Belföld

2017.08.25. 12:54

Egymillió eurót akart kizsarolni a Teréz körúti robbantó - Életfogytiglani büntetést is kaphat

Terrorcselekmény előkészületével gyanúsította meg a Központi Nyomozó Főügyészség a Teréz körúti robbantás miatt jelenleg is előzetes letartóztatásban levő P. Lászlót - közölte a főügyész pénteken az MTI-vel.

Keresztes Imre közleményében azt írta: a gyanúsított egymillió eurót kívánt a Belügyminisztériumtól további robbantások elkövetésével fenyegetve megszerezni.

A gyanú szerint P. László a Teréz körúti robbantást követően e-mailt küldött a Belügyminisztériumnak, melyben leírta a két rendőrjárőr megölésének szándékával működésbe hozott robbanószerkezet összetételét, elkészítésének lépéseit, és jelezte, hogy egy későbbi időpontban konkrét követelésekkel fog előállni.

 

A terrorelhárítási központ felvétele

A főügyészség szerint a gyanúsított szándéka az volt, hogy rákényszerítse Magyarország Belügyminisztériumát: fizessenek ki a részére egymillió euró készpénzt. Azzal fenyegetett, hogy a rendelkezésére álló nagy mennyiségű robbanóanyaggal emberi életek kioltását eredményező robbantások fognak történi, ha nem teljesítik a követelését - ismertette a főügyész. Keresztes Imre megjegyezte: ezért a bűncselekményért 2 évtől 8 évig terjedő szabadságvesztés szabható ki.

A két rendőrt megsebesítő robbantással összefüggésben rögzítette: a főügyészség azzal is kiegészítette a gyanúsítottal közölt tényállást, hogy a férfi meg akarta szerezni a járőrök szolgálati fegyverét.

Keresztes Imre azt írta: a robbanás ereje alkalmas volt arra, hogy a közvetlen közelében lévő járőrök, illetve a detonáció 2,5-3 méteres körzetében tartózkodó járókelők az életüket veszítsék, a távolabb lévők testi épsége, egészsége pedig jelentős veszélybe kerüljön. Erre tekintettel a főügyészség már előre kitervelten, aljas célból, több ember és hivatalos személy sérelmére, több ember életét veszélyeztetve elkövetett emberölés bűntette kísérletének megalapozott gyanúját közölte P. Lászlóval pénteken. Ezért a bűncselekményért már életfogytig terjedő szabadságvesztés is kiszabható.

A nyomozás határideje szeptember 14. Tavaly szeptember 24-én éjjel robbantottak a főváros VI. kerületében, a Teréz körúton egy földszinti üzlethelyiségnél. A detonációban két rendőr megsérült, a gyalogos rendőrjárőr páros nőtagja életveszélyesen, férfi tagja súlyosan. A rendőrök nyolc hónap után, idén júniusban álltak újra szolgálatba.

A robbantás gyanúsítottját október 19-én Keszthelyen fogták el. P. Lászlót eddig előre kitervelten több emberen, hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés kísérletével és robbanóanyaggal visszaéléssel gyanúsították.

A Központi Nyomozó Főügyészség idén februárban jelentette be, hogy folytatólag kihallgatásán P. László lényegében beismerte a bűncselekmény elkövetését. A gyanúsított előzetes letartóztatását legutóbb július végén hosszabbította meg a bíróság október 21-ig. A Budai Központi Kerületi Bíróság azzal indokolta döntését, hogy "annak ellenére, hogy a gyanúsított az eljárás korábbi szakaszában beismerő vallomást tett, ugyanakkor őszinte megbánást nem tanúsít, magatartása együttműködőnek nem tekinthető, az eljárással kapcsolatosan az érdektelenségét hangoztatja".

A robbantóról szóló korábbi cikkeinket itt olvashatja el:

Terrorcselekmény előkészítésével is meggyanúsítanák a Teréz körúti robbantót

Június 1-jétől ismét szolgálatba lépnek a Teréz körúti robbantásban megsérült rendőrök

Nincs elmezavara a Teréz körúti robbantónak, büntethető

Szétverte a celláját a Teréz körúti robbantással gyanúsított férfi, vizsgálják az elmeállapotát

Teréz körúti robbantás - Meghosszabbították a gyanúsított előzetes letartóztatását

Már nem az eddigi ügyvédje védi a Teréz körúti robbantás gyanúsítottját

Beismerő vallomást tett a Teréz körúti robbantással gyanúsított férfi

Teréz körúti robbantás - A szakértő szerint a gyanúsított nem elmebeteg

Nem tudja elképzelni, hogy a fia tette - portálunknak mesélt a Teréz körúti robbantás gyanúsítottjának apja

Teréz körúti robbantás - Németh Szilárd: teljesen biztos, hogy az elkövetőt fogták el

A TEK ellepte a falut - Homokkomáromban lakott a Teréz körúti robbantó

Családi konfliktusok - A gyanúsított zárkózott volt diákként

Meg mertem tenni, nem érdekelnek a következmények – vázolta robbantások elkövetéseinek gondolatait a pszichológus

Zárkózott volt a Teréz körúti robbantás gyanúsítottja, kortársai se nagyon ismerték

Előzetesbe került a Teréz körúti robbantás gyanúsítottja (frissítve)

„Nem tudom elképzelni, hogy a fiam követte el a tettet" -mondta a robbantással gyanúsított férfi édesapja

Eltévedtek a TEK-esek Karmacson, amikor a Teréz körúti robbantó apjának házát keresték?

Visszahúzódónak, "magának valónak" ismerték Karmacson a Teréz körúti robbantással gyanúsított férfit

Exkluzív fotók: Itt tartottak házkutatást Teréz körúti robbantás ügyében

Hajdu János: Keszthelyen fogták el a gyanúsítottat (Videó az elfogásról!)

Ezt a férfit gyanúsítják a Teréz körúti robbantással (képek!)

Teréz körúti robbantás - Elfogták a gyanúsítottat!

A TEK a faluban: a gyerekek féltek, sírtak (FRISS: Megvan a gyanúsított!)

Elfoghatták a Teréz körúti robbantót, Keszthelyen felvonult a TEK (frissítve!)

Teréz körúti robbantás - M1: elfogta a TEK a feltételezett tettest

Egyedül robbantott a tettes

Ez a férfi robbanthatott a Teréz körúton - fotók!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!