Hallgassa élőben!
Fotó: Ripost

Egy barát megrázó vallomása: Kandech Evelyne azt mondta, inkább meghal, mint hogy segítséget kérjen

Csak most, a halála után derült ki, hogy milyen magányos volt és milyen nehéz anyagi körülmények között élt az énekesnő. Evelyne egyszer azt mondta, inkább meghal, mint hogy bárkitől segítséget kérjen. Sajnos az élete végül tényleg így alakult.

Bár még nem zárult le a hivatalos ügymenet, már most látszik, hogy a Megasztár egykori tehetségét nem tudja saját erőből eltemetni Sierra-Leonéban élő édesapja. A férfinak sem a hazautazásra, sem a ceremóniára nincs pénze. Mivel Evelyne-nek nincsen olyan rokona, aki magára vállalná a végső búcsúztatás költségét, a magyarországi szabályozásoknak megfelelően köztemetéssel helyeznék végső nyugalomra. Egy egyszerű koporsóban, a temető végében. Méltatlan vég egy olyan csillogóan tehetséges művésznek, aki többet érdemelt volna az életében és a halálában is.

Szokatlan, hogy egy egykor ünnepelt, fiatal művésznek ne legyenek barátai, ne legyen szerelme, ne járjon társaságba, Kandech Evelyne 37 éves kora ellenére mégis így élt. A televízióban látott vidám mosoly az arcán a jelek szerint csak ideig-óráig kölcsönzött kellemes perceket számára, a mindennapjai szomorúsággal teltek. Evelyne öt évvel ezelőtt vesztette el Pécsett élő édesanyját, rajta kívül nem tartotta sem az édesapjával sem a távoli rokonokkal a kapcsolatot. Az anyukája halála után Budapestről Pécsre költözött, az ismerősei szerint ezekben az időkben kezdett teljesen bezárkózni. Fellépései alig voltak, hogy fent tudja tartani magát, pincérként dolgozott, aztán jött 2020 és a pandémia.

Most már tudjuk, hogy akkor nagyon nehéz helyzetbe került – mondta a Bors megkeresésére Evelyne egyik barátja, aki így folytatta:

„Csak most, a halála után állt össze a kép, hogy mi történt szegénnyel.

Többen is voltunk, akik rendszeresen kerestük, szerettük volna tartani vele a kapcsolatot, de nem jártunk sikerrel. Egy-egy üzenetre hónapok múlva válaszolt, ha válaszolt egyáltalán, teljesen elzárkózott mindenki elől. Most derült csak ki, hogy a járvány kitörésével elvesztette a munkáját, semmi pénze nem volt.”

Evelyne a nehézségek ellenére sem kért segítséget a barátoktól, talán szégyellte magát.

Egyszer azt mondta, hogy inkább meghal, mint hogy segítséget kérjen. Döbbenetes, de végül így is lett… Szívszorító, hogy inkább meghalt, mint hogy veszítsen a büszkeségéből.

Rák okozhatta a halálát

A Bors információi szerint Evelyne-nél emlődaganatot diagnosztizáltak, végül ez a betegség vitte el.

Úgy tudjuk, hogy az énekesnő volt barátai, illetve az egykori megasztárosok a napokban újra összefogtak, és úgy döntöttek, hogy nem hagyják, hogy Evelyne-t köztemetésen helyezzék végső nyugalomra. Szeretnék ők kifizetni a temetés költségeit, ennek érdekében már fel is vették a kapcsolatot a hivatalos szervekkel.

„Végtelenül büszke lány volt, a végsőkig visszatartotta azt az információt, hogy bajban van. Nem engedjük el őt így, ilyen körülmények között. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy méltó búcsúztatója legyen”

– mondta a Bors megkeresésére Tóth Vera.

A Mindmegette karácsonyi ajánlata
Kókusztekercs: ezentúl csak így készítem!

