Biokertészet

2012.03.12. 11:05

Biokertészet hókuszpókusz nélkül - Gyümölcsfát tavasszal is ültethetünk, ha nem fukarkodunk a vízzel

Többen is kérdezték, érdemes-e tavasszal gyümölcsfaültetésre vetemedni? Naná, hogy érdemes!

Fincza Zsuzsa

Bár a csemeték ideális telepítési ideje az ősz, mégse halasszuk el, ha valami miatt tavaly lemaradunk róla, vagy egyszerűen ekkor szottyant kedvünk gyarapítani a gyümölcsösünket. Én például már ősszel szerettem volna örökbe fogadni két kajszibarackfát, de még a vásárlásra sem futotta az időmből. Most metszéskor viszont egyértelműen látszott, jó lesz, ha időben gondoskodom az öregecske kajszifák utánpótlásról. Amúgy előnye is van a tavaszi akciónak: nem fagy el az álmában gyökeresedő fagyerek, viszont tény, sokkal több pátyolgatást igényel, s nem csak ültetéskor, hanem egész éven át.

Fontos, hogy a tavaszi telepítésre rögtön a fagyok elmúltával, de még a rügyfakadás előtt sort kerítsünk, az időszak tehát éppen megfelelő, sőt - mint olvasom -  a hold állása is kedvező, így a hét végén baráti társaságban is felkerestem a kiváló fanemesítő família árudáját, s beszereztem a két áhított kajszibarackfát, mellé még két gyermekkorú batult, (a nosztalgia kedvéért) és egy sárgahúsú őszibarackot a kifagyott helyére.

A gondos gazda természetesen már kellően előkészített, érett istállótrágyával, komposzttal, fahamuval komfortosított lakosztállyal várja kertje leendő lakóit, de ha csak most ássuk ki a helyét, áldozzunk rá minél több energiát, hogy a talaj kellően morzsalékos legyen. Rakjunk érett istállótrágyát a gödör mélyére - soha többé nem adódik ilyen lehetőségünk a fa gyökereinek trágyázására - szórjunk rá egy réteg földet, majd verjünk bele egy karót, ami majd segíti egyenesen állni a gyökeresedő fát, s megtartja az uralkodó irányú széllel szemben. Ültetés előtt néhány órára, hogy felszívja magát nedvességgel, mindenképen állítsuk vízbe az iskolából hazahurcolt gyümölcsfa-tanulót, a gyökerét kicsit vágjuk vissza, de igyekezzünk minél kisebbet elkótyavetyélni belőle, vigyázzunk, hogy a hajszálgyökerei ne sérüljenek meg.

A fát beleállítjuk az előkészített helyére -  a szemzés helye észak felé nézzen és 10-15 centivel a föld felett legyen, a körte és a birs a talajjal egy szintben. A gyökerekhez lapátoljuk a komposzttal kevert morzsalékos földet, óvatosan rázva emeljük fel egy kissé a csemetét, hogy kerüljön föld a gyökerek alá is, közben a vízzel ne fukarkodjunk, alaposan iszapoljuk be a gödröt, hogy a föld hézagmentesen kitöltse teret. 8–as kötéssel rögzítsük a karóhoz csemeténket, köréje legalább 1 méter átmérőjű földtányért készítünk, ebbe jó hőszigetelésű szerves anyagot – tőzeget, szalmás istállótrágyát, lekaszált füvet, komposztot terítsünk, ezzel megvédjük a talaj hirtelen felmelegedésétől, kiszáradásától, s egyúttal tápláljuk is az új jövevényt, elősegítve a gyorsabb meggyökeresedést és az erőteljes növekedését.

Biokertészet hókuszpókusz nélkül

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!