Belföld

2017.02.07. 09:03

Több mint 2 milliárd forintos áfacsalás miatt emeltek vádat

Vádemelési javaslattal fejezte be a nyomozást a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közép-dunántúli bűnügyi igazgatósága azon bűnszervezet tagjai ellen, akik elektronikai és háztartási gépek kereskedelmével több mint 2 milliárd forinttal károsították meg a költségvetést - közölte a NAV az MTI-vel kedden.

Az ügyben bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt 30 gyanúsítottnak kell felelnie.

Az elkövetői kör több céget működtetett, hogy a belföldön beszerzett termékeket papíron Szlovákiába utaztassák, és a fizetendő áfát eltitkolják. A főszervező által irányított szlovák cég szintén papíron adta tovább az árut a körhöz tartozó magyar bukócégeknek, amelyek adót nem fizettek, sok esetben bevallást sem tettek.

Valójában az így számlázott árukat a bűnszervezet tagjai által vezetett webáruházakban és kiskereskedésekben értékesítették Magyarországon, majd egy kettős számlázási program segítségével az ebből származó bevételek egy részét eltitkolták. Összesen 2,2 milliárd forint adóhiányt okoztak.

A pénzügyi nyomozók az okozott kár megtérülésére 1,6 milliárd forint értékben zárolták az érintett cégek, illetve a gyanúsítottak bankszámláit, követeléseit, ingatlanjait, vagyontárgyait. Az akcióba a végrehajtók is bekapcsolódtak, és biztosították a Csongrád megyei raktár kétmilliárd forintos árukészletét - közölte a NAV.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!