Belföld

2012.04.18. 14:06

Gázpisztollyal fenyegetőzött lakása előtt

Egy háromtagú családot fenyegetett meg az ittas férfi kedden Nyíregyházán; a 66 éves elkövető ellen felfegyverkezve elkövetett garázdaság bűntette miatt indult nyomozás - közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője szerdán.

MTI

Fedor Rita elmondta: az erősen ittas állapotban lévő férfi lakásának bejárata előtt keveredett szóváltásba az éppen arra sétáló család férfi tagjával.

A férfi a lépcsőházba bejutáshoz kérte az arra haladó családfő segítségét, aki közölte, hogy mivel nem ott lakik, nem tudja beengedni. A szóvivő tájékoztatása szerint a férfi erre - feltehetően ittassága miatt - fenyegetni kezdte a családot, majd ruházatából egy gázpisztolyt rántott elő és azzal hadonászott, fenyegetőzött.

A megfenyegetett 26 éves férfi azonnal értesítette a rendőrséget, miközben 23 éves élettársával és 4 éves gyermekével együtt elhagyta a helyszínt.

Az eset során senki nem sérült meg; a rendőrök a bejelentést követően azonnal elfogták és előállították a fenyegetőző férfit, fegyverét pedig lefoglalták - tette hozzá a főhadnagy.


 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!