Belföld

2015.10.01. 13:00

Nagycsaládosokat segítenek a nógrádi nyugdíjasok

A Tápláló Szeretet program keretében csaknem 1200 üveg házi készítésű befőttet, szörpöt, savanyúságot adtak át nógrádi nyugdíjasok csütörtökön a Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE).

Herczegh Anita, Áder János köztársasági elnök felesége is részt vett a Nógrád községben tartott átadási ünnepségen. Köszönetet mondott a programban részt vevő nyugdíjas kluboknak, egyesületeknek azért, hogy példát mutatnak emberségből, odafigyelésből, szeretetből, és mint a múlt évben, most is 200 kilogramm cukrot ajándékozott.

Herczegh Anita úgy fogalmazott, hogy a legjobb dolgokat nem világrengető tettekben kell keresni, hanem abban, amikor konkrét emberekkel teszünk kézzelfogható jót.

Nyilas Kálmánné, a Nógrádi Napraforgó Hagyományőrző és Szociális Egyesület elnöke (j) csomagot ad át Borsos-Szabó Ágnesnek, Nagycsaládosok Országos Egyesülete Óhegyi Csoportja vezetőjének a Tápláló szeretet program ünnepségén a nógrádi művelődési házban 2015. október 1-jén. MTI Fotó: Komka Péter

A Nógrádi Napraforgó Hagyományőrző és Szociális Egyesület 2008-ban indította el a Tápláló Szeretet programot, amelyet az Európai Unió azóta a jó gyakorlatot megvalósító programok közé sorolt - mondta Nyilas Kálmánné elnök.

Az egyesület tagjai a gazdasági válság idején fogalmazták meg, hogy lehetőségeik szerint, kertjeik termését feldolgozva, segíteni akarnak a rászoruló családoknak. A program - amelyben döntően kisnyugdíjasok vesznek részt - a nyugat-nógrádi térség közös programjává, közös eredményévé vált, indulásától kezdve a nyugdíjasok 6255 üvegnyi ajándékot készítettek el.

Idén az adomány elkészítésén nyolc településről - Nógrád, Horpács, Rétság, Kétbodony, Drégelypalánk, Tolmács, Diósjenő, Szátok - 160-an dolgoztak, és savanyúságból, lecsóból, lekvárból, szörpből, befőttből, paradicsomléből vagy sózott zöldségből és padlizsánkrémből 1195 üveggel készítettek el.

Az adományt ebben az évben a budapesti Szent Lőrinc Nagycsaládosok Egyesülete és a X. kerületi Óhegyi Nagycsaládosok Csoportja kapja.

Székely Hajnalka, a NOE elnöke azt hangsúlyozta, hogy a termékek elkészítése a helyi közösséget is erősíti, és új közösségeket is teremt.

Nyilas Kálmánné az ünnepségen arról is beszélt, hogy az Alföldön is csatlakoztak a Tápláló Szeretet programhoz. A Kecskeméthez tartozó hetényegyházi Naplemente idősek klubja és Nyitnikék nyugdíjas klub, valamint a városföldi Napsugár Nyugdíjas Klub tagjai összesen 425 üveg finomságot készítettek el, és adtak át szeptemberben hetényegyházi, városföldi és kecskeméti nagycsaládosoknak.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!