fordít a karakterekre, csak az utolsó 20 percben látunk tényleges pusztítást. Addig a kémiáról, az összeszokásról és az egymásra utaltságról szól a történet, amivel semmi gond nincs. Sőt, meghökkenve tapasztaltam, hogy érdekel a szereplők sorsa. Bár sablonkarakterekről van szó, úgymint a sztársportoló, az okostojás és a különc csaj, de ez teszi őket emberivé. Átlagos középiskolások, akik szöges ellentétei egymásnak, mégis számítaniuk kell a másikra. Persze nem tűpontos jellemrajzokat kapunk, de ebben a műfajban ez a fajta ábrázolásmód is kifejezetten ritka. Épp ezért élmény volt nézni, ahogy egyre jobban összeszokik a csapat. Hiába puffogtatnak közhelyeket, amikor átugorják a szakadékot, elkezdenek edzeni vagy épp a tábortűznél beszélgetnek, átélhető a szituáció. Egyszerű embereket látunk, akik igyekeznek megismerni társaikat, közben ráeszmélnek, hogy mindenkinek van problémája, de a bajban számíthatnak egymásra. Tetszett, hogy nemcsak az agyatlan zúzást kapjuk, hanem némi tartalmat is. Ez, bár kimerül a sokszor látott sémákban, itt illett az összképbe. Kár lenne mélabúsnak titulálni a cselekményt, mert poénokkal szinte végig találkozunk. Feldobják az adott jelenetet, még ha olykor kicsit kínosak is. Az utolsó harmadban érkezik az akció és minden olyan elem (morphizálódás, zordok), ami miatt a Power Rangers komolyan vehetetlen, mégis sikeres lett. A gonosz teátrálissága élményszámba megy, semmi motivációja nincs, pont annyira röhejes, mint a sorozatban. A robotharc, a fricskák és kikacsintások, valamint a felcsendülő klasszikus betétdal szintén megérne egy misét. Előjön az a bizonyos nosztalgikus érzés, és akaratlanul is mosolyra fog húzódnia a szája mindazoknak, akik a '90-es évek elején voltak gyerekek.

Egyfelől kellemeset csalódtam a filmben. Arra számítottam, hogy egy ostoba kétórás őrületet kapok, mindennemű értelem nélkül, amiben feláldozzák a minőséget a látvány oltárán. Ez persze részben beigazolódott, és eszem ágában sincs másnak láttatni a Power Rangerst mint ami valójában. Sablonos, következetlen, gyakran illogikus. Néha gagyi, néha kínos, de megvan a maga bája és azon ritka bravúrt is meg tudta lépni, hogy a komolyabb részeket és az abszolút korrekt karakterrajzokat remekül vegyítette a poénosabb, múltidézős szállal. Tipikus bűnös élvezet mozi, de inkább ebből néznék meg egy franchise-t, mint még egy új Transformers filmet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!