Bulivan

2011.01.25. 16:00

Oscar-díj - A király beszéde kapta a legtöbb jelölést, de a Facebook-sztori is ringbe száll

A király beszéde című brit történelmi dráma kapta a legtöbb Oscar-jelölést. Az Amerikai Filmakadémia díjaira jelöltek listáját kedden hozták nyilvánosságra Los Angelesben.

MTI

 

 



A dadogással küzdő VI. György brit uralkodóról szóló produkció összesen 12 kategóriában kapott esélyt az Oscar-díj elnyerésére. A királyt alakító Colin Firth-t és a beszédtanárát játszó Geoffrey Rush-t is jelölték, de a film bejutott a legjobb film kategória tíz jelöltje közé, és rendezője, Tom Hooper szintén az Oscar közelébe került.


   



A félszemű című, Ethan és Joel Coen rendezte western tíz jelölést kapott, az Eredet című sci-fi és A közösségi háló című Facebook-sztori pedig nyolc-nyolc jelöléssel került versenybe.
   
A jelöléseket Tom Sherak, az Amerikai Filmakadémia elnöke kíséretében a tavaly Oscar-díjjal elismert színésznő, Mo'nique ismertette.
   



A legtöbb jelölést kapott négy alkotás mindegyike verseng a legjobb film Oscarjáért. A kategória további jelöltjei: a Fekete hattyú, A harcos, a The Kids Are All Right, a 127 óra, a Toy Story 3. című 3D-s animáció és a Winter's Bone. Az Oscar-történet régi hagyományának tavalyi felelevenítése után idén ismét tíz alkotás közül szavazzák meg a filmakadémia tagjai a legjobbat.





   
Az Oscarra nevezett több tucatnyi külföldi filmből a mexikói Biutiful, a Kynodontas című görög, a Golden Globe-díjas Egy jobb világ című dán, az Incendies című kanadai és a Hors-la-loi című algériai produkció maradt versenyben. (Az idei magyar nevezés, Hajdu Szabolcs Bibliothéque Pascal című filmje már korábban kiesett, a jelölésre esélyes kilenc közé sem került be.)
   
Az animációs mezőnyben az Így neveld a sárkányodat, a Toy Story 3. és a L'illusionniste mérkőzik a szavazatokért.
   
A rendezők közül idén Darren Aronofsky (Fekete hattyú), David O. Russell (A harcos), Tom Hooper (A király beszéde), David Fincher (A közösségi háló), valamint Ethan és Joel Coen (A félszemű) esélyes Hollywood legrangosabb elismerésére.
   
A legjobb színész díjáért Colin Firth-nek a tavalyi Oscaros Jeff Bridgesszel (A félszemű), Javier Bardemmel (Biutiful), Jesse Eisenberggel (A közösségi háló) és James Francóval (127 óra) kell megküzdenie.

 A The Kids Are All Right főszerepével a Golden Globe-díjat már kiérdemlő Annette Bening a legjobb színésznő Oscar-kategóriájában Nicole Kidmannel (Rabbit Hole), Jennifer Lawrence-szel (Winter's Bone), Natalie Portmannel (Fekete hattyú) és Michelle Williamsszel (Blue Valentine) került szembe.
   
A 83. Oscar-díjkiosztót február 27-én tartják a hollywoodi Kodak Színházban. A minél nagyobb televíziós nézettségért küzdő gálaműsor egyik újításaként ezúttal nem egy komikus színész kapta a házigazda szerepét, hanem Anne Hathaway és a díjesélyes James Franco. A gála producerei, Bruce Cohen és Don Mischer elárulták, hogy a szórakoztatás mellett az Oscar-díj történetét is fel akarják eleveníteni.

 

 

 A jelöltek mondták


 Colin Firth "a föld felett lebegett", Darren Aronofsky a fiával legózott, David O. Russellt pedig a kutyája ébresztette: az Amerikai Filmakadémia 120 jelölt előtt nyitotta meg az utat az Oscar-díjak felé jelöltlistájának keddi közzétételével.
   
