Bulvár

2016.07.22. 09:53

Szörnyekre vadásznak

Apró szörnyecskéket kerget a világ. Az okostelefonról működő új internetes őrület szinte minden korosztályt megfertőzött. De a virtuális teret a valósággal ötvöző játéknak sok ellenzője is van.

Benedek Bálint

A virtuális lények kergetésben először csak a tengerentúlon jeleskedtek. A vadászatba éppen egy hete kapcsolódhattak be a hazai felhasználók, ám azóta már több csoport működik a Facebook-on. A kanizsai például már 75 tagot számlál. A korosztály eléggé vegyes: a tinédzserektől a 30 év feletti fiatal felnőttekig mindenki „rákattant".

– Nem csoda, hiszen óriási élményt jelent, aki egyszer rákapott nem tudja abbahagyni, függő lesz – jelentette ki a kanizsai klub alapítója, a 30 éves W. Kovács Ágnes. – Július elején jelent meg a játék Új-Zélandon, azonnal kaptam a lehetőségen és letöltöttem. A mostani figurák őse 1995-ben született Japánban. A Pokemon név a Pocket Monster összemosásából keletkezett. A világ egyik legnépszerűbb videójátékából később rajzfilmsorozat készült, mely nagy népszerűségnek örvendett.

W. Kovács Ágnest, Májer Renátót és Márkus Pétert teljesen lenyűgözte az új őrület. Szinte minden pillanatban a mobiltelefonjaik kamerája előtt ugráló szörnyecskéket gyűjtögetik városszerte

A Halis-könyvtárban dolgozó lány ezeken a meséken nőtt fel, így nem csoda, hogy a szinte vírusként terjedő Pokémon GO-t is megkedvelte. A gyerekek annak idején a mesében álmodoztak arról, hogy egyszer ők gyűjthessék majd be a kedves szörnyecskéket – most ez megvalósulhat.

– Valós világtérképet építettek a játékba, mely pontosan mutatja merre is haladunk – avatott be a részletekbe Ágnes. – Az utat szobrok, emléktáblák valamint templomok szegélyezik, ahol különféle érdekes szimbólumokat lehet összegyűjteni, melyek abban segítenek, hogy könnyebben meg lehessen „szelídíteni" a virtuális lényeket. Ha el szeretnénk fogni egy figurát, akkor a telefon kamerája bekapcsol, és a Pokémon így az adott tájba illesztve lesz látható.

A fiatal hölgy szerint ha az ember lusta, vagy csak nem szívesen barangol egyszerű sétálás céljából a városban, akkor a Pokémon-vadászat miatt sokkal nagyobb eséllyel felkel a kanapéról.

– Egyik barátom korábban naponta mindössze 2-3 kilométert tett meg, melybe a munkába jutás és az ottani mozgás, illetve a hazajutás is beletartozott – tette hozzá. – Amióta viszont játszik, már örömmel mesélte, hogy napont legalább 15 kilométert gyalogol. A séta közben hasznos olykor felpillantani, ugyanis balesetveszélyes lehet ha nem nézünk az orrunk elé.

Megőrült a világ – így számolnak be a Pokémon láz hatásairól a világ nagy hírügynökségei. S valóban, ugyanis sorra töltenek fel olyan videókat az internetre, melyen telefonjaikat pötyögő, lehajtott fejű emberek egy szörnyecske kergetése közben fel sem pillantanak. Láttunk felvételt olyan fiatalról, aki egyszerűen belesétált a tengerbe. A játék hajszolásával kapcsolatosan megtörtént az első haláleset is. Egy guetemalai fiút agyonlőttek, miközben magánterületre tévedt, társát súlyosan megsebesítették.

– Szerezd meg mind, legyél Pokémon mester – vette át a szót egy másik rajongó, a 24 éves Májer Renátó. – A mesében folyamatosan ezt ismételték, az új őrületnek érthetően ez lett a szlogenje. A játék szórakoztató, de pusztán online dicsőség jár érte.

Renátó szerint a különleges virtuális „vadászatnak" még egy pozitív hozadéka van: barátságok köttetnek.

– Éppen a Felsőtemplomnál jártam, amikor hirtelen megjelent a járdán egy Pokémon, ekkor érkezett kerékpárjával Márkus Péter, aki ugyanolyan nagy lelkesedéssel üldözte a kiszemelt állatfigurát – mondta. – Aztán beszélgettünk a játékról, tanácsokat is adtunk egymásnak, így azóta megbeszélt találkozók után együtt járjuk a várost, felkutatva a szörnyeket.

