Biokertészet hókuszpókusz nélkül - Bűvészmutatványok a sárgarépa védelmében

Minden amatőr kertészember életét megkeseríti, hogy az ódzkodva csírázó sárgarépa ágyásából csak bonyolult bűvészmutatványok árán sikerül eltávolítani az igyekvő gyomokat, amelyek, naná, hogy pont a vetemény sorában verik fel főhadiszállásukat, s ha nem kellő óvatossággal lakoltatjuk ki őket, viszik magukkal az éppen csak ébredező répaembriókat is.

Profik oktattak ki, hogy gyomláláshoz a kötőtű a legmegfelelőbb harci szerszám, ezzel lehet a legkönnyebben kimolesztálni a vetemény közül a hosszú gyökerű gazokat. A minap egy újabb nagyszerű módszer jutott a tudomásomra - kár, hogy nem előbb -, s már el is kezdtem a kivitelezését. Még nem késő, hiszen, hogy ősszel is zsenge, fiatal répát rágcsáljunk, nyáron is telepíthetünk egy-egy sornyit - s ezúttal már bevethetjük a "hamis vetésnek" nevezett ötletet.

Az első vetésű sárgarépából hamarosan a levesbe is kerülhet (Fotó: Fincza Zsuzsa)

Szóval nagy gondossággal elkészítjük a sárgarépa helyét, mélyen és alaposan fellazítjuk a talajt, jól be is öntözzük, aztán, hipp-hopp mégsem vetjük bele a sárgarépamagot. Nem mulasztjuk el a kelesztő öntözést sem, aminek hatására egy-két napon belül megjelennek a buzgómócsing giz-gazok előőrsei, s amikor már be is bútoroztak, kíméletlenül kitesszük a szűrüket. Újra elkészítjük a répalakosztályt, de még ezúttal sem vetünk, csak megint kitessékeljük a jogcím nélküli lakókat. Így van némi esélyünk rá, hogy a földben tartózkodó gyommagvak zöme kikelt és elhalálozott, tehát bátran vethetünk, kevesebb lator molesztálja majd favorizált növényeinket.

Gazdatapasztalatokból született közmondás, aki "sűrűt vet, ritkát arat", s e bölcsesség a sárgarépára igaz leginkább. Persze kertész legyen a talpán, aki eltalálja az arany középutat, ráadásul a könnyű, parányi magvakat képtelenség egyenletesen, optimális mennyiségben kiszórni a kívánt helyre. Ezt megkönnyítendő, általában homokkal keverik az apró szemeket, a biokertészek viszont ennél is jobbat agyaltak ki, a vetnivalót száraz kávézaccal dúsítják, mert szerintük a kávénak még a szagától is irtóznak a répalegyek,  sőt, az összes zsivány csúszómászó és rovargyülekezet.

Azt már sokan tudják, hogy jó, ha a répa a hagyma szomszédságában cseperedik, mert védik egymást a kukacosító legyektől, de azt kevesebben, hogy az erős szagú kapornak csak akkor vonjuk vissza a répaágyásba kiadott tartózkodási engedélyét, ha már nagyon elkanászodott a felnyurgult társaság, s nem engedi érvényesülni a gyámoltalan carottát. Amúgy nem véletlen, hogy a középkori kolostorok veteményeskertjét erős illatú fűszer- és gyógynövényekkel szegélyezték. A csombor, alias borsikafű például a legálnokabb feketetetű népséget is térdre kényszeríti, a büdöske és a körömvirág pedig a gyökerekre fenekedő férgekkel vív ádáz csatát. Nekünk sem kell nélkülöznünk szolgálataikat.

Egy elismert szakember dolgozatában olvasom, hogy a sárgarépát nem lehet palántálni, nem is érdemes kísérletezni vele. Igaza van, de a szükség sok mindenre ráveszi az ember, így mondjuk inkább azt, hogy lehet, csak nem egyszerű mutatvány. Ha egyenetlenül kel a vetemény, az üres helyekre palántálhatunk a népesebb kolóniákból, lényeg, hogy még kicsi, 1-2 centis legyen a gyökere, az ne sérüljön, ha kivesszük a helyéről, s egyenes helyzetben kerüljön vissza a földbe - a műtét hűvös időben történjen és olyan óvatosan, hogy a növény mindezt szinte észre sem vegye.