Hozzászólások

A Mindmegette karácsonyi ajánlata
Tiramisu-variációk karácsonyra
Hirdetés
Black Friday a Mandinernél! – Ma 45% kedvezmény előfizetésre
három fődíjat is kiosztottak
Átadták Az Év Családbarát Vállalata díjakat
vendégszereplés / 2 órája
Spárta után NB I.-es beugrás – Ferenczi István reméli, eredményesek lesznek a Puskás FC ellen
Vasárnap (15.45) a Puskás Akadémia FC vendégeként lép pályára a ZTE FC NB I.-es labdarúgócsapata. A koronavírussal megfertőződött Waltner Róbert vezetőedzőt ezúttal segítője, Ferenczi István helyettesíti.
Gyász
Fájdalommal tudatjuk, hogy édesapánk, generációk szeretett tanára ZALAVÁRI GYULA tartalmas, hosszú élete 91. évében elhunyt. Kívánsága szerint búcsúztattuk. Emlékét lányai és szerető családja őrzi.
”Állok ott, ahol a szobád van, bíbor köd szitál. Csillagok hullnak, születnek újak, és te messze jársz.” Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk, hogy PACSAI SZILVESZTER 30 éves korában elhunyt. Utolsó útjára 2021. november 30-án, kedden 14 órakor kísérjük a zalaegerszegi Új köztemetőben. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Búcsúznak tőle: szülei, szerelme, nagyszülei, keresztszülei és a barátok.
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy GIGLER GÉZÁNÉ szül. Czippán Ilona váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni temetése 2021. december 1-én, szerdán 14 órakor lesz a nagykanizsai temetőben. Ezúton mondunk köszönetet azoknak, akik utolsó útjára elkísérik, gyászunkban osztoznak. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
"Dolgos keze, fájó szíve megpihenni tér, emléke szívünkben örökké él." Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOZMA KÁLMÁN 85 éves korában elhunyt. Temetése 2021. november 29-én, hétfőn 11 órakor lesz a szentliszlói temetőben. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
"A bánat, a fájdalom örökre megmarad. De te mindig velünk leszel, az idő bárhogy is halad." Fájdalommal emlékezünk LUKÁCS JÓZSEFNÉ Eszti néni halálának 10. évfordulóján. Szerettei
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy szeretett férjem, édesapánk, nagypapánk, apósunk RADICS JÁNOS életének 90. évében elhunyt. Temetése 2021. november 30-án, kedden 10 órakor lesz a zalalövő-mindszenti temetőben. Gyászmise a temetés napján reggel 9 órakor lesz a zalalövői templomban. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. A gyászoló család
Szomorú szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy SIMONYAI AMBRUS életének 90. évében elhunyt. Temetése 2021. november 29-én, hétfőn 13 órakor a lenti temetőben lesz. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. Külön köszönet a lenti Kolping dolgozóinak lelkiismeretes ápolásáért. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, szerették, hogy BÁLINT GYÖRGYNÉ szül. Poszavecz Erzsébet életének 89. évében elhunyt. Temetése 2021. december 3-án, pénteken 15 órakor lesz a nagykanizsai temetőben. Gyászoló család
"Istenke, vedd térdedre Édesanyánkat, ringasd szelíden, mert nagyon elfáradt. Ki adtál életet, adj neki most álmot, és mivel ígértél, szavadat kell állnod, mert ő mindig hitt és sose kételkedett, szájára suttogva vette a nevedet." Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy KOVÁCS JÓZSEFNÉ szül. Salamon Anna életének 81. évében váratlanul elhunyt. Temetése 2021. november 29-én, hétfőn 14 órakor lesz a zalalövői temetőben. Előtte, 13 órakor gyászmise a zalalövői templomban. A gyászoló család
"A halállal csak az élet ér véget, a szeretet nem." Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy MÁTYÁS ISTVÁN (Matyi) 72 éves korában örökre megpihent. Temetése 2021. december 3-án, pénteken 12.30-kor lesz a pölöskei temetőben. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Köszönetet mondunk mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. Gyászoló család
