Népzenével a rockszínpadon

2018.04.04. 09:00

A Dalriada a legnagyobb nemzetközi fesztiválokon lép fel

Magyar népzenével kevert heavy metalt játszó, magyar nyelven éneklő magyar zenekar vagyunk, akik elvileg magyar emberekhez szólnának. Ehhez képest külföldön sokkal nagyobb sikert értünk el, mint itthon.”

Gyuricza Ferenc

A Dalriada a tizedik nagylemezét jelentette meg

Ficzek András, a soproni Dalriada énekes-gitárosa mondta mindezt lapunknak.

Az 1998-ban alapított, a közelmúltban immár a tizedik nagylemezével jelentkezett zenekar az elmúlt években egyre gyakrabban kapott meghívást külföldről. Turnéztak Nyugat-Európában és a Baltikum országaiban, illetve a kontinens keleti részén is.

Szerepeltek jelentős európai fesztiválokon, és a 70.000 Tons of Metal elnevezésű rendezvényen is, amely egy Miami városából induló, a karibi térséget bejáró hatalmas óceánjáró hajón zajlik. Hamarosan Japánba indulnak, a nyári szezonban pedig többek között a műfaj Mekkájának számító Wacken Open Air fesztiválon lépnek fel.

Magyar népzene a rockszínpadon

- A zenekarnak nyilvánvalóan van némi egzotikum értéke, hiszen magyar nyelven, részben népi hangszerek megszólaltatásával egy olyan dallamvilágot képviselünk, ami a nyugat-európai közönség számára teljesen szokatlan – foglalta össze a Dalriada vezetője. – Mindez közel sem jelenti azt, hogy a siker az ölünkbe hullott volna, rengeteget hajtottunk azért, hogy eddig eljussunk. 1998 óta működik a Dalriada, 2002 táján kezdtünk országosan ismertté válni, továbbá hét-nyolc éve következetesen dolgozunk a nemzetközi ismertségünk elérése érdekében, még akkor is, ha időnként nagyon fáj.

A Dalriada a tizedik nagylemezét jelentette meg

Aki nem ebben él, elképzelni sem tudja, mit is jelent egy hétvégén oda-vissza háromezer kilométert leautózni akár csak egyetlen koncert miatt is. Ahhoz, hogy érvényesülj a nemzetközi színtéren, ebben a hatalmas dömpingben, rengeteg kitartásra van szükség. Városról városra, embertől emberig kell a zenekar hírét eljuttatni. Az utóbbi három év fesztiválszezonja azonban azt is bebizonyította, hogy igenis működik ez a recept, s egy magyar zenekarnak is van keresnivalója külföldön.

Egységes a stílusuk

Ficzek András azt is hozzátette: természetesen nagyon fontos szempont, hogy a Dalriada pályája egyenes ívet képez. A zenéjük stílusában viszonylag egységes, homogén, az albumaik színvonala és minősége kiemelkedő, a különlegességük mellett ez is hozzásegítette őket ahhoz, hogy a nemzetközi színtéren is megtalálják a közönségüket.

- A Dalriada zenéjében két vonal érvényesül – folytatta a zenész. – Vannak olyan dalaink, amelyekben tradicionális népzenét vegyítünk metallal, ezek a hangnemükben, vonásrendjükben, a legapróbb ízekig és akkordokig az ősi magyar dallamkincsre épülnek. Emellett pedig vannak a népies ízű saját szerzemények, melyeket csak a hozzáértő tud megkülönböztetni az előbb említettektől. Ezt a két vonalat a történelmi szövegviláguk, a mögöttes tartalmuk köti össze.

A zene kapcsán András azt is kiemelte, az autentikus magyar népzene rockzenei hangszerekkel nem adható elő. Ennek nagyon egyszerű oka van, a gitárok fix félhangok kijátszására alkalmasak, a népzene viszont negyedhangokat is ismer. Egy szászcsávási dallamot még a legnagyobb virtuózok sem képesek gitáron tökéletesen interpretálni, pedig a legújabb, Nyárutó című lemezükön egy ilyen dal is található. Ezért van szükségük egy tradicionális magyar népi együttes, a Fajkusz Banda segítségére, amely a stúdiófelvételeken működik közre.

A sikernek nincs receptje

- A sikernek nincs receptje, vagyis ezzel nem mondom azt, hogy mindenki másnak is ezt az utat kellene bejárnia – szögezte le András. – A közönség azonnal észreveszi, ha valami másolat, epigon vagy replika. Sokkal fontosabbnak tartom, hogy minden zenésznek legyen egy saját belső önkifejezési kényszere, amit végig szem előtt tarthat a karrierje során. Ha ez jól működik, s a zene is jó, akkor meg fogja találni az utat a közönségéhez.

Zalaegerszegi koncertjükön
Fotós: Gyuricza Ferenc/ Zalai Hírlap

Ficzek András azt is mondja, tudnak olyan esetekről is, hogy éppen a Dalriada zenéje miatt kezdtek el nyugat-európai fiatalok az autentikus magyar népzene iránt érdeklődni, de arra is volt példa, hogy dalaik hatására valaki magyarul kezdett el tanulni.

- A mai fiatalok a tradicionális magyar népzenét egyáltalán nem ismerik – mutatott rá az énekes-gitáros. – Bár a hetvenes-nyolcvanas években volt egy felfelé ívelő ág, amikor a Muzsikás együttes vagy Sebestyén Márta járta a világot, de ez megszakadt. A magyar népzene ezért aztán nem tudott olyan szervesen a világ körforgásába beépülni, mint a kelta vagy az ír dallamvilág. Pedig a pentaton jellege és az ereszkedő dallamai miatt nagyon is alkalmas lenne arra, hogy akár nagy tömegeket érjen el.

Éppen ezért érdekes látni, hogy egy-egy külföldi fellépésünkön milyen rácsodálkozások vannak erre a dallamvilágra. Ezért küldetésnek is tekintjük, hogy minél több helyre vigyük el a zenénket.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!