Bulvár

2012.09.16. 13:46

Bödőcs Tibor Lendván - Egyedi és megismételhetetlen

Lendva - ''A szombati fellépés egy kicsit kultúrmisszió is volt, hiszen első alkalommal szerepeltem a Muravidéken, s ha jól tudom, a kollégáim közül sem járt még senki Lendván'' - foglalta össze röviden Bödőcs Tibor humorista, a határon túli városban tartott önálló műsorát követően.

Gyuricza Ferenc

A mind népszerűbbé váló stand up comedy műfajának egyik legsikeresebb magyarországi képviselője a városi Színház- és Hangversenyteremben lépett fel, a közönségnek mintegy felét adták a muravidéki magyarok, a többiek Lentiből és térségéből kilátogató érdeklődők voltak. Bödőcs Tibor az előadása során beszélt többek között a pálinkafőzésről, érintett aktuálpolitikai kérdéseket, de volt néhány speciális, Lendvára igazított poénja is.

- Nem tudom városra szabni a műsoromat, ám most próbáltam a fellépés előtt információkat beszerezni arról, hogy mit kell tudni az itteni viszonyokról, a szlovén és a magyar nemzetiség kapcsolatáról, illetve magáról a városról is - fogalmazta meg az előadását követően. - Általában ezeket az információkat elraktározom, s ha a műsor közben úgy jön ki a lépés, akkor fel tudom használni. Szükség is van erre, mert az örök emberi problémák, mint az alkoholizmus, az identitás kérdése vagy a politika mellé jól jönnek a helyi sajátosságokra vonatkozó ismeretek. Nyilvánvaló, hogy egy Muravidéken élő személy nem rendelkezik olyan élményekkel, teszem azt a Magyar Postával kapcsolatosan, mint egy országhatárokon belül élő magyar, ezért náluk az erre irányuló finom poénbombák más módon hatnak.

Bödőcs Tibor hozzátette: bár Lendván első alkalommal járt, de a külföld nem ismeretlen terep számára, hiszen Svédországtól kedve Londonon át a Felvidékig több helyszínen megfordult, s egy kicsit Erdélyt is érintette már. A műfaj és a saját jövőjével kapcsolatosan úgy látja, itt az ideje váltani, s a fellépéseket a nagyobb helyszínekre koncentrálni, s egyben ritkítani is, mert ez a kulcsa a minőségi produkcióknak. Folyamatos szereplés közben ugyanis nehéz egy-egy új műsort összeállítani.

- Meg kell becsülni azokat törzsnézőket, hardcore rajongókat, akik megveszik a jegyet, s eljönnek egy előadásra - folytatta Bödőcs Tibor. - A mai világban nagy dolog, ha valaki nem a televíziót nézi, vagy az interneten keresgéli a felvételeket. Az élő előadásnak egészen más a varázsa, az előadó hibázhat, megváltoztathatja a sorrendet, kiszólhat a közönség soraiban ülőknek, a mi műfajunkban többek között ettől válik minden egyes műsor egyedivé és megismételhetetlenné.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!