Belföld

2009.12.17. 13:37

Előzetesben a bozótvágóval gyilkoló férfi

A Salgótarjáni Városi Bíróság 30 napra előzetes letartóztatásba helyezte a bozótvágó késsel gyilkoló salgótarjáni férfit - közölte a Nógrád Megyei Bíróság szóvivője csütörtökön. A rendőrség tájékoztatása szerint a férfi elismerte a bűncselekmény elkövetését, de a vallomástételt megtagadta.

MTI/AP

A megtámadott 25 éves nő a kórházba szállítás közben, 34 éves barátja nem sokkal később a kórházban meghalt - mondta Némedi Gábor, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi igazgatója.

Salgótarján belvárosában, a Pécskő úti élelmiszerbolt előtt támadta meg a párt a férfi. A nő összeesett a járdán, párja a boltba menekült, a támadó utána rohant. Szabó Jenő megyei főkapitány a keddi sajtótájékoztatón úgy fogalmazott: "végtagcsonkolások is voltak", de kegyeleti okokból ennél többet nem mondanak.
   
A büntetlen előéletű elkövető és áldozatai is salgótarjániak. A főkapitány nem válaszolt arra a kérdésre, hogy valóban a salgótarjáni polgármesteri hivatal alkalmazottja volt-e az elkövető. Azt mondta: "ha a foglalkozását, beosztását megneveznék, az elkövető személyét is megneveznék".
   
A támadó egy 49 centiméter pengehosszúságú, 12 centiméteres fanyelű machetével, más néven bozótvágó késsel sújtott le többször is volt élettársára és annak barátjára.
   
A főkapitány szerint ezt az emberölést nem lehetett volna megelőzni. A városi pánikhangulatot viszont sikerült megelőzni, mert az elkövetőt 115 perc alatt elfogták úgy, hogy a nyomozókat otthonról rendelték be - tette hozzá.
   
A részletekről Némedi Gábor bűnügyi igazgató elmondta: a helyszínen a felzaklatott tanúk személyleírást adtak, és a rendőrök annyit tudtak meg, hogy a férfi, kezében a véres késsel, "kényelmes, nyugodt tempóban" távozott, egy fehér színű autóval.
   
Az autót, égő lámpával, a salgói vár környékén találták meg, és miután megszerezték a férfi mobiltelefonjának számát, Ponyi Béla salgótarjáni rendőrkapitány közel 40 percig tartotta vele a kapcsolatot, amíg a Cserhát bevetési egység a gyanúsítottat elfogta. A férfi közben jelezte öngyilkossági szándékát, az ereit próbálta felvágni és a szakadékba akart ugrani.
   
A 27 éves, őrizetbe vett férfi pszichiátriai kezelés alatt állt, ahonnan kilenc napja jött ki, és hét napja nem szedte a gyógyszereit. Az elkövetőt jelenleg is a pszichiátrián őrzik, a férfi nem kommunikál sem a rendőrökkel, sem a kezelőorvosaival.
   
A vele telefonos kapcsolatot tartó salgótarjáni kapitány azt mondta: "higgyék el, ha valamit most kérhetnék, azt kérném, hogy lehessen visszaforgatni az idő kerekét, és a mostani ismereteinkkel tudjuk megelőzni ezt a tragédiát, de ahogy a tábornok úr fogalmazott, sajnos ez a fajta bűncselekmény semmilyen módszerrel nem előzhető meg".
   
Némedi Gábor arra is kitért, hogy december 14-e lassan a nógrádi bűnügyi nyomozók "mumusa" lesz, hiszen 1992-ben ezen a napon történt meg az ország újkori történetének első gépfegyveres leszámolása Pásztónál, 2002-ben megöltek egy nőt, 2005-ben pedig egy férfit gyilkoltak meg Béren és rágyújtották a házát.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!