Elefánt fokhagyma – Gyógyító óriás a veteményesben

Én is körülnéztem a házam táján, de minden békésen szundikált a hótakaró alatt, csupán az epresben ágaskodott néhány kíváncsi fokhagyma. Hogy mit keresnek ott? Hát védik a gyümölcsöt a gombás megbetegedésektől, a szürkepenésztől és a lisztharmattól.

Népszerű zöldségünk antibakteriális és gombaellenes hatását 1858-ban maga Louis Pasteur vetette papírra, s annak is idestova már száz éve, hogy egy gyógyszergyár izolálni tudta az antibakteriális hatású vegyületeit. Nos, fokhagymánk a kertben sem fogja vissza gyógyerejét, hatóanyagai a gyökere által a földben, illóolajai pedig a levegőben terjedve óvják a többi növényt. Már több mint 10 éve alkalmazom a módszert, nálam teljes mértékben bevált. Ültetem más növények közé is, az epresben a „rocambol” néven ismert évelő fokhagyma az állandó lakos – ebből van nálunk a konyhán a legkorábban újhagyma, mert a virágok helyett nevelt sarjhagymáival saját magát szaporítja.

Két éve viszont kaptam egy különleges, úgynevezett „elefánt fokhagymát” (Allium ampeloprassum var. ampeloprassum), amiről kiderült, nem is valódi fokhagyma, hanem a pórék rokonsága, viszont gerezdes és fokhagymaízű – a neve a méretére utal. A mezítlábas (Allium sativum) fokhagymánál dúsabb, kék-zöld színű levelekkel vastagabb szárat növeszt, nagy rózsaszín vagy lila virágját bimbós állapotban meg lehet enni. A gyökerén nevelt sarjhagymákról is szaporítható, de ezeket ősszel elültetve csak egyetlen nagy gerezdet kapunk, ebből csak a következő évben lesz óriási hagymánk. Ha viszont a leválasztott gerezdeket dugjuk ősszel a földbe, már egy év alatt tenyérnyi nagyságú terméshez juthatunk. Amúgy az elefánt fokhagyma is kevés gondozást igényel, a szakértők tanácsa szerint bánjunk úgy vele, mint póré rokonságával. Mindig ősszel ültessük, gyorsan kihajt és fokhagyma módra gond nélkül áttelel. Nyáron a nagy szárazságban hetente egyszer öntözzük és lazítsuk meg körülötte a talajt. Ha nem a virágja kedvéért tartjuk, a virágszárát vágjuk ki, hogy ne gyengítse a hagymatestet.

Akitől anno az eredeti elefánt sarjhagymákat kaptam, a fóliasátrában a paprikák, a paradicsomok és az uborkák közé ültetve természetes gombaölő „növényvédőszerként” alkalmazza. Ilyenkor, ellentétben a többi fokhagymával, nem feltétlenül szükséges évente betakarítani, a talajban maradhat anélkül, hogy elrothadna. Ez esetben minden egyes gerezdből egy jókora bokrétát nevelő virágszár nő, amely egyrészt ékessége lehet akár a virágos-, akár a veteményeskertnek, másrészt odacsábítja a hasznos zengőlegyeket és a többi levéltetűkoszton élő rovart.

Az elefánt fokhagyma természetesen ehető zöldség, kevésbé erős ízű és illatú, mint a megszokott fajta, ezért sokak számára kedveltebb lehet, főleg nyersen. „Újhagymaként”, vagyis még éretlenül is igazi csemegének számít. És ami a legfontosabb: állítólag ugyanolyan gyógyhatású, mint a klasszikus fokhagyma, ami nyersen a leghatásosabb. Sokan kennénk is minden nap a pirítósunkra, ha utána órákig nem bűzlenénk a fokhagymaszagtól. Az sem igazán használ, ha egészben lenyeljük a gerezdeket, mert az illóolaj másnap a bőrünkön keresztül fog távozni. Pedig megérné felvenni a mindennapos étrendünkbe, hiszen a hagymák közül a kis büdöskének a legmagasabb a nitrogén- és foszfortartalma, bőséggel tartalmaz magnéziumot, kalciumot és káliumot, gazdag az A-, B-, C-, és E-vitamin készlete, s így jelentős az immunerősítő hatása. Még a hivatásos orvoslás is az érrendszerünk legjobb barátjának tartja, kiváló vérnyomáscsökkentő, gátolja az érelmeszesedést, a koleszterinproblémák kezelésének természetes gyógyszere. Hatóanyagai nem engedik a vérlemezkék összetapadását, így akadályozza a vérrögképződést, de az emésztés elősegítésére és bélfertőtlenítésre is alkalmas.