Belföld

2016.01.29. 16:56

Előzetes letartóztatásba került egy a Parlament felrobbantásával fenyegető férfi

Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a 49 éves férfit, aki a megalapozott gyanú szerint két alkalommal is azzal fenyegetőzött, hogy felrobbantja a Parlamentet - közölte a fővárosi főügyész pénteken az MTI-vel. A Fővárosi Törvényszék arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a férfi a Magyar Nemzeti Bank felrobbantásával is fenyegetett.

A Budai Központi Kerületi Bíróság a Budapesti V. és XIII. Kerületi Ügyészség indítványa alapján döntött az előzetes letartóztatásról. A végzés nem jogerős.

Ibolya Tibor fővárosi főügyész közleményében azt írta: a gyanúsított először 2015. október 18-án, majd január 27-én nyilvános telefonfülkékből hívta a 112-es központi segélyhívószámot, és mindkét alkalommal azt mondta, hogy különböző sérelmei miatt felrobbantja a Parlamentet.

A gyanúsított előzetes letartóztatását a kerületi ügyészség kétrendbeli közveszéllyel fenyegetés bűntettének megalapozott gyanúja miatt indítványozta. A bíróság az ügyészség álláspontjával egyetértve a gyanúsítottat előzetes letartóztatásba helyezte szökés, elrejtőzés, valamint bűnismétlés veszélye miatt. A bíróság úgy rendelkezett: a kényszerintézkedést az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben (IMEI) kell végrehajtani.

A Fővárosi Törvényszék közleménye szerint a bíróság az eljárás adatai, valamint a férfi magatartása alapján úgy ítélte meg, hogy a gyanúsított pszichiátriai kezelésre szorul, ezért rendelkezett úgy, hogy az előzetes letartóztatást az IMEI-ben hajtsák végre. Enyhébb kényszerintézkedést nem lehetett elrendelni, mivel a férfi lakhatása és megélhetése nem biztosított - tették hozzá.

Azt írták: a gyanúsított védője is úgy nyilatkozott, hogy nem mellőzhető a kényszerintézkedés elrendelése

Az indokolásban a bíróság rámutatott arra, hogy a férfinak nincsen Magyarországon bejelentett lakóhelye, "hajléktalan életmódot folytat". Büntetlen előéletű, azonban négy másik büntetőeljárás van folyamatban vele szemben. Fenyegető kijelentéseit a bíróságon is fenntartotta, azokat megismételte.
A Budai Központi Kerületi Bíróság egy hónapra rendelte el a férfi előzetes letartóztatását - olvasható a törvényszéki közleményben.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!