fájdalom

2021.05.17. 08:30

Tragikus balesetben hunyt el Zámbó Jimmy nevelt gyermeke

Zámbó Jimmy fia, Zámbó Krisztián életében először vallott a szerencsétlenségről.

Forrás: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

Zámbó Jimmynek három vér szerinti gyermeke volt, mégis összesen hét gyereket nevelt fel az énekes. Egyikük, Anita nagyon korán, 14 évesen elhunyt. Zámbó Krisztián még sosem beszélt a tragédiáról, most azonban – az Összezárva Hajdú Péterrel című műsorban – elmondta, hogy történt a baleset – szúrta ki a Ripost.

Igazából apukám hét gyereket nevelt fel, és mindegyik gyereke apucinak hívta, abból három volt a sajátja. Edit asszonynak kettő volt az előző házasságából, Zsolti és Anita. Anitát 14 évesen egy balesetben elvesztettük. Pomázon volt egy nyaralója a családnak, és oda jártak le apuval. (…) Egy biciklibalesetben. Egy dombon megindult, fék nem volt a biciklin, kicsit testesebb lány volt, elvette az öcsém biciklijét, nem engedte, hogy ráüljön, ő ült rá. Megindult a dombon és egy fának nekihajtott. Nagyon szerettem őt, mindenkit megviselt az elvesztése. Legjobban Editet viselte meg” – emlékezett vissza a tragikus balesetre Krisztián.

Borítókép: illusztráció

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!