Belföld

2015.12.15. 16:29

Holttest az M0-snál: Családja kezdte kerestetni a megfojtott prostituáltat

Előzetes letartóztatásba került az a csévharaszti férfi, aki a gyanú szerint megfojtotta, és az M0-s vecsési kihajtójánál kidobta egy 24 éves prostituált holttestét.

A Budakörnyéki Járásbíróságon jelen volt Sch. László  családja: édesanyja, édesapja és néhány közeli barátja is. Megírtuk, hogy a férfi az interneten nézte ki és rendelte meg magának F. Anettet, akivel csévharaszti házában találkoztak csütörtökön kora este. A lányt szexuális aktus közben fojthatta meg, majd a hiányos öltözékű holttestet kidobta az M0-s vecsési lehajtójánál. A Velvet információ szerint F. Anett eltűnését eközben már a család bejelentette a rendőrségen. Feltehetően ennek is köszönhető, hogy a rendőrök egy nap alatt jutottak el a 38 éves férfihez, akit szombaton késő este fogtak el Albertirsán.

Sch. László hétfőn egy guminő segítségével játszotta el a rendőröknek, hogy miként fojtotta meg a lányt, majd rendőrkonvojjal kísérték a 4-es útra, ahol megpróbálta megmutatni, hol dobta el áldozata telefonját és iratait.

Szatmári Sándor, a vádlott ügyvédje nem kívánt nyilatkozni az ügyben, azt mondta, kifejezetten ízléstelennek tartaná, ha bármit is elmondana az esetről.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!