Belföld

2010.06.03. 18:17

Kósa szerint cél a közvetlen államcsőd elkerülése, Varga "gazdasági vészhelyzet"-ről beszélt

Kósa Lajos szerint a jelenlegi cél a közvetlen államcsőd elkerülése, és "a krízis időszakára" egy átmeneti, legfeljebb két évre szóló forgatókönyvet kell megalkotni. A Fidesz ügyvezető alelnöke a Napi Gazdaság csütörtöki debreceni kkv-fejlesztési konferenciáján úgy fogalmazott: "a kényszerhelyzet miatt bizonyos gazdasági alkotmányossági szabályok felfüggesztésére is sor kerülhet átmenetileg".

MTI

Kósa Lajosnak a konferencián elhangzott szavait a Napi Gazdaság honlapja, a napi.hu csütörtök délelőtt közölte.
   
Tudósításuk szerint Debrecen polgármestere a tanácskozáson azt mondta: úgy tűnik az átadás-átvétel alapján, hogy a közvetlen államcsőd elkerülése a cél jelenleg, "szűk esélyünk van arra, hogy elkerüljük Görögország helyzetét, a helyzet ugyanis sokkal rosszabb, mint hittük".
  
Felhívta a figyelmet arra, hogy van olyan igazgatási ágazat, ahol júniusra már nem tudnak bért fizetni, mert elfogyott az erre elkülönített keret.
   
A Fidesz ügyvezető alelnöke szerint most nem lehet semmi konkrétumot mondani, ugyanis a hét végén és a jövő héten dől el, "mit is lehet kezdeni". Úgy véli, az bizonyos, hogy vészhelyzet van. Most, mivel süllyed a hajó, bármi áron azonnali lépéseket kell tenni; általános válságkezelést nem lehet alkalmazni, teljesen új alapokra kell helyezni a gazdaságpolitikát - mondta a napi.hu írása alapján a politikus, aki szerint "a kényszerhelyzet miatt bizonyos gazdasági alkotmányossági szabályok felfüggesztésére is sor kerülhet átmenetileg".
   
Kósa Lajos arról is beszélt, hogy "a krízis időszakára" egy átmeneti, legfeljebb két évre szóló forgatókönyvet kell megalkotni; ebben valóban szükség lehet a nemzeti egyetértésre. Ezt követheti egy hosszabb távú terv. Alapjaiban kell újragondolni a teljes gazdaságpolitikát: a rendszereket alapjaiban kell megreformálni, így a közbeszerzéseket, az önkormányzatok struktúráját is - közölte.
   
Álláspontja szerint Magyarország eddig szembement a trendekkel. Azok az országok voltak sikeresek a válságmenedzselésben, akik nem fogadták el a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) előírásait - tette hozzá.
   
Arról sem szabad megfeledkezni - folytatta -, hogy jelentősen csökkenteni kell a vállalkozások adóterheit. "Azt a kérdést, hogy miből, értelmetlen feltenni, hiszen pillanatnyilag a túlélés a legfontosabb" - idézi Kósa Lajost a napi.hu. A görög példa arra ad lehetőséget, hogy Magyarországot sem hagyják majd elsüllyedni, vagyis ezeknek a lépéseknek az árát le fogja nyelni Európa - vélte a politikus, hozzátéve, hogy máskor nyilván nem nyelnék le, de ez most más időszak, most együtt kell működni.


Varga: "gazdasági vészhelyzet" van


Varga Mihály szerint Magyarországon "gazdasági vészhelyzet" van. Leszögezte: a kormány nem átgondolatlan, hanem rendszerszintű lépésekben gondolkozik.
   
A Miniszterelnökség államtitkára a gazdasági tényfeltáró bizottság csütörtöki ülése után az Országházban Kósa Lajosnak, a Fidesz ügyvezető alelnökének szavaira reagálva az MTI-nek azt mondta: Magyarország rossz helyzetben van, még a "gazdasági vészhelyzet" kifejezés sem indokolatlan.
   
Kósa Lajos, a Fidesz ügyvezető alelnöke egy debreceni konferencián csütörtökön egyebek közt úgy fogalmazott: a jelenlegi cél a közvetlen államcsőd elkerülése, és "a krízis időszakára" egy átmeneti, legfeljebb két évre szóló forgatókönyvet kell megalkotni.
   
Varga Mihály az ezzel kapcsolatos kérdésre válaszolva aláhúzta, a tényfeltáró bizottság azért dolgozik, hogy pontos, korrekt adatokat közöljenek a közvélemény számára, hogy mindenkinek nyilvánvaló legyen: Magyarország milyen hely
zetben van. Megismételte, reményeik szerint hétvégére elkészül a bizottság részjelentése.
   
Hozzátette: egy krízishelyzetet rendkívüli intézkedésekkel kell kezelni, de a kormánynak nem az a célja, hogy kapkodó, átgondolatlan intézkedéssor induljon el. Az államtitkár kiemelte: a kormány a kétharmados többség birtokában olyan rendszerszintű átalakításokat tervez, amelyek hosszú távra javítják az ország versenyképességét, a felzárkózásra adnak lehetőséget és a megteremtik a fenntartható növekedést.
   
Az idei államháztartási hiánycéllal kapcsolatban leszögezte: bekövetkezik, amit tavaly becsültek, hogy a 3,8 százalékos hiánycél nem tartható, annak nagysága hozzávetőleg 7-7,5 százalék lesz. Arra a felvetésre, hogy ne 7-7,5 százalékos legyen a hiány, kormányzati intézkedések szükségesek, azt válaszolta: erről a kormány dönt majd, ezt nem tudja megelőlegezni.
   
Arra a kérdésre, hogy július 1-től lesz-e adócsökkentés, Varga Mihály azt válaszolta: a részjelentést szeretné egyelőre elkészíteni. A bizottság arról döntött, hogy a részjelentés azt a helyzetet fogja tükrözni, amit átvett az Orbán-kormány az elődjétől - emelte ki.
   
Ezzel kapcsolatban azt mondta még: derültek ki olyan tények, amelyek a tervezett hiány nagyságát növelhetik, az átadás-átvételkor "hullanak ki csontvázak a szekrényből", de a részjelentés az átadás-átvétel előtti állapotot rögzíti majd.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!