Hallgassa élőben!
Fotó: police.hu

„Úristen, remélem, nem halt meg!” – Sokkot kapott a fiatal nő, aki 5 embert gázolt el

Szirénázó mentő vitte kórházba azt a 19 éves lányt, aki öt embert gázolt el kedd éjjel a III. kerületben. A fiatal sofőr zokogógörcsben tört ki, és sokkot kapott.

Hatalmas csattanásra és kétségbeesett kiáltásokra rohantak ki házaikról kedden este tizenegy órakor a csendes, óbudai Monostori utcában. Ugyanis egy 19 éves nő az Opeljével öt, az úttesten, sötétben sétáló embert gázolt el, a gyalogosok közül négyen megsérültek.

A Bors úgy tudja, hogy négy nő és egy férfi a Római partról tartottak hazafelé, amikor a baleset történt, de

hogy miért az úttesten sétáltak, méghozzá háttal a forgalomnak, az a helyiek számára is rejtély:

Ez egy nagyon sötét útszakasz, a közvilágítás gyenge, az egyik lámpát még egy fa is takarja, szinte teljes sötétség honol ezen a részen – mesélte a Borsnak egy utcabeli.

Emellett nemhogy járda, egy széles, bokros és fás sáv is van, ahol biztonsággal közlekedhettek volna – ingatta a fejét.

A Bors beszélt az egyik helyi lakóval, aki azonnal kirohant a csattanásra:

Meghallottuk a puffanást, nagy erejű volt, azonnal kirohantunk, mert üvegtörés hangját is hallottuk, először azt hittük, hogy valaki nekirohant a kint parkoló kocsinknak vagy a fának

– mesélte egy helybeli nő.

Amikor kiért, a kétségbeesett sofőr már kipattant a kocsiból. Négyen a fűben ültek, az egyikük viszont a kocsi előtt feküdt, valamelyikük cipője a kocsi tetejére repült az ütközéstől.

Először azt hittem, hogy csak leültek iszogatni a fűbe a műanyag poharaikkal, de aztán megláttam a vérző fejű asszonyt a földön. A fiatal sofőr nagyon megijedt, remegett, és azt kiabálta: úristen, remélem, nem halt meg

– mesélte.

Egy ember azonnal hívta a mentőket:

Próbáltam kommunikálni a földön fekvő nővel, de nem beszélt, azonban végig éber volt. Amikor kiértek a mentők, szerencsére már nem vérzett a feje, és velük már tudott beszélni is. A lány viszont összeomlott. Ő is megsérült, mind a két karja tele volt üvegszilánkokkal. Mondtam neki, hogy nézesse meg a mentőkkel, de ő csak azt hajtogatta, hogy ne vele törődjenek, hanem a sérült nővel. Próbáltam neki és a sérülteknek vizet adni és megnyugtatni. Egy ideig tartotta magát, de amikor odaért az anyukája, elszakadt a cérna, zokogórohamban tört ki – mesélte.

Úgy tudjuk, a fiatal sofőr annyira kiborult, összeroppant, hogy őt is mentő vitte el.

Sajnáltuk a sérülteket is, de a sofőrt is. Ugyanis egyáltalán nem ment gyorsan, és szinte teljes sötétségben áll ez az útszakasz, kivilágítatlan gyalogosokat szinte észre sem lehet venni este – mondta.

Úgy tudni, hogy a nő alkoholtesztje negatív lett, a gyalogosok viszont alkoholt fogyasztottak.