"Klimax és Oscar-jelölés, mindez nagyon jót tesz a hormonoknak" - fogalmazott Helena Bonham Carter, aki a legjobb női mellékszereplő kategóriájában jutott az Oscar közelébe A király beszéde című filmen nyújtott alakításával.
   
Az összesen tucatnyi Oscarra jelölt brit történelmi drámában VI. György királyt játszó Colin Firth így nyugtázta legjobb férfi színész jelölését: "Éppen a kollégáimmal ünnepelek három lábnyi magasban a föld felett lebegve. Nem szoktam ekkora örömhöz, illetve ennyi pezsgőhöz ebben a napszakban".
   
A dráma rendezője, Tom Hooper arról beszélt, hogy 12 éves kora óta készít filmeket. "Mintha egy gyermekkori álom vált volna valóra, hogy jelölést kaptam az Oscarra" - tette hozzá.
   
Geoffrey Rush, a féri mellékszereplő kategória jelöltje arról beszélt, hogy ausztrálként éppolyan izgatott, amiért elismerte és megtisztelte a Filmakadémia, mint amennyire filmbeli karaktere lehetett, amikor londoni beszédterápia praxisát felvirágoztatta Anglia jövendő királyának betoppanása.
   
"Éppen legóztam a fiammal, és teljesen megfeledkeztem az időről. Amikor a telefon megszólalt, rögtön beugrott, hogy ez csak jó hír lehet. Hihetetlenül megható és megindító ez számomra. A díjkiosztókat nézve cseperedtem fel, de sohasem gondoltam volna, hogy ez számomra is valósággá válik" - mondta a Fekete hattyú rendezője, Darren Aronofsky.
   
David O. Russell, aki A harcos című filmjével ugyancsak a rendezői Oscar várományosa, a kutyája ugatására ébredt. "Mintha hatodik érzéke lenne az ebnek: amint felriadtam, megszólalt a telefon a hírrel".
   
Mark Ruffalo, a legjobb férfi mellékszereplő kategória jelöltje filmjének, a leszbikus szülők témájával foglalkozó The Kids Are All Right című vígjátéknak ajánlotta az elismerést. "Ez a jelölés a házasság egyenjogúságának győzelme, ez a legtöbb, amit remélhetek".
   
Javier Bardem, a Biutiful című mexikói film főszereplője óriási megtiszteltetésnek nevezte, hogy egy nem angol nyelvű filmben nyújtott alakításért jelölték Oscarra; a produkció az idegen nyelvű filmek kategóriájában szintén esélyes a szobrocskára.
   
A közösségi háló című Facebook-sztori nyolc Oscar-jelölést kapott.
   
"Szerintem nem azért van akkora visszhangja a filmnek, mert aktuális történet, hanem mert időtlen sztori, olyan öreg témákkal, mint amilyen öreg maga a történetmesélés: barátság és lojalitás, árulás, hatalom, származás, féltékenység. Ezekről Aiszkhülosz is írhatott volna vagy Shakespeare. Szerencsém volt, hogy ők ketten nem voltak elérhetők, ezért én írhattam a dologról" - mesélte Aaron Sorkin, akinek munkáját a legjobb adaptált forgatókönyv kategóriában jelölték a díjra.
    "
Nem szeretném, ha úgy tűnne, mintha bármilyen formában lebecsülném a filmet, de most tényleg komolyan gondolták?" - lepődött meg Debra Granik, a Winter's Bone forgatókönyvírója a jelölésén.
   
"Tíz félelmetesen soknak tűnik. Nem szeretnénk elvenni senki másét" - viccelődött Joel és Ethan Coen, akiknek A félszemű című westernjét tíz díjra jelölte a Filmakadémia

Visszatekintő:

Oscar 2010

Oscar-díj - Az aranyszobrocska nem mindig jelent sikert, pénzt és csillogást

Érdekességek az Oscar-díj történetéből: csúcstartók és nagy vesztesek

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!