Belföld

2009.12.31. 11:31

Játék pisztollyal raboltak ki egy benzinkutat

Játék pisztollyal raboltak ki az újszászi benzinkutat ismeretlenek csütörtök hajnalban: a két rabló gázpalackcsere ürügyével jelent meg az újszászi töltőállomás épületében.

MTI/AP

Ezután a benzinkutast egy fegyvernek látszó tárggyal arra kényszerítették, hogy adja át a bevételt. Követelésüknek veréssel is nyomatékot adtak: ütötték, rúgták, végül megkötözték és a mellékhelyiségbe zárták a töltőállomás munkatársát. Ezt követően kivettek a kasszából több mint egymillió forintot, és a biztonsági kamera felvételeit rögzítő számítógépet is magukkal vitték, amikor távoztak a helyszínről.

A bűncselekményre a helybeli rendőrőrs járőre derített fényt, aki az éjjel-nappal nyitva tartó benzinkút előtt haladt el autóval, s észlelte, hogy a shop ajtaja zárva van, miközben odabent égnek a lámpák.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság nagy erőkkel megkezdte a rablók felkutatását. Az elkövetők ellen rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. A nyomozás eddigi adatai alapján annyi már bizonyos, hogy a tettesek egy játék pisztolyt használtak a rablás során, azt ugyanis végül a helyszínen hagyták.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!