Bulivan

2013.01.27. 16:21

Innovatívnak tartja új albumát Péterfy Bori

Zalaegerszeg - Bombaformát mutatott szombaton este a Keresztury ÁMK színpadán a szülési szabadságáról visszatért Péterfy Bori.

Gyuricza Ferenc

Az énekesnő Love Band nevű kísérőegyüttesével a háta mögött legismertebb slágereit, valamint a közelmúltban megjelent Fehér éjszakák című új albuma dalait adta elő.

Péterfy Bori és zenekara, a Love Band két évvel ezelőtt adott utoljára koncertet a zalai megyeszékhelyen, az énekesnő akkor már áldott állapotban volt, majd röviddel az akkori fellépését követően vissza is vonult a mind a zenés színpadoktól, mind a színházi produkciókból. Visszatérésére 2012 áprilisáig kellett várni, azóta nemcsak újra koncertezik, de megjelent harmadik nagylemeze, valamint újra szerepet vállalt a Nemzeti Színház egyik előadásában, a Három nővérben.

Péterfy Bori és Drapos Gergely basszusgitáros a zalaegerszegi színpadon. Fotó: Gyuricza Ferenc

- Azzal, hogy megszületett a kisfiam, az élet nem okozott nagy csavart a pályafutásomban - nyilatkozta a Zalai Hírlapnak Péterfy Bori. - Nem könnyű megoldani, összeegyeztetni a karriert és a magánéletet, az anyaszerepet, de eddig terv szerint haladtunk. A lemezzel ugyan egy picit megcsúsztunk, a novemberre szánt megjelenés helyett csak decemberre készültünk el vele, főbb vonalakban azonban tudtuk teljesíteni a tervet. Természetesen az anyaszerep rengeteg lemondással jár, a színházi munkáimat gyakorlatilag kilencven százalékban lemondtam, egyetlen egy szerepemet vettem vissza, a Nemzetiben a Három nővért, ám valószínűleg az is csak fél évig marad. Az énekesi karrieremet viszont apránként építgettük vissza, az elmúlt év nyarán még kevesebb koncerttel, majd ősztől egyre több fellépést vállalva, miközben elkészült az új lemezt is.

Péterfy Bori hozzátette: a színház jóval kötöttebb feladatokkal jár, mint a zenei karrier, ám nem csak ez az oka, hogy távozni kíván a Nemzetiből. Mint mondotta, őt annak idején Alföldi Róbert hívta oda, ezért az igazgató júliusi távozását követően nem marad tovább, hiszen senkire nézve sem tartja méltónak az ott lezajlott eseményeket. Saját színházi karrierje jövőbeni alakulásáról egyelőre semmit sem tud mondani.

- Számomra most az anyaság a főszerep, ám a zene is belefér - folytatta az énekesnő. - A Fehér éjszakák zeneileg egy nagyon innovatív, nagyon izgalmas album lett, amely sok kísérletező megoldást tartalmaz. Eddig egy klipet forgattunk le hozzá, ám most egy idehaza szokatlan vállalkozásba fogtunk, a maradék tíz dal mindegyikéhez készül klip. Az alkotói folyamatnak már a végén tartunk, így március elején talán már valamennyit be tudjuk majd mutatni. A Fehér éjszakák album ezáltal nemcsak hallgatható, de nézhető is lesz. Valamennyi klip önálló alkotás lesz, de van olyan érzésünk is, hogy mégis egységet alkotnak, ezért valószínűleg keretbe foglalva, egyben is levetítjük majd.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!