Dosszié

Hozzászólások

uniós pályázatok
Videóban göngyölítették fel Cseh Katalinék céghálóját
kíméletlen időjárás / 35 perce
Virágcserepeket és székeket is felborított a vihar Nagykanizsán
Szakadó eső és erős szél csapott le a városra.
Gyász
"Az élet csendben megy tovább, de a fájdalom elkísér bennünket egy életen át." Fájó szívvel és szeretettel emlékezünk DEJCSICS JÓZSEF halálának 3. évfordulóján. Nővére: Magdi és családja
"Lecsukott szemmel még látom a lelkét, ki mellettem ül, és nékem mesél... Nem maradt utána más, csak az emlék, örökké szeretlek bárhol legyél." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HORVÁTH GYULA 53 éves korában elhunyt. Temetése 2021. augusztus 3-án, kedden 17 órakor lesz a zalabaksai temetőben. Előtte 16 órakor gyászmise. Részvétnyilvánítás mellőzését kéjük. Gyászoló család
"Örök az arcod, nem száll el szavad, Minden mosolyod a szívünkben marad." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett édesanyánk, nagymamánk, dédnagymamánk LANG ÁDÁMNÉ szül: Bősze Sarolta 96 éves korában elhunyt. Temetése augusztus 2-án, hétfőn 11 órakor lesz a palini temetőben. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik szerették, ismerték és tisztelték, hogy szerető édesanyánk TAKÁCS ISTVÁNNÉ szül. Németh Margit életének 88. évében megpihent. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. augusztus 4-én, szerdán, a 10 órakor kezdődő gyászmisével lesz Táplánszentkereszten, a Szent Lőrinc-templomban, majd végső nyugalomra helyezzük a Tanács úti temetőben. Kérjük a személyes részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló gyermekei és családjaik
"A küzdelemnek vége, erőm elhagyott. Nézzetek fel az égre, valahol ott vagyok!" Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy RÉDICS ENDRÉNÉ szül. Gáspár Mária életének 78. évében elhunyt. Örök nyugalomra helyezése augusztus 2-án, hétfőn 13 órakor kezdődő gyászmise után lesz a zalaújlaki temetőben. A gyászoló család
"Bennünk él egy arc, egy végtelen szeretet, Amit tőlünk soha senki el nem vehet, Hiányodat feldolgozni nem lehet." Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk NAGY IMRE ISTVÁN halálának 2. évfordulóján. Szerető családja
"Elhagytad a házat, amit úgy szerettél, Itt hagytál mindent, amiért küzdöttél. Aggódó szemed nem tekint ránk többé, Köszönünk mindent, amit értünk tettél..." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy drága férjem és édesapám BAKSA GYÖRGY 70 éves korában örökre megpihent. Temetése 2021. augusztus 3-án, kedden 14 órakor lesz a ságodi temetőben. Előtte 8 órakor gyászmise a Mária Magdolna templomban. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. Gyászoló család
"Te, aki annyi szeretetet adtál, Te, aki mindig mellettünk álltál, Te, aki sosem kértél, csak adtál, Örökre elmentél, szereteted szívünkben örökké él..." Fájó szívvel tudatjuk, hogy SZABÓ JÓZSEFNÉ szül. Rák Ilona csendesen megpihent. Szentmisével egybekötött búcsúztatója 2021. augusztus 3-án, 8 óra 30 perckor lesz a zalaegerszegi kertvárosi altemplomban. Egy szál virággal búcsúzunk. A gyászoló család
"Nem így akartam, nem így gondoltam, Szerettem volna még élni, De a halál könyörtelen volt, el kellett menni. A halálban sem lettem hűtlen hozzátok, Az égből is gondolok, vigyázok reátok." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy férjem, édesapánk, nagyapánk, dédapánk, apósunk SALAMON ZOLTÁN hosszú, türelemmel viselt betegség után életének 85. évében elhunyt. Temetése 2021. július 30-án, pénteken 10 órakor lesz a zalaháshágyi temetőben. Előtte 9 órakor gyászmise. Ezúton szeretnénk megköszönni mindazoknak, akik gyászunkban osztoznak és utolsó útjára elkísérik. Minden külön értesítés helyett. Gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy özv. ANDRÁS LAJOSNÉ szül. Pordán Julianna életének 82. évében elhunyt. Temetése 2021. július 30-án, pénteken 17 órakor lesz a csörnyeföldei temetőben. Köszönetünket fejezzük ki a Csesztregi Kolping Otthon dolgozóinak áldozatos munkájukért. Gyászoló család
