2015.02.15. 19:40
A vadon és a színésznő
Reese Witherspoon mindig tökéletes.
A 38 éves, háromgyerekes szupersztár, aki a Vadon (Wild, hazai bemutató: február 19.) főszerepének eljátszásáért két hét múlva talán második Oscarját is átveheti, igazi bombanő. És most azt is elárulta, mi a titka: Sofia Vergara.
A Vadon főhőse úgy akar megszabadulni a múltja démonaitól, hogy 1700 kilométert gyalogol az USA erdeiben. Fotó: InterCom
New Orleans-ból jövök, ahol Sofiával forgatok mondta Witherspoon az Oscar-jelöltek keddi ebédjén. Csomó akciójelenetet vettünk együtt. Én így tartom magam kondiban: Sofia Vergarával bunyózom. Az ember izmosodik tőle és biztos a bőrnek is jót tesz. Bár pillanatnyilag tele vagyok lila foltokkal
Azért a Vadon is kemény edzés volt: a film főhőse úgy akar megszabadulni a múltja démonaitól, hogy 1700 kilométert gyalogol az USA erdeiben. A forgatás során a sziklamászáshoz, hóban-fagyban, sivatagban és mocsárban való túrázáshoz a színésznő egyszer sem kért dublőzt. Sőt: állítólag, hatalmas hátizsákja valóban több mint 20 kilogrammot nyomott: így sikerült teljesen átélni a szerepét.