Belföld

2016.04.26. 13:09

Fidesz: az egészségügy a 2017-es költségvetés egyik nyertese

Az egészségügyet nevezte a jövő évi költségvetés egyik nyertesének Selmeczi Gabriella, a Fidesz országgyűlési képviselője.

A kormánypárti politikus, a parlament népjóléti bizottságának elnöke az Országgyűlésben kedden zajló egészségügyi vitanapról tartott sajtótájékoztatóján azt mondta: a vitában az ellenzék semmilyen konstruktív javaslatot nem tett, ellenben Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök, a DK elnöke újra előállt a fizetős egészségüggyel.

Gyurcsány Ferenc, a szocialisták és a liberálisok csak abban tudnak gondolkodni, hogy "a betegek ügye biznisz", csak azt nézik, mit lehet eladni - fogalmazott.

Selmeczi Gabriella szerint míg a 2010 előtti egészségügyet például a vizitdíj és a patikaliberalizáció jellemezte, addig a 2010-ben hivatalba lépett kormány kiállt az erős és jól szervezett magyarországi egészségügy mellett.

Első lépésben el kellett kezdeni rendezni az egészségügyi dolgozó bérét, amire 2010 óta 300 milliárd forintot fordított a kabinet, 500 milliárdból pedig fejlesztéseket hajtott végre - közölte a Fidesz képviselője, kiemelve, hogy a bérrendezés folytatódik, jövőre 100 milliárd forint plusz forrást fordítanak rá.

A Fidesz ugyanakkor tisztában van az orvosok, ápolók elvándorlásának, pályaelhagyásának problémájával, de a kormánypárt reméli, a bérrendezés segít abban, hogy minél többen visszatérjenek - mondta, megjegyezve, hogy a rezidensek ösztöndíjprogramjával eddig 3400 fiatal orvost sikerült itthon tartani.

A megoldandó feladatok közé sorolta azoknak a körzeteknek a betöltését is, ahol nincs háziorvos.

A parlamenti vitanap tanulságának Selmeczi Gabriella azt tartja, hogy programja csak a Fidesz-KDNP-frakciónak van, amely "2010 óta takarítja a romokat".

A Budapestre tervezett új kórházat firtató kérdésre a kormánypárti képviselő azt válaszolta: a Fidesz-frakció felkérte a kormányt, készítsen programot arra, hogyan lehet javítani a fővárosiak és a környékbeliek ellátását. A kabinet arról tájékoztatta a képviselőcsoportot, hogy több terv is van: az egyik szerint egy új nagy kórház létesülne Budapesten, de vannak más elképzelések is. A Fidesz úgy tudja, még nem született döntés - közölte, megjegyezve, hogy szerinte Ónodi-Szűcs Zoltán egészségügyi államtitkár témában adott válaszát kissé félreértették.

A jegybanktörvény kedden elfogadott módosításáról is kérdezték Selmeczi Gabriellát, aki azt mondta, a keddi szavazáson korrigáltak egy kérdést annak érdekében, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) alapítványai is átláthatóak legyenek a jövőben. A jegybanki vezetők fizetéséről szólva úgy fogalmazott: az MNB Matolcsy György elnöklése alatt valóban egy magyar bank lett, nem pedig a külföldi tőke kiszolgálója. A környező országok jegybankelnökeinek fizetésével összehasonlítva "Matolcsy György talán még kevesebbet is keres, mint ők" - tette hozzá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!