Folyamatosan virágzik és terem

2018.02.08. 12:00

A csácsi citromfa

Ahányszor csak láttam a dúsan virágzó és gazdagon termő citromfát, gondoltam rá: alkalomadtán kikérdezem a gazdát, Mihók Gábort, mi a titka, hogy náluk, Zalaegerszeg csácsi városrészében rendületlenül virul a szubtrópusok örökzöld növénye.

Fincza Zsuzsa

A helyesen nevelt citromfa folyamatosan virágzik és terem

Pedig látszólag nincs elkényeztetve. Tavasztól őszig az udvaron tűz rá a nap, veri az eső, a fagyveszélyes időkben pedig az ügyfélfogadó irodában trónol, ahol kevés csodálója bírja ki, hogy „kézzel foghatóan” meg ne csodálja.

A megtermett fácskát több mint húsz évvel ezelőtt vásárolták egy bozsoki családtól, akkor állítólag már 18 éves volt, tehát javakorabelinek mondható. A szakirodalom szerint télen kevésbé kell öntözni a földjét, Mihókéknál viszont nem kivételeznek az évszakokkal: a fa minden héten kap egy vödör – 10 liter – itókát, de az kizárólag esővíz lehet.

Néha nekik is meggyűlik a bajuk a pajzstetvekkel, atkákkal, ezért rajta tartják a fán a szemüket, kellő időben ugyanis meg lehet előzni a rovarinváziót, ami, ha elhatalmasodott, nehezen legyűrhető. A növénypatikában kapható olajos bio-növényvédőszer, de Gábor elárulta, tavaly elkezdte a hagyományos „rézgáliccal” történő permetezést, ezt kapják a zöldségei, a virágai, gyümölcsfái, köztük a citromfa is. Eddig bevált, a gombás és baktériumos fertőzésektől megvédett, egészséges növényekkel ritkábban kezdenek ki az atkák, a tetvek.

A helyesen nevelt citromfa folyamatosan virágzik és terem

Hogy a gyümölcs tényleg bio legyen, a csácsi citromfa műtrágyát sem kap, évente egyszer érett marhatrágyával turbózzák a földjét. A módszer: 10-15 centi vastagon kiszedik a földet a cserépből, a helyére döngölik a trágyát, majd visszapakolják a földet, s az öntözővíz mossa a tápanyagot a gyökerekhez.

Egy-két levél néha lehullik a citromfáról, de nem kell kétségbe esni, a levelek körülbelül másfél évig élnek, aztán elhervadnak, de folyamatosan újak nőnek helyettük – ettől örökzöld a növény. Mihók Gábor nem híve a kaszabolásnak, mérsékelten metszi a fát, csak az elszáradt vagy rossz irányba igyekvő ágakat távolítja el. Az idén azonban nagyobb műtétre készül, elhatározta ugyanis, hogy három gyermeke részére is nevel egy-egy citromfát.

A csácsi Mihók-család büszkesége

Ami nem elképzelhetetlen, hiszen a citrusfélék dugványozással gyorsan és jó eredménnyel szaporíthatók. Az első szabály: csakis termő és jó minőségű fáról szedjünk hajtásokat. A 2-3 leveles ágak tavasszal és nyár elején erednek a legjobban. Az alsó levelet a levélnyéllel együtt nyessük le, a felsők lemezét pedig ollóval a felére vágjuk vissza. A cserepeket, ládákat töltsük meg humuszos komposztfölddel, a tetejére terítsünk homokot. Ebbe dugjuk a hajtásokat. A gyökeresedéshez állandó nedvességre és magas páratartalomra van szükség.

A magunk nevelte fáról szedett citrom esetén biztosan lehetünk abban, hogy nem mérgezzük a szervezetünket tartósító-, rovar- és gombaölő szerrel. Ha nem vagyunk ilyen szerencsés helyzetben, és vásárolnunk kell a déligyümölcsöt, a felhasználás előtt mindig mossuk meg – a kezünkkel együtt, amelyre szintén rátapad a vegyszer.

A citrom héját, amit gyakran reszelünk a süteményekbe, kefével alaposan csutakoljuk meg. Külföldön kapható gyümölcs és zöldség lemosására alkalmas szer, nekünk megteszi, ha 2-3 percre beáztatjuk almaecetes vízbe, majd a konyhában rendszeresített körömkefével jól lesikáljuk.

Szokás egy gyümölcs értékét a citroméhoz hasonlítani, gyakran olvashatjuk, hogy a csodabogyó ötször, tízszer annyi C-vitamint tartalmaz, mint a jó öreg citrom. Pedig az sem kevés, az élénk sárga gyümölcs 100 grammjában 52 milligramm C-vitamin található természetes formában, s ezt B1-, B2-vitaminnal és ásványi anyagokkal – káliummal, kalciummal, foszforral, magnéziummal, rézzel, cinkkel, vassal – egészíti ki. Vízoldékony rostja, a pektin csökkenti a vér koleszterinszintjét, a vízben nem oldódó rostjai segítik a normál bélműködést – feltéve, ha megesszük az egész gyümölcsöt, nem csak a levét használjuk fel.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!