a Foo Figh­ters koncertje

2019.08.16. 10:00

Jó fej zenészek spontán örömjátéka a Szigeten

Napjaink egyik szupersztár zenekara, az egykori Nirvana dobosból frontemberré előlépett Dave Grohl vezette Foo Figh­ters koncertje méltó zárást adott az idei, 27. alkalommal megrendezett Sziget fesztiválnak. Két olyan okot említhetünk, amely miatt mindenképpen emlékezetes marad az amerikai zenekar kedd esti koncertje.

Gyuricza Ferenc

Dave Grohl, a Foo Fighters frontembere a Sziget színpadán Fotó: Sziget/Mudra László

Az egyik annak játékideje, ugyanis Dave Grohl és társai két és fél órát töltöttek zenéléssel a színpadon, s ezzel a Sziget standard (azaz nem a 2005 és 2013 közötti időszakra jellemző, sok fellépőt felvonultató speciális fellépéseire építkező) programjának leghosszabb koncertje fűződik a nevükhöz, másrészt az a jófejség is jellemezte őket, amely mindig is jellemezte a Foo Figh­terst, az énekes-gitáros a monstre műsor végén két rajongót is a színpadra szólított. Egy az első sorban álló buborékfújó lányt, akit szemmel láthatóan már a koncert közben kiszúrt magának, valamint egy kerekesszékes fiút, utóbbit a zenekar programjának végén emelte magasba a tömeg, így vetült rá Grohl figyelme. Az örömmámorban úszó srácnak még az is megadatott, hogy a program legvégén ő csaphatta földhöz Grohl gitárját.

Dave Grohl, a Foo Fighters frontembere a Sziget színpadán Fotó: Sziget/Mudra László

Persze a koncert – amely a harmadik budapesti fellépése volt a zenekarnak – önmaga miatt is emlékezetes marad, holott voltak hibái. Egyrészt az All My Life, Learn to Fly, The Pretender triumvirátusával (azaz a nagy Foo Figh­ters-­slágerek azonnali bedobásával) olyan erős kezdést mutattak be, amely után egyszerűen muszáj volt valamikor mélypontnak jönnie. Be is következett, hosszú percek teltek el úgy, hogy „ült a hangulat”. Grohl nem énekelt túl jól, rekedtes kiabálásáról spontán örömzenélés jellegű hangszeres játéka terelte el a figyelmet, miközben ezúttal inkább „one man show” jellegű produkciót láthattunk tőlük, amiben csak az 1981-ben megjelent egykori Queen-slágert, a David Bowie közreműködésével felvett Under Pressure-t éneklő dobos Taylor Hawkins tűnt a frontember méltó partnerének, miközben a világ egyik legjobb alterock/grunge zenésze, a gitáros Pat Smear is ott van a csapatban. Talán túlságosan nagy terhet raktak az énekes-gitáros vállára, s ez most sok volt Grohlnak. Persze igazságtalanok lennénk, ha nem tennénk mellé, hogy a Foo Fighters ezzel együtt is a Sziget utóbbi tíz évének egyik legjobb, legspontánabb koncertjét adta, az élő zenélés örömét, felszabadultságát, vará­zsát nyújtották.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!