Belföld

2009.10.13. 15:15

Roma nők kontra edelényi polgármester - Pertársaság alakult, a felperesek kártérítést követelnek

Szendrőlád - Pertársaságot alakított kedden több száz szendrőládi és laki roma nő, valamint több civil szervezet; a társaság kártérítési igényt jelent be Edelény fideszes polgármesterével, Molnár Oszkárral szemben a politikus cigánysággal kapcsolatos kijelentései miatt.

MTI/AP

A felperesek polgári peres úton, személyiségi jogi sérelem miatt anyagi kártérítést követelnek az edelényi polgármestertől, ennek mértéke csak az egyéni egyeztetések után derül ki - mondta Káló Norbert, a Bhim Rhao Egyesület képviselője, megemlítve: precedens értékű ítéletet várnak a Kazincbarcikai Városi Bíróságtól, nem az anyagi haszon az elsődleges.
   
Molnár Oszkár egy testületi ülésen korábban azt mondta, hogy a cigányok által többségében lakott településeken a terhes nők szándékosan ártanak születendő gyereküknek azért, hogy emelt szintű családi pótlékot kaphassanak: gyógyszert szednek be és gumikalapáccsal ütik a hasukat.
   
A polgármester név szerint említette Szenrőládot és Lakot. Az előbbi településen élők közül hozzávetőleg háromszáz, Lakról mintegy ötven romaasszony jelentette be csatlakozását a pertársasághoz, amelynek tagja a Bhim Rhao Egyesület, a Phralipe Független Cigány Szervezet, a Mozgalom a Deszegregációért és a Méltóságot Mindenkinek Mozgalom.
   
Káló Norbert emlékeztetett arra, hogy szeptemberben demonstráción fejezték ki a szendrőládi és laki romák nemtetszésüket Molnár Oszkár "rasszista, megbélyegző kijelentései" miatt, és a demonstrációt több feljelentés is követte. Az Egyenlő Bánásmód Hatóság szerint a polgármester a roma kisebbséghez tartozó nőkkel, a várandós asszonyokkal, anyákkal szemben megsértette az egyenlő bánásmód követelményét, és megvalósította a zaklatás tényállását.
   
A Kazincbarcikai Városi Bíróság országgyűlési képviselői mentelmi jogára tekintettel október elején felfüggesztette a Molnár Oszkár ellen nagy nyilvánosság előtt, jelentős érdeksérelmet okozva elkövetett rágalmazás vétsége miatt indult magánvádas büntetőeljárást.
   
Káló Norbert megjegyezte: tudják jól, hogy a bírósági eljárások csak akkor kezdődhetnek meg, ha az Országgyűlés felfüggeszti Molnár Oszkár mentelmi jogát, éppen ezért arra kérik a mentelmi bizottság elnökét, minél hamarabb döntsenek az ügyben.
   
A magyarországi "cigányellenes közhangulat megfékezése nemcsak a megrágalmazott anyák, hanem mindannyiunk érdeke" -  vélekedett a Bhim Rhao képviselője, aki azt is elmondta: arra kérik Orbán Viktort, hogy zárja ki a Fidesz soraiból Molnár Oszkárt, és a párt ne indítsa őt a következő választáson.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!