Belföld

2009.11.26. 14:29

Katasztrofális a helyzet, borzasztóan visszaesett a forgalom

Sötéten látják a jövőt a színesfémbiznisz résztvevői. A gyűjtők, s a kereskedők is panaszkodnak, az árak ugyanis a tavalyi töredékére estek vissza. Talán nem meglepő, de ezzel párhuzamosan a vas- és fémlopások száma is lecsökkent.

Szakony Attila

Tavaly ilyenkor valószínűleg egy színesfém-kereskedő sem gondolta volna, hogy alig 12 hónap alatt felére, negyedére esnek vissza az árak. A gazdasági válság okozta mélyrepülésen túl, a nagyfokú bizonytalanság sem javít a helyzeten, az árak szinte hetente változnak. Talán nem is csoda, hogy ilyen körülmények közt többen is úgy döntöttek, hogy ideiglenesen felfüggesztik tevékenységüket, vagy véglegesen bezárják telephelyeiket.

- Több mint tíz éve foglalkozom színesfém-felvásárlással, de ilyen rossz helyzet még sosem volt a piacon - panaszkodott Lakatos Ferenc, aki három hónapja kényszerűségből zárta be kanizsai telephelyét. - Tavaly még 70-80 forintot tudtam fizetni egy kilogramm vasért, idén viszont már csak ennek töredékét, kilónként 25 forintot. Tőlem is nyomott áron vették át az árut, ha egyáltalán átvették. Sajnos, a gazdasági válság pont azt a két szektort - az építőipart és az autóipart - érintette a legérzékenyebben, melyek a legtöbb vasat és fémet használják fel. Az alacsony átvételi árak miatt a forgalom is megcsappant. Akik ez idáig foglalkoztak még vas- és fémgyűjtéssel, azok többsége más megélhetés után nézett.

- Több mint tíz éve foglalkozom színesfém-felvásárlással, de ilyen rossz helyzet még sosem volt a piacon - panaszkodott Lakatos Ferenc, aki három hónapja kényszerűségből zárta be kanizsai telephelyét. - Tavaly még 70-80 forintot tudtam fizetni egy kilogramm vasért, idén viszont már csak ennek töredékét, kilónként 25 forintot. Tőlem is nyomott áron vették át az árut, ha egyáltalán átvették. Sajnos, a gazdasági válság pont azt a két szektort - az építőipart és az autóipart - érintette a legérzékenyebben, melyek a legtöbb vasat és fémet használják fel. Az alacsony átvételi árak miatt a forgalom is megcsappant. Akik ez idáig foglalkoztak még vas- és fémgyűjtéssel, azok többsége más megélhetés után nézett.

Lakatos Ferenc szerint egyéb negatív hatások is közrejátszottak abban, hogy csökkent a forgalom.

- Tudom, hogy a rendőrségnek tenni kell valamit a színesfémtolvajokkal szemben, de az azért mégsem járja, hogy úton-útfélen zaklatják, igazoltatják azokat, akik kerékpárral, kézikocsival hordják be a telephelyekre a mások által kidobott vas és fém eszközöket. Meg aztán a bankok is megérik a pénzüket, egyszerűen egyiknél sem kaptunk áthidaló hitelt. Így nem volt mit tenni, elküldtem a munkásaimat, s bezártam a telephelyet, amit két évvel ezelőtt több tízmillió forintból újítottam fel, hogy megfeleljen az európai uniós előírásoknak - mutatta keserűen az aszfaltozott, ám üres placcot Lakatos Ferenc.

2010-ben újabb szigorítás várható

A kanizsai színesfémkereskedő egyébként nem az egyetlen a régióban, aki bezárta telephelyét, hasonló sorsra jutott a Dél-magyarországi MÉH Rt. zalaegerszegi, s az Ereco Zrt. kaposvári telephelye is. Persze akik még nyitva vannak, azok sem repesnek az örömtől, mert bizony a jelenlegi helyzetben nem nyújt vigaszt, hogy kisebb a konkurencia.
Kanizsai kollégájával egyező véleményt fogalmazott meg Horváth Tibor, a zalaegerszegi Top-Ker Kft. tulajdonosa, aki szerint, ha rövid időn belül nem pörög fel az építőipar és az autóipar, a mostaninál jóval több telephelyre kerül ki a zárva tábla.

