Belföld

2012.02.26. 15:09

Borkai Zsolt maradt a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke

Borkai Zsolt maradt a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke - erről döntött a MOB vasárnapi közgyűlésén, amelyen a január 1-jén életbe lépett új sporttörvény előírásait követve módosította az alapszabályt, és új vezetőséget választott.

MTI

A közgyűlésen összesen 173-an voksolhattak, Borkait 166 igen és 5 nem szavazat mellett választották elnökké, 2 szavazat pedig érvénytelen volt.
   
A 46 éves Borkai, Győr fideszes polgármestere - aki 2010 novembere óta elnök -, az egyetlen jelölt volt a posztra.
   
Borkai Zsolt a voksolás előtti beszédében úgy fogalmazott, hogy ezentúl a MOB tulajdonképpen a magyar sport parlamentje lesz, hiszen a szervezetben a hazai sportélet minden területe megfelelő képviseletet kap. A sportvezető a közelmúlt feladatait áttekintve felhívta a figyelmet arra, hogy a MOB idén már több mint 100 millió forintot biztosított előlegként az olimpiai felkészüléssel kapcsolatos legfontosabb feladatokra.
   
"Az eredeti célkitűzésünket nem kell megváltoztatni, továbbra is reális esély van arra, hogy Magyarország Londonban az első húszban végezzen a nemzetek rangsorában. Az elmúlt évek világversenyeinek eredményei alapján reális cél, hogy megismételjük a pekingi eredményünket, és bízunk benne, hogy talán túl is tudjuk szárnyalni azt" – fogalmazott Borkai.
   
Az alapszabály értelmében automatikusan az elnökség tagja lett Schmitt Pál államfő, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) tagja, Aján Tamás, a Nemzetközi Súlyemelő Szövetség elnöke és Kamuti Jenő, a Nemzetközi Fair-Play Bizottság elnöke.   
   
A közgyűlés öt alelnököt is választott: Magyar Zoltán, Leyrer Richárd, Monspart Sarolta, Tóth Miklós és Deutsch Tamás személyében.
   
A voksolás után az új elnökség megtartotta első ülését, amelyen egyhangúlag Molnár Zoltánt választotta meg főtitkárnak, aki eddig is ezt a feladatot látta el.
   
Czene Attila, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (NEFMI) sportpolitikáért felelős államtitkára azt emelte ki, hogy a sporttörvény előírása alapján a MOB hatásköre kibővült, s a szervezet egyedüli köztestületként most már a magyar sport egészéért felel, s nem csak sportszakmai, hanem forráselosztási feladatokat is el kell látnia.
   
A sporttörvény értelmében megszűnik a Magyar Paralimpiai Bizottság, a Nemzeti Sportszövetség, a Nemzeti Szabadidősport Szövetség és Fogyatékosok Nemzeti Sportszövetsége. Jelenlegi feladataikat a MOB veszi át úgy, hogy az eddig önálló szövetségek által irányított területek a MOB szakmai tagozataiként tovább működhetnek, képviselőik pedig az olimpiai bizottság alelnökei lesznek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a zaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!