Szólóban folytatja…

2019.01.13. 11:30

A Linkin Park énekes-rappere hazánkban is fellép

Szólistaként folytatja karrierjét az ezredforduló utáni időszak egyik legfontosabb zenekarának, a Linkin Parknak egyik alapítója, egyben zeneszerző-producere, az énekes-rapper Mike Shinoda. A zenész tavaly jelentette meg első saját albumát, amelynek dalait élőben is bemutatja Budapesten.

Gyuricza Ferenc

Mike Shinoda egy 2017-es Linkin Park-koncerten

Fotó: ZH Archívum

A gyakorlatilag minden fontosabb hangszeren magabiztosan játszó Shinoda szólókarrierjét valójában a kényszer szülte, hiszen a Linkin Park jövője igencsak kétségessé vált az első számú frontember, Chester Bennington 2017 nyarán bekövetkezett halálával. A korábban is mentális problémákkal küzdő énekes – néhány héttel a zenekar első magyarországi koncertje után – önkezével vetett véget életének, ami szinte az egész világot megdöbbentette. A Linkin Park ugyanis a legsikeresebb kortárs zenekarok közé tartozott, gyakorlatilag az utolsó aréna-rock formációként aposztrofálták. Zenéjük egyfajta keverékét adta a klasszikus hard rock, a kilencvenes években úttörő szerepet játszó nu metal és indusztriális rock, valamint a modern rap és hiphop stílusjegyeinek.

Nem túlzás azt állítani, hogy újraformálták a kortárs rock világát, hangzásukat rengetegen próbálták reprodukálni. Sikereiket nemcsak a mintegy 70 millió eladott nagylemez, valamint két Grammy-díj jelzi, hanem az is mutatja, hogy számos közkedvelt mozifilmhez, többek között az Alkonyat és a Transformers sorozat egyes alkotásaihoz is adtak dalokat.

Mike Shinoda egy 2017-es Linkin Park-koncerten
Fotó: ZH Archívum

Mike Shinoda nemcsak alapítója volt a Linkin Parknak, hanem zenei agytrösztje is. A stílusok vegyítése elsősorban neki volt köszönhető. Emellett társ-frontemberként is nagyon fontos szerepet töltött be a csapatban, Bennington éneke melletti rappelése a Linkin Park egyik védjegye lett.

Shinoda már a Linkin Park idején is dolgozott saját projekten, ilyen kísérlete volt a Fort Minor nevű alkalmi zenekar, amelynek stílusa sokkal közelebb állt a hiphop műfajához, mint a Linkin Park bármelyik munkája. Bár a The Rising Tied című 2005-ös bemutatkozó albumuk, illetve az azon szereplő Where’d You Go című dal is sikeres lett, a Fort Minor története azonban itt gyakorlatilag véget is ért, hiszen azóta mindössze 2015-ben álltak össze néhány koncertre.

Az újabb lökést Chester Bennington halála, illetve az amiatt érzett gyász adta meg Shinoda számára. A zenész a trauma feldolgozása érdekében teljesen belevetette magát a munkába, nemcsak zenét írt, hanem vizuális művészetekkel is foglalkozott, festett és filmezett, amelynek eredménye egy komplex mű, egy intenzív és személyes vallomás, a Post Traumatic című kiadvány, egy kifejezetten nyers hangvételű minialbum lett. A Post Traumatic 2018 elején jelent meg, majd az énekes májustól egy rendkívül sikeres észak-amerikai turnén élőben is bemutatta annak anyagát. Koncertjein természetesen Fort Minor- és Linkin Park-dalokat is játszott, utóbbiak közt olyanokat is, amiket előtte sosem tűzött műsorára a zenekar.

Shinoda 2019-ben tovább folytatja a turnézást, s ebben ezúttal sokkal nagyobb szerepet kap Európa. Az első koncertjét március 2-án adja Németországban, majd Franciaország és Nagy-Britannia kerül sorra, azt követően pedig Magyarország következik. A rapper és zenekara március 12-én, a Papp László Budapest Sportaréna színpadán lép fel, várhatóan egy látványos és igen intenzív programmal, ami sokakat érdekelhet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!