Hazudott is

2021.01.20. 06:50

Börtönbe mehet a férfi, aki hamisította, hogy nem koronavírusos

Rács mögé kerülhet egy IT-szakértő Csehországban, miután hamis negatív koronavírusteszttel igazolta a munkáltatójának, hogy nem fertőződött meg koronavírussal.

Forrás: Shutterstock

A Ceská Lípa városában informatikusként dolgozó férfi pár hete bejelentette a munkáltatójának, hogy pozitívan tesztelt személlyel találkozott, ezért a főnöke tíznapos házi karanténba küldte, és engedélyezte számára az otthoni munkavégzést – írja a Paraméter.sk nyomán az Origo.hu.

Munkahelyére azonban csak úgy térhetett volna vissza, ha a felettese korábbi kérésének megfelelően mutat egy igazolást a negatív tesztjéről. A harmincas éveiben járó férfi azonban vélhetően nem akart sorba állni, ezért saját kezűleg készített magának igazolást.

A hamis papíron egy nem létező doktornő aláírása és pecsétje szerepelt.

Csakhogy a munkáltatója hitelesíttetni akarta az igazolást a helyi kórházban, ekkor derült fény a „turpisságra”.

A férfit akár három év szabadságvesztésre is ítélhetik.

Sőt, utólag azt is bevallotta, csak kitalálta, hogy korábban koronavírus-fertőzött személlyel találkozott.

Borítókép: Shutterstock

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!