Bulvár

2010.11.21. 14:19

Moncsa ugyanazzal a csókkal hódít

Mint, minden kislány, így a nagykanizsai Németh Mónika is szeretett a tükör előtt szépítkezni. Egy kis rúzs, szempillafesték és színes holmik tették tökéletessé az összhatást. Ám Moncsa már ekkor arról álmodozott, hogy gyönyörű hangú énekesnőként lép a világot jelentő deszkákra.

Benedek Bálint

Ugyan a világot még nem hódította meg, de Moncsát az Ugyanaz a csók című daláért már most sokan a szívükbe zárták.


Németh Mónika  tehetségére a szülei is felfigyeltek, ám először - pusztán a mozgás fontossága miatt - néptáncra iratták be. Jól tették, hiszen a fiatal lány hamar beilleszkedett a társaságba, s a fellépések hangulatára a mai napig szívesen emlékszik vissza. Sőt az ott eltöltött tíz év alatt a hangja is megerősödött, s ekkor elérkezettnek látta az időt arra, hogy ezen a téren továbbképezze magát.

- Főleg zalai énektanárok segítettek rátalálni a helyes útra - fogalmazott Moncsa. - Szerencsére ebben az időszakban sokat segített a Szombathelyről induló, később az Árva fiú című slágerrel országos népszerűséget is elérő énekesnő, Rony. Nagyon tetszett a könnyűzenei stílus, s éreztem én ebben a műfajban megvalósíthatom önmagam.


Utóbbira, vagyis az önmegvalósításra kapott is lehetőséget az egyébként civil foglalkozását tekintve informatika tanárként dolgozó, Moncsa. A 27 éves hölgy négy évvel ezelőtt egy somogyi zenekar megbecsült énekese lett. A kizárólag élő koncerteket adó banda különböző stílusú dalokból álló repertoárjából mindent elénekelt a kanizsai Moncsa. S jól bírta az iramot is, hisz gyakran előfordult, hogy minden hétvégén bizonyítania kellett.

- Az biztos, hogy sok tapasztalatot szereztem ez idő alatt, ugyanis a színpadon mindig a maximális sebességel kellett pörögni - folytatta Moncsa. - A fellépések alkalmával kiderült, hogy a rajongók szeretik hallgatni a hangomat, s ez jó érzéssel töltött el.


A csapat egyik turnéja alkalmával 2008-ban ismerkedett meg a szombathelyi Horváth Zsolt producerrel, aki olyan ismert hazai előadókkal dolgozott már együtt, mint a Kozmix vagy éppen a fiatalok aktuális kedvence a No Thanx. A közös munkát az Ugyanaz a csók című számmal koronázták meg, melynek a szövegét egy szintén tehetséges szintén vasi lány írt. Eztán felgyorsultak az események, hisz a dalból a különleges mixek után egy látványos videóklip is készült. Az ugyancsak  kanizsai ifjú opertőr Gerócs Balázs látványos klippet forgatott, így Moncsa már bátran készülhet a legújabb kislemezére, mely Kell címmel december elejére a rajongók kezébe kerülhet.


Moncsa: Ugyanaz a csók - Nézze meg a videoklipet itt!





További zenei hírek itt!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!