"Elhervad a virág, felhők tovaszállnak, Szívünkből emlékeid soha el nem szállnak." A gyászoló család fájó szívvel tudatja, hogy KRAMALICS KÁROLY életének 68. évében tragikus körülmények között elhunyt. Hamvait 2021. augusztus 2-án, hétfőn 14.30-kor helyezzük örök nyugalomra a kiskutasi temetőben. Gyászmise 12 órakor a bazitai templomban.
"Ha emlegettek, köztetek leszek, De fáj, ha látom könnyetek, Ha rám gondoltok, mosolyogjatok, Mert én már Istennél vagyok." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy BENKŐ FERENCNÉ szül. Molnár Mária 91 éves korában örökre megpihent. Végső nyugalomra helyezése 2021. július 30-án, pénteken 16 órakor kezdődő gyászmisét követően a becsehelyi temetőben lesz. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik gyászunkban bármilyen módon osztoznak. Gyászoló család
"Az élet csendesen megy tovább, de a fájdalom elkísér egy életen át." Fájó szívvel emlékezünk SALAMON JUDIT szül. Büki Judit halálának 4. évfordulóján. Gyászoló család
"Elcsitult a szív, mely értünk dobogott, Pihen a kéz, mely értünk dolgozott, Számunkra te sosem leszel halott, Örökké élni fogsz, mint a csillagok..." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOSARAS JÁNOSNÉ szül. Héder Marianna hosszantartó súlyos betegség után életének 74. évében örökre megpihent. Utolsó útjára 2021. augusztus 3-án, 11 órakor kísérjük a csatári temetőben. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család
Fájó szívvel és szeretettel emlékezem férjem KISS JÓZSEF halálának 6. évfordulójára. Felesége és családja
"A küzdelemnek vége, erőm elfogyott, Nézzetek fel az égre, valahol ott vagyok." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal akik ismerték és szerették, hogy NÉMETH KÁROLY életének 70. évében elhunyt. Temetése 2021. július 30-án, pénteken 10 órakor lesz a kiskanizsai temetőben. Gyászmise aznap reggel 7.30-kor a kiskanizsai templomban. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. A gyászoló család
"Az élet csendesen megy tovább, de a fájdalom elkísér bennünket egy életen át." Soha el nem múló fájdalommal emlékezünk HÁRI ISTVÁNNÉ szül. Kulcsár Etelka halálának 11. évfordulójára. Szerető férje és családja
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, szerették, hogy KAPINYA GYÖRGY 76 éves korában elhunyt. Temetése 2021. július 30-án, pénteken 15 órakor lesz a nagykanizsai temetőben. Gyászoló szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SÜLE ZSOLT 46 éves korában elhunyt. Temetése 2021. július 30-án, pénteken 9 órakor lesz a zalaszentiváni temetőben. Gyászoló család
"Te nem haltál meg, csak álmodni mentél, Találkozunk a mennyben, a Szűzanyánál, a jó Istennél." Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy drága fiam, testvérem, nagybátyám PÁLOVICS GÁBOR életének 51. évében csendesen megpihent. Temetése 2021. július 30-án, pénteken 8.30-kor lesz a ságodi temetőben. Gyászmise július 29-én, csütörtökön 8 órakor a Mária Magdolna templomban. Ezúton fejezzük ki köszönetünket mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
37 perce
Visszatérhet Irakba a legrégebbi irodalmi műkincs, a Gilgames-tábla
FINNDINGI / 1 órája
Harmadik lett futamában és zárkózik Berecz Zsombor
VÍZILABDA / 1 órája
„Mindenképp előrelépés ez a teljesítmény” – Märcz Tamás
tárlat / 1 órája
Már készül az Elődeink élete című kiállításra a Göcseji Múzeum
ZH
Zenélő Budapest / 1 órája
Dzsesszkoncertet ad Tony Lakatos és Szakcsi Lakatos Béla
női u19-es válogatott / 1 órája
Készülnek az első magyarországi kosárlabda-világbajnokságra