Biokertész

2018.01.25. 14:30

A változatos fekete retek

Manapság télen sem fenyeget a vitaminhiány – az alma fele még a tárolókban, a körtekészlet sem fogyott ki, sőt, nálunk a Kormin és az Otelló szőlő is bírja a kiképzést.

Fincza Zsuzsa

Jó esetben a zöldségeink sem fonnyadoznak, a mélyfagyasztó sem üres, a változatosság kedvéért pedig itt vannak téli kedvenceink, az egzotikus és a megszokott déligyümölcsök – kár, hogy sokunk számára megfizethetetlenek.

Az igazság persze, hogy unjuk már a banánt, szó szerint és átvitt értelemben egyaránt, s inkább friss tavaszi zöldségekre, salátákra vágyunk. Addig kicsit változatosabban használjuk fel a rendelkezésünkre álló készletet!

Itt van például a fekete retek, melynek éppen ez a megfázásos, tüsszögős január-február a szezonja. Annyira népszerű, hogy sokan az őshonos magyar zöldségek közé sorolják, pedig a káposztafélék Elő-Ázsiából származó távoli rokona, onnét keveredett Kínába, Japánba, Indiába; míg Egyiptomban már az időszámítás előtti 2700-as években termesztettek hasonlót.

Európai hódító útjáról többféle történet ismert, az egyik szerint a római hadsereg szerezte be katonák gyógyítására, erőnlétük fokozására. Hihető a sztori, hisz’ a retkek „trollját” a népi gyógyászatban már évszázadok óta epehajtó, epekőképződés-gátló, féreghajtó gyógynövényként tartják számon, s ma már az is tudományos alátámasztást nyert, hogy rafanin tartalmának köszönhetően baktérium- és gombaölő hatású.

Kiemelkedően gazdag a C-, és a B-vitamin készlete, bővelkedik kalciumban, foszforban és vasban. Értékét növeli, hogy nyersen is fogyasztható, így íz-, zamat- és egyéb biológiai anyagaiból, illóolajaiból sütés és főzés közben nem kótyavetyélődik el semmi.

Az persze kár, hogy állagára tekintettel nem haraphatunk bele, mint az almába, s frissen reszelve sem birkózunk meg vele könnyezés nélkül. Az „erejét” a mustárolaj adja, ami szintén természetes medicina, s vigasztalódjunk: minél csípősebb a retek, annál értékesebb. Mérsékelt mennyiségben naponta fogyasztható, étvágygerjesztő, egészségvédő, emésztési- és anyagcserezavarokra kedvező hatású, oldja a nyálkát, a népgyógyászat köhögés és hörghurut ellen is javallja.

Reszelt fekete retek pakolással csökkenthető az ízületi gyulladás, a reuma – előtte nézzük meg, bírja-e a bőrünk. A frissen préselt reteklé ismert házi patikaszer, kúraszerűen alkalmazható – ha néhány óráig hűvös helyen tartjuk, veszít agresszív ízéből, ami egyébként gyümölcslével vagy mézzel is enyhíthető.

Egy jó salátával hétköznapi étrendünket is színesíthetjük. Két közepes méretű, meghámozott fekete retket a nagyobb lyukú reszelőn gyaluljunk le, keverjünk hozzá két evőkanál mézet, 3 evőkanál olíva olajat, egy csipet sót és egy kevés frissen őrölt borsot. Halmozhatjuk kenyérre, de passzol a sült húsokhoz is, a zsíros ételek mellé kifejezetten ajánlott.

Téli vitaminbomba

A lereszelt, olívaolajjal és mézzel ízesített fekete retekhez préseljünk fokhagymát, szórjunk rá apróra vágott snidlinget, majd keverjünk hozzá kefirt és kiskockára vágott feta sajtot. Pirítóssal tápláló és vitamindús vacsora, amivel még a fogyókúrázók is jóllakhatnak. Vékony, szálasra szelt lilahagymával igazi téli vitaminbomba, a franciák egy kis zellergumót is reszelnek hozzá és majonézes, tejfölös öntettel tálalják. A változatosság kedvéért a reszelt retek-olíva-méz-bors alaphoz keverhetünk egy teáskanál balzsamecetet, egy mokkáskanál citromlét, a tetejét pedig megszórhatjuk köménymaggal.

A komor téli zöldségünk különlegessé teszi a megszokott tejfölös túrót is, szórjunk rá felaprítva egy kis snidlinget és petrezselyemzöldet is.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!