Péter szerint első mindig a biztonság, de már tud olyan szinten biciklizni, hogy ha a bal kezében tartja a telefonját, akkor a jobbal még koordinálja a mozgást.

A becsehelyi Andróczi Vivienn naponta három órán keresztül képes az új játékkal foglalkozni. Alapvetően a kíváncsiság hajtotta, s maximalistaként szeretne a legjobban teljesíteni.

– Zalaegerszegen ülő helyemben is nagyon sokat fogtam, például egy moziban a film alatt három Pokémon ült le elém – mesélte. – A faluban bicikliztem már kizárólag azért, hogy szörnyecskéket fogjak, sőt a kutyámat is vittem extra sétákra ugyanebből a célból. Ez egyáltalán nem baj, hiszen sportolásra ösztönöz. Mostanra viszont annyira beszippantott a játék, hogy az egyik álmomban pokémonokat fogtam be.

A 17 éves Bodó Dánielnek azért tetszik annyira az alkalmazás, mert a virtuális játék összhangban van a valósággal. Kapcsolatokat teremthet, ami nem mindegyik játékról mondható el.

Temesi Róbert legalább 70-féle társasjátékot őriz. Ezek a fajta játékok erősítik a közösségi élményt és logikus gondolkodásra sarkallnak

A nagykanizsai Temesi Róbertnek erről más a véleménye. A férfi barátaival a Hevesi Sándor Művelődési Központban közel egy éve társasjáték klubot működtet – nagy sikerrel.

– A rajongásom bő tíz évvel ezelőtt a szókirakóval indult, bár a kártyajátékokat is kifejezetten kedvelem – szögezte le Róbert. – Legalább 70-féle díjazott, népszerű társasjátékot gyűjtöttem össze, egy részüket az internetről rendelem, de olykor a hasonló érdeklődésű ismerőseimmel cserélgetek.

Rengeteg stratégiai, kooperatív és ezek kombinációi is megtalálhatók köztük, speciális művészeti, sőt pszichológiai témájú a ritkaságok közé tartoznak.

– Van olyan western játékunk, ami nem pályán zajlik, hanem modell vasutat kell kirakni – fűzte hozzá. – Ahol a résztvevőknek úgy kell kirabolniuk a szerelvényt, hogy közben elkerülik az őröket és az ellenfeleket, s az győz, aki a legtöbb pénzeszsákot gyűjti be. Az izgalmakban bővelkedő játékot 2015-ben a legjobbnak választották.

A szörnyecske kergetés is azt bizonyítja, hogy online világ egyre nagyobb nyomást gyakorol az emberekre, azonban Temesi Róbert úgy érzi a társasjátékok ideje nem áldozott le. A népszerű, közösségépítő, vidám activity világszerte nevettet, míg a magyarok vevők az újdonságokra.

– Ebben a követhetetlen és elidegenedő világban a családoknak szükségük lenne arra, hogy minél több időt töltsenek együtt – így Róbert. – A társasjátékok megtanítják a gyermekeket a logikus gondolkodásra, a felnőtteket koncentrációra sarkallják. Közösségi élményt erősíti, hisz' az emberek kicsit megnyugodva játszanak együtt, úgy, hogy közben szárnyalhat a képzeletük. Erre egyáltalán nem ad lehetőséget a szörnykergetés, ahol általában csak a telefonba bújva lehet végezni. Ráadásul a művelőik élete is veszélyben foroghat.

Pokémonokban bíznak a szír gyerekek

Szívfacsaró fotók láttak napvilágot a világhálón. A polgárháború sújtotta Szíriában élő kisgyermekek pokémonok fotóit tartják a kezükben és arra kérik a világot, mentsék meg őket. A szomorú figurák alatti szövegen az olvasható, hogy éppen ők merre tartózkodnak az országban. A szír elnökkel szemben álló forradalmárok a sokkoló fényképekkel igyekeztek felhívni a figyelmet arra, hogy milyen nehéz az ifjúság sorsa.

Szíriában az UNICEF becslései szerint 8,4 millió gyermeket érint az öt éve tartó konfliktus, közülük 3,7 millióan ebben az időszakban születtek. A kicsik otthonukban, de az iskolában sincsenek biztonságban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!