Bulvár

2017.07.23. 16:07

Jubileumi versenyek és látványosságok a lovasnapokon

SZENTGYÖRGYVÁR - A hét végén rendezték meg tizedik alkalommal hagyományosnak számító lovas napokat.

Hajdu Péter

A jubileumi rendezvény a sport mellett hagyományőrző és szórakoztató rendezvény volt.

A fogathajtó versenyszámok közül szombaton a kombinált akadályhajtást tartották meg, ezt a gyors, látványos versenyszámot maratonkocsikkal teljesítette a 14 versenyző, ritka látványosságot kínálva a közönségnek. A szórakozásra is elsősorban a szombati események adtak lehetőséget, részben azért, mert először rendezték meg a polgármesterek hajtását. A benevezett településvezetők feladata az volt, hogy egy épített pályát hajtsanak végig a maraton fogattal, majd célba érve járművet kellett váltaniuk. Gyorsan átültek egy odakészített terepjáró autóba, és a gépkocsival is végig kellett hajtani az akadályok között időre. Mind az öt polgármester jobban vezette az autót, a kocsihajtás sokkal nehezebb volt. Szombaton a látványos versenyszámok mellett más jellegű programokat is kínáltak Szentgyörgyváron. Hagyományőrző íjászok bemutatója is színesítette az eseményeket, és ez alkalommal rendezték meg a parasztolimpiát, aminek tréfás versenyszámai szavatolták a jó hangulatot.

Lázár István, Kehidakustány polgármestere fogja a gyeplőt, de vannak profi segítői Fotó: Katona Tibor

Vasárnap pedig ismét elsősorban a sport vette át a szerepet. Ezúttal rendezték meg az országos C kategóriás akadályhajtó versenyt, amelyen a legjobb zalai, somogyi, vasi hajtón kívül magyar bajnokok is rajthoz álltak. Bemutatkozott a főszervező Szentgyörgyvári Lipicai Ménes gyönyörű lovaival, és az ebédszünetben karusszelbemutatóban is gyönyörködhettek a látogatók.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!