Belföld

2016.02.17. 07:43

Sztrájkba kezdtek a miskolci közösségi közlekedés dolgozói

Megkezdődött a Miskolci Városi Közlekedési (MVK) Zrt. dolgozóinak sztrájkja szerdán, a cégnél működő szakszervezetek egyebek között a beígért, de elmaradt tavalyi béremelést, az évek óta visszatartott prémiumot, a diszkrimináció megszüntetését, valamint a szakszervezetekkel való kulturált, rendszeres egyeztetést akarják kikényszeríteni.

A villamos- és autóbuszmegállókban több a várakozó utas, ugyanakkor a közlekedésben nincs fennakadás, az MVK már február 14-én közzétette a sztrájk idején közlekedő autóbuszok és villamosok menetrendjét. A járatok kétharmada közlekedik, ugyanakkor napközben lesz olyan buszjárat - főleg Miskolc külső részein - amelyre órát kell várni.

Zelenka László, a sztrájkbizottság elnöke az MTI-nek azt mondta: kellő támogatottsággal bír a sztrájk, a törvényileg garantált tömegközlekedést pedig természetesen biztosítják a dolgozók.

Szerinte a cég vezetése törvénytelenséget követ el azzal, hogy a nem sztrájkoló dolgozókkal plusz járatokat indít el. Ezért megteszik a szükséges jogi lépéseket.

Villamosra várakozók a Tiszai pályaudvarnál, Miskolcon, ahol üzemkezdettől határozatlan ideig sztrájkolni kezdtek a Miskolci Városi Közlekedési (MVK) Zrt. dolgozói 2016. február 17-én. MTI Fotó: Vajda János

A társaság kedden egyébként már jelezte az MTI-nek: arra törekszik, hogy az elégséges szolgáltatásként (66 százalék) feltüntetett járatszámnál több járatot indítsanak.

Pásztor Imre, a miskolci önkormányzati társaságokat tömörítő Miskolc Holding Zrt. kommunikációs vezetője későbbre ígért tájékoztatást a sztrájkról.

A Miskolci Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság kedden, nem jogerősen elutasította a munkáltató arra vonatkozó kérelmét, hogy nyilvánítsa jogellenesnek a munkabeszüntetést, ennek tudatában léptek sztrájkba a dolgozók. Az MVK Zrt. az MTI-vel kedden este közölte: nem fogadja el a bíróság nem jogerős döntését, fellebbez ellene.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!