Két év múlva már tízmillió alatt? - Egyre fogy a magyar (grafikával)

A népesség lélekszáma júliusban 10 millió 20 ezer volt az országban, s ha a tendencia nem változik, két éven belül alulmúlhatjuk a 10 milliós lélektani határt. Közben Zala megye lélekszáma (mint a Központi Statisztikai Hivatal zalai kirendeltségén megtudtuk) lefelé haladtában éppen elhagyott egy újabb mérföldkövet : június utolsó napján 289.269 ember élt már csak az ezeréves megyében.


Anyukák és csecsemők a zalaegerszegi kórházban - Fotó: ZH

A nemzetközi vándorlás országosan pozitív egyenlege nélkül talán már nem is élnénk a hazában tízmilliónyian, de közben tény: Zalában négy évvel ezelőtt negatívba fordult ez a folyamat is (lásd grafikánkat a cikk folytatásában), azóta évente pár száz emberrel több hagyja el a megyét, mint amennyi bevándorol ide. Honnan jön, aki jön és mi vonzza őt körünkbe? Hová megy, aki megy, mit hagy itt és miben reménykedik, amikor útnak indul? Bevándorolni vagy kivándorolni éri-e meg inkább? Olyanokat kérdeztünk, akik próbálták.

Taar Ottó István 2002 tavaszán érkezett Egerszegre a romániai Szatmárnémetiből. A szíve hozta: akkori menyasszonya, a szintén szatmárnémeti származású, ám már tíz éve, családostul itt élő lány után jött.

- Az első hónapok kalandosak voltak, csak harmincnapos turistavízumom volt, s amikor lejárt, mentünk a határra: kiléptem, visszajöttem, s ketyegett az óra újra egy hónapig - mesélte a kezdetekről. - A munkával nem volt gond, a menyasszonyommal céget alapítottunk, műanyag cuccokat hoztunk be Romániából. Más kérdés, hogy a vállalkozás nem sült el jól, a kapcsolatnak is ez lett vége. Bár - ahogy a feleségem mondja - ma is tartjuk a kapcsolatot a majdnemcsaládommal .


Táblázatunkon követhető a zalai népesség fogyása: sok éve többen halnak meg, mint ahányan születnek. Négy éve a vándorlási különbözet is negatív - ZH grafika: Urbanics Pál

Ottó 2004-ben, a szakítás után elég rossz passzban volt, mégsem települt haza.

- Egyértelműen a nyelv miatt maradtam - jelentette ki. Kérdésemre sorra veszi: az itteni fizetések olyan sokkal nem magasabbak, a megélhetés nem könnyebb, a munkalehetőség nem több és ma már az utak sem jobbak annyival a Szatmárnémeti környékieknél, hogy ezek miatt megérné hatszáz kilométerre áttelepülni. De a nyelv, az igen! - Otthon gyűlöltem hivatalba járni, hiszen a román volt a használatos, itt Magyarországon (bár tudom, a helyiek közül sokan ezen csodálkoznak) szinte már szeretek. Nekem még ma is élmény, hogy az anyanyelvemen szólalhatok meg. Ez tartott itt. Meg aztán jött az a buli, amelyen megismerkedtem a feleségemmel.

Ottó közvetlenül az 1989-es forradalom után kezdte otthon a középiskolát. Az első eufóriában Szatmárban hat magyar nyelvű gimnáziumi osztályt indítottak, de két év múlva új döntés született: csak a legjobb harminc gyerek kaphatott tovább magyar oktatást, a többieknek román iskolába kellett átiratkozniuk. Taar Ottó a 33. eredményt érte el, s azt mondja: a korosztályból nem ő az egyetlen, akinek emiatt nincs érettségije.

- Szobafestő lettem, évek óta ezt csinálom itt is - mondta. - Szeretnék többet, tán esti gimnáziumba is beiratkozom. De eddig építkeztünk, a közeljövőben pedig szeretnénk megtenni a magunkét a magyarság fogyása ellen.

Ottó - akinek kiejtése alapján ma már meg nem mondaná senki, hogy Erdélyben született - azt mondja: gyüttmentsége miatt sosem volt igazi konfliktusa. Sokan nem is tudják, hogy bevándorló.

- Egy-egy baráti románozás előfordult, de tudtam ezeket kezelni - mosolygott. - Türelmesen elmagyaráztam, hogy valakinek a magyar mivolta nem múlhat azon a tíz kilométeren, ami az én városomat a határtól elválasztja.

Az asztalos végzettségű, zalaegerszegi Varga Dávid egy évet dolgozott itthon, aztán a katonaság után, 1994-ben elindult szerencsét próbálni Ausztriába. Az átlagnál egyszerűbb dolga volt: beszélte a nyelvet, sőt, édesanyja révén német állampolgársággal is rendelkezett, de a kezdet így sem volt könnyű.

- Szerencsém volt a munkaadómmal, türelemmel volt hozzám, sokat köszönhetek neki - mesélte azokról az időkről, amikor hozzá kellett szoknia a kinti korszerűbb módszerekhez, gépekhez. De feladat volt a munkatársaival is elfogadtatni magát, bebizonyítani, hogy valóban dolgozni szeretne és elszánt a maradást illetően. A magasabb jövedelem reményében indult, s későbbi felesége, Tímea is követte, számára azonban rögös volt az út: míg össze nem házasodtak, nem kapott munkavállalási engedélyt, mert nem volt munkaadója, viszont nem alkalmazta senki, mert nem volt meg az engedélye.

Güssing mellett élnek, egy kis faluban, ahonnan Zalaegerszeg röpke egy óra autóval. A beilleszkedés itt sem volt könnyű, első fiuk születéséig nem is köszönt nekik senki - pedig sok a magyar származású ember a faluban. Gyerekeik, a 6 éves Moses és a 3 éves Aron németül és magyarul is jó nevet kapott, magyarul nevelik őket.

- Nagyon szeretjük Magyarországot, de már nem akarunk visszamenni - fogalmazza Tímea. - Honvágyunk nincs, talán a kis távolság miatt. Jó hazamenni, Egerszegen mindig elfog az érzés, hogy otthon vagyok. De ma már ugyanez megvan Ausztriában is. A legnagyobb különbség az emberek hozzáállásában van a két ország között, s ez az, ami otthon nem változik.

Ha akarnak, odakint is hallhatnak egyébként magyar szót: Oberwartban jelentős létszámú magyar közösség él, amatőr színházzal, magyar nyelvű istentiszteletekkel. Amúgy a népesség rohamosan fogy az osztrákoknál is -a nálunk létezőnél jóval nagyobb bevándorlás ellenére.


Születés, halál házasság
● 2009 első hét hónapjában 56 ezer gyermek született Magyarországon, 2,1 százalékkal kevesebb mint tavaly ugyanebben az időben
● 2009. január 1. és július 31. között 77 ezer halálozás történt az országban, 0,6 százalékkal több mint az előző év hasonló részében
● Ezer lakosra 9,6 élveszületés, illetve 13,2 haláleset jut nálunk
● A házasságok száma 4,8 százalékkal (20 709 pár mondta ki az igent) csökkent tavaly óta