Bulivan

2010.01.22. 10:40

Robert Redford megnyitotta a Sundance Filmfesztivált

Az amerikai Sundance Filmfesztivál gyökereihez való visszatérés fontosságát hangsúlyozta Robert Redford az eseményt megnyitó sajtótájékoztatón.

zaol.hu

A független filmesek fesztiváljának 73 esztendős alapítója az új fesztiváligazgatóval, John Cooperrel együtt helyi idő szerint csütörtökön tett ígéretet a megújulásra. Redford szerint vége azoknak az időknek, amelyek a Sundance történetének mélypontját jelentették: vége a partiknak, lekerül a reflektor az olyan hírességekről, mint Paris Hilton.
   
"Ez nem mi vagyunk. A Sundance-nek semmi köze ezekhez a dolgokhoz. Csak az a helyzet, hogy egyszerűen nem tudtunk velük mihez kezdeni. Ez egy szabad ország" - fogalmazott az alapító a kelowna.com tudósítása szerint.
   
A színész a Sundance vezérfonalára emlékeztetve kijelentette: "a cél az új alkotók és új hangok ünneplése, és ehhez fogunk visszatérni".
   
Cooper fesztiváligazgató Redford szavaihoz csatlakozva foglalta össze a rendezvény lényegét: "szerintem a Sundance varázslata, hogy összegyűjti a filmkészítőket, akikből közösséget kovácsolhatunk".
   
A utahi üdülőparadicsomban január 21. és 31. között láthatják a nézők a független filmgyártás legújabb produkcióit. A fesztivál nyitónapján a Howl című Allen Ginsbergről szóló játékfilmet és a Restrepo című Afganisztánban készült dokumentumfilmet mutatták be.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!