Rock

2018.02.18. 12:00

Eddig sosem játszott dalokkal koncertezik a Tankcsapda

A Tankcsapda szereti a kihívásokat, a mostani turnéjukat is annak tekintik.

Gyuricza Ferenc

Tankcsapda

Nyilvánvalóan mehetnénk minden évben egy biztos slágerekből álló koncertműsorral körbe-körbe az országban, ahogy azt más zenekarok általában teszik, de őszintén szólva, mi mindig is szerettük  magunkat kihívások elé állítani.

Lukács László, a Tankcsapda frontembere mondta ezt arról a „BéOldal turné” elnevezésű sorozatról, amivel a hetekben járják az országot. A 14 koncert különlegességét az jelenti, hogy a műsorba csak olyan dalok kerültek, amiket korábban még soha, vagy csak nagyon ritkán játszott el élőben a zenekar.

- Azt gondolom, a világon talán nincs még egy zenekar, amely deklaráltan, s előre leszögezve olyan turnéra induljon, amely során egyetlen ismert slágerszámot sem játszik el – emelte ki Lukács László.

- Ennek ellenére nem gondolnám, hogy a magunk ellenségei lennénk, ugyanis ha valaki ismeri a zenekart, jól tudja, hogy a hétköznapokat szeretjük időnként saját magunk részére valami módon izgalmasabbá tenni. Ez a turnésorozat ilyen, de reményeink szerint nemcsak nekünk, hanem a rajongók számára is.

A Tankcsapda basszusgitáros-énekese azt is hozzátette: egy évekkel ezelőtt, a zenekar korai albumaira épülő műsorral ellentétben most nem csak régi dalokból válogatnak. Éppen ellenkezőleg, a többségük az utóbbi években született, s pont a „kötelező” nagy slágerek miatt nem fértek bele eddig a koncertprogramba.

BéOldal

- A BéOldal turnénak négy koncertjén vagyunk túl, s személy szerint engem is meglepett, hogy mekkora beindulás volt egyik-másik dalra – folytatta Lukács László.

- Természetesen olyanok is akadnak, melyek pislogásra adnak okot a közönségnek, de cél is volt, hogy a zenekarnak azt az oldalát mutassuk meg, amit csak kevésbé ismerhetnek a koncertekről. Ez a műsor bennünket is kihívás elé állított, mert a benne szereplő dalok nem kézben lévő számok, ahogy szoktuk mondani, ezért nagyon komolyan rá kellett próbálnunk. Valójában egy komplett műsort meg kellett tanulnunk, ilyenre elég régen volt utoljára példa.

Tankcsapda

A zenész kiemelte: éppen a program jellegéből adódóan a BéOldal turnét csak klubokba, kisebb művelődési házakba szervezték, s a 14 koncert befejezését követően nincs is szándékuk ezt a műsort megtartani. Ugyanakkor egy másik speciális programra is készülnek, amely a személyéhez kötődik, hiszen február 19-én tölti be ötvenedik életévét.

Harminc év dalai egy koncerten

- Ennek apropóján egy új koncertprogram, pontosabban egy olyan szubjektív válogatás készül az elmúlt harminc év dalaiból, amelyek nagyon kedvesek számomra – magyarázta a Tankcsapda vezetője.

- Ezt a műsort, ami a Lukács fél évszázad nevet kapta, először május 4-én, a Budapest Parkban mutatjuk be, majd a nyári fesztiválszezonban még jó pár helyen fellépünk vele. Nem mindenhol ez lesz a főszereplő, de azért számos helyen el lehet majd csípni.

Lukács László hozzátette: ez utóbbi műsor még alakulóban van, azt azonban biztosan ki meri jelenteni, hogy szintén szolgál majd néhány meglepetéssel – akár az is előfordulhat, hogy egy most készülő, vadonatúj dallal a Tankcsapda hívei számára.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!