Belföld

2015.09.18. 13:43

Tarlós megszólalt: elkerülhetetlen a dugódíj

Elkerülhetetlen a dugódíj bevezetése Budapesten - közölte Tarlós István pénteki budapesti sajtótájékoztatóján.

A főpolgármester elmondta, hogy jelenleg kétféle javaslat van. Az egyik szerint a főváros teljes közigazgatási területén alkalmaznának egy "Budapest-matricát", amelynek az éves ára 5000 forint lenne. A másik javaslat egy kétlépcsős, kombinált rendszert irányoz elő. Ennek lényege, hogy egy "szűkebben vett" belvárosi zónában egy második díjat is bevezetnének - ismertette.

Közölte, a fővárosi kerületi polgármesterek és szakemberek javaslata alapján a "Budapest-matricára" épülő rendszer bevétele évente 700-800 milliós lenne, de ha azt a budapesti lakosokra is kiterjesztenék, akkor 2-2,5 milliárdos bevételt is hozna. A szűkebb belvárosra vonatkozóan még nem határozták meg, hogy milyen mértékű díjat lehet bevezetni. A bevételt a közösségi közlekedés finanszírozására fordítanák.

Tarlós István megjegyezte azt is, hogy az ügyben a BKV finanszírozása, az utazási kedvezmények átalakítása mellett a dugódíj ügyében is a kormányfőhöz fordul. Szólt arról is, ha az állam is támogatja a javasolt rendszer bevezetését, akkor jogszabály-módosításra is szükség lesz.

A bevezetés időpontjára és a belső zóna elképzelt határára vonatkozó kérdés kapcsán a főpolgármester türelmet kért, de azt elmondta, hogy a belső zóna határáról még két elképzelés van. Korábban a városvezetés azt próbálta elérni az Európai Uniónál, hogy ne kelljen bevezetni a dugódíjat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!