"...azt hittem, több időm van... ...annyi mindent szerettem volna még..." Gyászoló család Isten szeretetében bízva tudatja, hogy SZABÓ JÓZSEF életének 73. évében örökre megpihent. Végső búcsút 2021. november 26-án, pénteken 13 órakor veszünk tőle a nagylengyeli temetőben, előtte, 12.15-kor gyászmise. Részvétnyilvánítás mellőzését kérjük és csak egy szál virággal búcsúzzunk. "Legyen az álmod, legyen az álmod szép..." (P. Box) Szerettei
"Elmentem tőletek, nem tudtam búcsúzni, nem volt időm arra, el kellett indulni. Szívetekben hagyom emlékem örökre, ha látni akartok, nézzetek az égre!" Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, tisztelték és szerették, hogy szerető testvérünk, nagynénink és rokonunk KULCSÁR JULIANNA életének 77. évében, türelemmel viselt, hosszú betegség után elhunyt. Temetése, kérésének megfelelően, családi körben megtörtént. Gyászoló család
”Megállt a drága szív, mely élni vágyott, pihen az áldott kéz, mely dolgozni imádott. Nélküled üres és szomorú a házunk, nem hisszük el, hogy téged hiába várunk. Örök marad az arcod, nevetésed, szavad, mert az mind a szívünkben marad.” Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy VARGA JÓZSEF 63 éves korában váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. november 30-án, kedden 9 óra 45 perckor lesz a zalaegerszegi Göcseji úti temetőben. Gyászmise aznap 8 órakor lesz a kertvárosi templomban. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család
"Az emlékezéshez nem emlék, hanem szeretet kell, s akit szeretünk, azt soha nem feledjük el." Soha el nem múló szeretettel emlékezünk KUSTÁN JÓZSEF halálának 15. évfordulóján. Felesége, lányai, unokája és vejei
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HORVÁTH JÓZSEF életének 73. évében elhunyt. Temetése 2021. november 29-én, hétfőn 14 órakor lesz a becsvölgye-pajzsszegi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
"Te, aki annyi szeretetet adtál, Te, aki mindig mellettünk álltál, örökre elmentél, szereteted szívünkben örökké él." Fájó szívvel tudatjuk, hogy BÉLI ISTVÁN MÁV-nyugdíjas életének 82. évében örökre megpihent. Temetése 2021. november 29-én, hétfőn 14.45-kor lesz a murakeresztúri temetőben. Előtte, 14 órakor gyászmise a helyi templomban. Gyászoló család
Megrendülten tudatjuk, hogy PRESSING ISTVÁNNÉ szül. Kecskés Mária életének 87. évében elhunyt. Temetése november 29-én 15 órakor lesz a karmacsi temetőben. Előtte gyászmise 14.30-kor a karmacsi templomban. Együttérzésüket köszönjük. A gyászoló család
Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy HORVÁTH JÓZSEF életének 73. évében elhunyt. Temetése 2021. november 29-én, hétfőn 14 órakor lesz a becsvölgye-pajzsszegi temetőben. Ezúton mondunk köszönetet mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. A részvétnyilvánítás mellőzését kérjük. Gyászoló család
"Küzdöttem értetek szívvel és erővel, de mint a büszke fák, végül ledőltem. Most szívemből kérem tőletek, szeressétek egymást, mert én már nem leszek." Fájó szívvel tudatjuk, hogy ELEFÁNT ISTVÁN életének 72. évében elhunyt. Utolsó útjára 2021. november 26-án, pénteken 14 órakor kísérjük a zalaegerszegi Új temetőben. Gyászoló család
Fájó szívvel tudatjuk, hogy GAÁL JÓZSEF életének 67. évében elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása 2021. november 26-án, pénteken 14 órakor, polgári szertartás szerint, a kustánszegi temetőben lesz. Köszönjük mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik és gyászunkban osztoznak. A járványhelyzetre való tekintettel kérjük a részvétnyilvánítás mellőzését. Gyászoló család
vadító idomok / 3 órája
Leheletvékony tangában sétálgat a világ legszexibb időjósa (videó)
kéziratgyűjtemény / 4 órája
Paksa Imre hagyatéka – A több ezer oldal dokumentum Csesztreg történetéről szól
Gyuricza Ferenc
nagy volt a baj / 4 órája
Dombóvári István és a kisfia is életveszélybe került a koronavírus miatt
Belgiumban mutatták ki / 5 órája
Európába ért az új dél-afrikai vírusvariáns, minden eddiginél fertőzőbbnek tartják
gyász / 5 órája
Elhunyt Pörs István, a Zala Megyei Tűzoltó-parancsnokság nyugállományú tagja
zaol.hu
Junior tőrbajnokság / 5 órája
A ZVE is indít fiatal versenyzőket a seregszemlén
Kerkai Attila