Belföld

2016.04.07. 15:07

Súlyos korrupciót sejtenek a patinás egyetemen

Lemondásra szólította fel a felsőoktatásért felelős államtitkárt Hadházy Ákos, az LMP antikorrupciós szakszóvivője csütörtökön, állítása szerint ugyanis tudtával vagy tudta nélkül, de számos vidéki egyetemen csalták el az uniós forrásokat álprojektekkel, áltanulmányokkal.

A politikus, aki néhány hete dunántúli egyetemek hasonló eseteire mutatott rá, most a Szent István Egyetem Békés megyei kampuszainak pénzkifizetéseit hozta példaként arra: szerinte nem kivétel, hanem szabály, hogy az uniós forrásokat a felsőoktatásban sem a megfelelő célra használják, hanem "pénzkifolyatásra".

Elmondta, Békés megyében mintegy másfél milliárd forintot fordíthattak volna a tudományos élet vagy a felsőoktatás fejlesztésére, ennek azonban mindössze 4 százaléka hozott kézzelfogható eredményt.

A forrás csaknem felét bérként fizették ki, míg másik felét mintegy negyven tanulmány elkészíttetésére - mondta, hozzátéve: a plagizálásra, a jelentős túlárazásra és arra, hogy egy-egy tanulmányért több uniós pályázat keretében is fizettek példa az a 300 oldalas tudásmenedzsment koncepció, amelynek csaknem 90 százaléka plágium.

Takács Péter, az LMP békéscsabai önkormányzati képviselője különösen aggályosnak tartja, hogy az ország egyik leghátrányosabb megyéjében 518 millió forintot költöttek olyan tanulmányok, amelyek nem szolgálják a gazdaság fejlesztését, és a tanulmányok elérhetőségét szorgalmazta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!