Biokertészet

2016.01.25. 18:40

Ha kásás a méz, még nem biztos, hogy hamis

Joggal lehetünk rá büszkék: hazánk a világ hatodik mézexportőre.

Fincza Zsuzsa

A fogyasztásban viszont hátul kullogunk, még ha tavaly a korábbi fél kilóról 70 dekára is nőtt a „fejadag”. Az ősidők óta természetes medicinaként használt mézzel kapcsolatos ismereteink lassabban gyarapodnak. A méz kristályosodását például többen még mindig hamisításnak vélik, úgy gondolják, a méhészek répacukorral „dúsítják” a terméket. Pedig a mézek kristályosodása – mint Németh Zsolt, a Zala megyei Ambrózia Mézlovagrend nagymestere is megerősítette – természetes folyamat, melynek során a túltelített oldatként viselkedő mézben lévő szőlőcukor kicsapódik.

Az opálosodás vagy kásásodás egy idő után minden természetes mézfajtában bekövetkezik. És az idén a hosszú ősz és az enyhe télelő ráadásul kedvezett neki. A folyamat tehát természetes, a méz értékéből és használhatóságából nem veszít. Akit viszont esetleg zavar az állaga, üvegestől rakja langyos vízbe, és a méz újra folyékonnyá válik. Nagyon fontos viszont, hogy ne érje 45 foknál magasabb hőmérséklet, mert károsodnak a benne lévő értékes anyagok. Éppen ezért forró teába se keverjük bele!

Méz vásárlásánál arra ajánlatos inkább figyelni, hogy a portéka sűrű legyen. Fordítsuk fejre a zárt a üveget és nézzük, hogy a levegőbuborék milyen iramban száll felfele. Ha túl gyorsan, a méz túlságosan híg, sok vizet tartalmaz.

A méhek a biokertek szorgos kis napszámosai, beporozzák a virágokat – miközben begyűjtik kedvenc csemegénket

Mai ismereteink szerint a méz közel 70-féle gyógy- és fiziológiai hatással bír. A szakemberek szerint minél sötétebb színű a termék, annál gazdagabb vasban, egyébként a mézek ásványianyag-tartalma a méhlegelő talajától függ. Vitaminjai közül kiemelkedik a C- és a B-, a biotinként ismert H-, valamint a feketeribizke és a pohánka mézében a rutinnak nevezett P-vitamin. Ezen a téren a méz ráadásul különleges, mert értékeit rekordhosszú ideig megőrzi – hacsak nem melegítjük túl.

A meghűléses megbetegedések kúrálásra, torokfájás és köhögés enyhítésére az akácméz, a hársméz és a gesztenyeméz a legjobb – ha lehet, gyógynövényteába keverjük. Sütni viszont inkább vegyes virágmézet használjunk, ami jobban tűri a hőhatást. Az olajos magvakkal, dióval, mákkal készült tészták kiváló édesítője a méz – amely ráadásul sokáig puhán tartja a süteményt. A kisgyermekes családok ne melegítsék ki az opálosodott mézet, hiszen krémesen kenyérre kenve nem csepeg le.

A méz régebben a gyógyszerkönyvekben hivatalosan elismert patikaszerként szerepelt. A mai felfogás szerint önmagában nem tekinthető gyógyszernek, bár számos módon kedvezően hat az emberi szervezetre. Használjuk ezért inkább úgy, mint magas energiatartalmú, értékes biológiai tulajdonságokkal rendelkező élelmiszert, melynek fogyasztása egészséges, erősíti az immunrendszert és gazdagítja ételeink választékát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!