- Tavalyhoz képest negyedére esett vissza a forgalmunk, egyszerűen alig hoznak vasat és fémet a telephelyre, mivel csak minimális árat tudunk fizetni érte.
Szóval változott a helyzet, tavaly ilyenkor aranyárban mérték még a színesfémet, az átvevőhelyeken hosszú, tömött sorokban álltak az emberek. S ki ne emlékezne azokra a nem túl távoli időkre, amikor a fém egy- és kétforintosokat  -sárgaréz tartalmuk miatt - kettő, illetve három forintért vették át. Ma viszont egészen más a helyzet, csak azok hoznak hulladékvasat, akik valóban nem tudnak másból megélni.

- Harminc forintért lehajolni sem érdemes  - foglalta össze röviden egy fém- és vashulladékgyűjtéssel foglalkozó férfi, aki a nyomott árak miatt már csak hébe-hóba hoz szállítmányt. 
- Tavaly még jó árak voltak, igaz, akkor meg órákig kellett várakozni, mire leadhatta az ember az összegyűjtött cuccot. No meg aztán a zsarukból is elegem lett, minden alkalommal kikérdeztek, honnan hozom, hová viszem a vasat. Pedig nem tettem semmi mást, mint összegyűjtöttem a lomtalanításkor kidobált rossz kerékpárokat, kályhákat.

A szektorban tapasztalható válságnak persze azért van pozitív hozadéka is, hogy mást ne említsünk: tavalyhoz képest 70 százalékkal esett vissza a vas- és színesfémlopások száma. Mint azt Szukics Ferenc rendőr ezredes, a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója elárulta: tavaly 159 fémlopással összefüggő ügyben kezdeményezett nyomozást a rendőrség, míg az idei statisztika szerint csupán 46 eset történt.

- A drasztikus árcsökkenés csupán az egyik oka annak, hogy az idén jóval kevesebb fémlopás történt - vélekedett a bűnügyi igazgató. 
- Az elmúlt két esztendőben a rendőrség ellenőrzési gyakorlata is megváltozott, a korábbinál jóval gyakrabban jelentünk meg az átvevőhelyek környékén, s a közúti ellenőrzések során is rendszeresen megállítottuk a fémhulladékkal megrakott utánfutós autókat. Ráadásul jövőre újabb szigorítás várható a színesfém-forgalmazás tekintetében. A tervek szerint az átvett árut 6 napig nem lehet majd értékesíteni, éppen azért, hogy ha az lopott, akkor legyen ideje a hatóságnak cselekedni.

A szomszédoktól is kevesebb a rendelés

A fémtolvajok leleményessége amúgy elképesztő méreteket öltött, a vasúti biztosító kábelektől kezdve a horganyzott réz ereszcsatornáig mindent elvittek, ami mozdítható volt. Tavaly egy kanizsai építkezésről a fém állványszerkezetet is elvitték, amit a rendőrség egy zalaegerszegi telephelyen talált meg.

No de térjünk vissza a kereskedőkhöz, s főként azokhoz, akik a válság ellenére is folytatják a munkát.
- Katasztrofális a helyzet, az utóbbi hónapokban borzasztóan visszaesett a forgalom - hangsúlyozta Horváth János, a nagykanizsai Horváth-MÉH Kft. tulajdonosa.  Amióta leállt a Diósgyőri Acélművek (DAM), azóta szinte lehetetlen eladni a hulladék vasat idehaza. Ráadásul Ausztriából, Szlovéniából és Olaszországból is jóval kevesebb rendelés érkezik, mint korábban. Mi egyelőre nem zártunk be, de a válság miatt nekünk is csökkentenünk kellett a kiadásokat, hogy mást ne említsek, az elmúlt hónapokban magam is kénytelen voltam megválni 9 emberemtől. Aki nem rendelkezik tartalékkal, az megsínyli ezt az időszakot, hiszen a nagy felvásárlók - akikhez mi is szállítunk - hetente változtatják az árakat.

- A vas árát a londoni fémtőzsdéhez igazítják a nagykereskedők, így akár naponta is változhatnak az árak - jegyezte meg Kovács Sándor, a kanizsai Murafém Kft. ügyvezetője, aki szerint ez a hullámzás - ahogy a gazdasági válság  -évekig is eltarthat.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!